Már csak azért is, mert januásban be
kell majd mutatnunk az angol hatóságoknak, miket is tanultunk az
elmúlt pár hónapban. Nem félek nagyon ettől – főként mert
az angol magántanulói rendszer messze nem olyan szigorú, mint a
magyar. A legfontosabb különbség, hogy Angliában a gyerek nem
vizsgázik – amivel én teljesen egyet értek, mert a vizsga
stressz és arra egy kicsi gyereknek semmi szüksége. Angliában
ezért a szülő vizsgázik, na persze ő sem szóban, egy komoly
bizottság előtt. Elég, ha minden nap leírja, mit és hogyan
tanult a gyerek. Ezt a dossziét kell majd bemutatni néhány
havonta, hogy az önkormányzat ezért felelős ügyintézője lássa,
a dolgok haladnak.
De ami még ennél is jobb, hogy óriási
szabadságot ad a szülőnek. És azt gondolom, hogy pont ez a
lényege a magántanulásnak. Hogy én állítom össze a tanrendet a
gyerek szükségletei szerint és a ritmust is én határozom meg. Ha
jól belegondolok, botorság is elvárni, hogy ugyanazt a tankönyvet
és ugyanazt a ritmust kövesse a gyerek otthon, mint az iskolások.
Hiszen az ő helyzete teljesen más. Ha nagyon belelendülnek, akkor
akár egy hónap alatt fel lehet dolgozni egy egész évnyi
környezetismeretet. Ha nem megy a matek, akkor meg az sem baj, ha
egész évben csak a szorzótáblát tanulja a gyerek. Felesleges
teher állandóan azt lesni, hogy hol tartanak ilyenkor az iskolába
járó gyerekek, hiszen az egyáltalán nem fontos és mivel vizsga
nincs, nem is kell. Kit érdekel, hogy az elsősök a suliban
karácsonyra az összes betűt tudják? Mindenki tudja, hogy aki
lassabb tempóban ismerkedik a betűkkel, az nem szenved hátrányt –
de miért kellene visszatartani egy olyan gyereket, aki mondjuk már
ötévesen regényeket olvas? Vagy ha zseniálisan rajzol és ebben
akarják fejleszteni a szülei? Vagy tehetséges muzsikus és
többféle hangszeren tanul?
Merthogy igenis vannak olyanok, mint
mi, akik a hagyományostól eltérő tantervet akarnak követni a
gyerekkel. Ezt Magyarországon nem lehetne kivitelezni – de
Angliában simán rábólintottak.
Bevallom, ez az egész magántanulói
dolog valójában kényszerből indult, csak azért, hogy hivatalosan
is legyen valami formája annak az átmeneti időnek, ameddig
Spanyolországban lakást-iskolát keresünk. Mert hát a lányaink
iskolakötelesek, és nem lehet csak úgy nyaralgatni velük hosszú
hónapokig. Ráadásul belegondoltunk, hogy hiába kezdik is el a
spanyol sulit, az első fél évük mindenképp bukó, hiszen akkor
még a nyelvvel ismerkednek, nem a tananyaggal. Ha azt akarom, hogy
azzal is haladjanak, akkor muszáj folytatni az otthoni tanulást. Ha
pedig ezt csinálom, akkor miért is ne tennénk hivatalossá? (Ez
persze B-tervnek is jó, mert mi van, ha mondjuk nem veszik be őket
helyhiány miatt, vagy nem tetszik nekünk a suli, és másikat kell
keresni, vagy költöznünk kell. Ameddig nincs minden teljesen
lezsírozva, addig jó ez a magántanulói státusz, ha pedig végül
Spanyolországban megtaláljuk a tuti sulit, akkor még mindig
belejenthetjük Angliában, hogy felmondjuk ebbéli státuszunkat.)
Amikor elkezdtük intézni a
magántanulást, akkor derült ki, hogy az angolok ebben a kérdésben
nagyon jó fejek: számukra mindegy, hogy mit tanít az ember, azt
mondják, hogy az adott közösség kulturáját adjuk át a
gyereknek. Ha ez nálunk elsődlegesen a magyar, akkor azzal sincs
gondjuk. Csak annyit kérnek, hogy matek és angol legyen a
tananyagban, de ez érthető szempont. A napi előirányzott tanulási
időt ők négy órában határozzák meg, de nyilván nem állnak
stopperrel az ember mögött. A lényeg, hogy legyen valami előzetes
terv – és aztán majd mutassuk be, hogy mire jutottunk. Ha ez oké,
akkor minden mehet tovább – ha nem, akkor ajánlanak javításokat
és pár hónap után újra megnézik, hogy sikerült-e ezeket
megcsinálni. Ekkor is, és előtte is bármikor, kérhetünk
mindenféle külső segítséget is, akár egy helyi iskolában, és
csak nem sikerül közös nevezőre jutnunk, hiszen előfordulhat ám,
hogy a családnak nem jön be az otthon oktatás, a gyerek mindenféle
vizsga nélkül simán visszamehet a suliba, persze ha ezzel a szülők
is egyetértenek.
Nekünk még az első „számonkérés”
ideje is messze van még, eddig csak a tantervet adtuk le.
Megjegyzem, szerintem izgalmas dolgokat
találtam ki a gyerekeknek. A lényege, hogy ötvözzük az angol, a
magyar és a spanyol tananyagot, hiszen ez a három ország az,
aminek a kultúráját át akarjuk adni nekik és mindhárom
egyformán fontos.
A magyar nyilván azért, mert ez az
anyanyelvük, és szerintem fontos, hogy minden fogalmat, ami az
iskolában elhangzik, ők is megtanuljanak, vagy legalábbis
halljanak. Ha ez ugyanis hiányzik, akkor a nyelvtudásuk megreked
egy óvodás-kisiskolás szinten, és szép lassan átveszi a helyét
az idegen nyelv, ami egyre kifinomultabb lesz, az anyanyelv
hátrányára. Hiszen valljuk be, a napi beszélgetés során ritkán
hangzik el a „tompaszög” vagy a „halmazállapot” kifejezés,
de azért ha ezekkel valaki nincs tisztában, akkor az nincs igazán
birtokában a nyelvnek és milyen ciki már, ha egy társaságban nem
érti, hogy miről folyik a szó. Arról nem is beszélve, hogy van
egy csomó olyan irodalmi szöveg, utalás, amiket muszáj ismerni,
szólások, közmondások és persze szavak. Mert mondjuk a „tar”
vagy a „cingár” szintén nem mindennapos használatú, és
bizony ezeket a szavakat a magyar gyerekeknek is tanulni kell. (És
nem csak azoknak, akik külföldön élnek, a barátnőm
Magyarországon élő és tanuló gyerekei se tudták megmondani,
hogy ezek mit jelentenek.) Ez viszonylag egyszerű feladat, mert
minden évben veszek egy óriási kupac tankönyvet, aminek a feléről
általában kiderül, hogy használhatatlan, hibás és rettenetes.
De azért 3-4-ből egész jól össze tudom szedni amit meg akarok
tanulni.
Az angol kicsit macerásabb kérdés,
mert Angliában nem könnyű tankönyveket beszerezni. Nem mondanám,
hogy nincs, de az iskolákban ilyesmit nem használnak. A gyerekek
fénymásolt feladatlapokat kapnak (ha egyáltalán hazahoznak
ilyesmit) és nincs egy olyan zsinórmérték, amit követni kellene.
Tehát nincs olyan, hogy minden harmadikos mondjuk Egyiptom
történelmét tanulja. Azt lehet, hogy már másodikban veszik
(igen, ilyen kicsiként) de az is lehet, hogy csak ötödikben kerül
elő. Vagy majd csak a gimiben. Vannak ajánlott szerzők, de
nincsenek ajánlott olvasmányok, van viszont rengeteg könnyű
nyelvezetű olvasmány, amit egészen kicsi nyelvtudással is élmény
olvasni.
A lényeg, hogy mire az általánost
hatodikban befejezik, megfeleljenek egy KS2 nevű követelménynek,
de ebben csak olyan alapvető kérések vannak, mint hogy tudjon
írni, olvasni, számolni, és ismerje a környezetismeret
alapfogalmait. Ez viszont legyen egy nagyon stabil tudás, amire
aztán majd a középsuliban lehet építeni. Néhány nagyobb
WHSmiths-ben (ami olyan újságos-papírbolt) lehet kapni ezekhez
tankönyvszerűségeket, feladatlapokat, és be is szereztem ezekből
párat, de ahogy elnéztem, ezeket inkább csak a szakszókincs
elsajátításához és a nagyobb témakörökhöz érdemes elővenni,
mert csak minimális feladat van hozzájuk. Ami viszont nagy előny,
hogy a neten angol nyelvű feladatlapot találni nem nagy kihívás.
Nekünk angolul főleg az olvasást
kell gyakorolnunk, amit szerencsére nagyon szeretnek csinálni és
persze a spellingre kell komolyan ráfeküdni, ami az angolban ez
elég komoly témakör. Emellett igyekszem folyamatosan új szavakat
és kifejezéseket is tanítani nekik, főként szólásokkal, ritkán
használt kifejezésekkel tudok nekik újat mondani és persze olyan
szavakkal, amelyek az olvasott könyvekben előfordulnak, illetve a
tananyag szakszókincse. (Mint mondjuk a párolog vagy a máj.)
A spanyol most még csak a
nyelvtanulást jelenti, egyenlőre főként az olvasást tanulják, a
számokat, a színeket már tudják, most a test részeket tanuljuk,
és az alapvető udariassági formulákat. Erre nem fektetek még
nagy hangsúlyt, mert tudom, hogy amit most nehezen beléjük verek,
azt a suliban, a nyelvi közegben pillanatok alatt fogják
felszippantani, nem kell ezen görcsölnöm.
Bár Borsi otthon még csak harmadikos
lenne, őgy döntöttem, nem árt neki, ha az ötödikes nővérével
együtt tanulja a földrajzot és a történelmet. Főként, hogy
ebbe igyekszem mindhárom országot egyenlően belevenni. Szerintem
itt az a fontos, hogy mindhárom országnak tudják a fő
tájegységeit, folyóit, nagyobb városait. Történelemből
próbálok arra építeni, amit már személyesen is láttak, ebben
segít, hogy tényleg sok helyen jártunk már. Őskorból meg fogjuk
nézni Spanyolországban az altamirai barlangrajzok, Magyarországon
meg már voltunk Vértesszőllősön, Angliában Stonehenge-ben, ezek
a személyes élmények szerintem fontosak. Hasonlóképp vannak
midhárom országban görög-római emlékek, (Bath, Segovia és
Aquincum) Jó sok művészeti projekt is van a fejemben ehhez
kapcsolódóan, tudom, hogy azt nagyon élvezni fogják.
Emellé már csak a szociális
hálójukat kell megszervezni – ez az angol tantervnek egészen
komoly része volt. Mert az egy dolog, hogy én itthon tanítom a
gyereket, de hol találkozik kortársakkal? Ezért is nyerő most
nálunk a városok között Fuengirola, ahol működik egy angol
nyelvű Brownies csapat, amihez csatlakozni tudnának. Ez barátok
szempontjából is hasznos, de az angol nyelvtudásuk fejlesztésében
is. Emellé pedig a sport az, amire hangsúlyt akarunk fektetni,
ahogyan Angliában is. Bár a korcsolyákat hoztuk magunkkal, van egy
sanda gyanúm, hogy koripályát nem fogunk könnyen találni
errefelé, van viszont úszás, búvárkodás és lovaglás szinte
mindenfelé.
Hát ezért most így tanulunk. A reggeli úszás után leülnek matekozni, nyelvtanozni, aztán fogalmazás
címszó alatt megírják a blogjukat, (Ez Borsikáé, ez pedig Bíboré) persze angolul, esetleg
levelet írnak. Délben, amikor nagy a forróság, magyar regényt
olvasnak, (olvasónaplóval) este pedig spanyolul nézünk tévét.
Napközben sokat sétálunk és beszélgetünk arról, hogy miért
hullámzik a tenger, honnan jön a dagály, mennyi ideig él egy
pálmafa, mit jelentenek a feliratok az utcán és hogyan kell
helyesen betűzni, hogy „delicious”. Nem mondom, hogy a rendszer
tökéletes, és azt sem,hogy a kemény magyar rendszernek megfelelne-e, de azt igen,hogy nem tudnak kevesebbet, mint a folyamatosan gyomorgörcsölő padban ülő társaik.
Szerintem tök jól csináljátok :-) Mondjuk ugye nálunk a magyar tananyag van, a spanyol-részből pedig alapvetően most még a földrajzra koncentrálok, de a történelmet is bevonják egy-egy város - Sevilla, Granada, Cordoba - alkalmavál. Most pl. Gibraltárról tudott meg csomó dolgot - és nem a könyv felett gubbasztva, hanem élőben :-) Pont ez a jó benne, igy tuti maradandó, személyes élményekkel tarkítva!
Folyamatosan csipkedem magam, hogy nem álmodom.
Szerintem is jol csinaljatok, bar en magaban a vizsgaztatasban nem a stresszt latom, hanem egyfajta kontroll is, ami kell is, ha a tanterv egyseges. Az mas kerdes, hogy en nem a vizsgaztatast szuntetnem meg, hanem a vizsgak anyagat, maskepp kernem szamon. De abban egyet tudok erteni, hogy valaki a rajz iránt erdeklodik, akkor azt kell "eroltetni", de az iskola lenyege nem a tehetseggondozas, hanem az alapmuveltseg megtanitasa... szoval sok erv-ellenerv lehet, viszont a leirasod alapján jol csinaljatok :D
A gyerekek blogja, most olvasom "http://my-scarlet-diary.blogspot.com.es/"-ot es a kérdésem az, hogy mennyire javitod te, amit irnak? Mert furan irodalmi kifejezeseket hasznal, ami fura egy ilyen idos lanytol :D pl "Well – that is not the way it welcomed us. When we landed the sun was hidden with a coat of white fluffy clouds and raindrops pitterpattered down everywhere" Hat en tudok angolul, meg itt is elek Londonban, de ilyen mondatot sosem irnek le :) Szoval ez mennyire onallo mondatszerkesztes? :)
A gyerekek blogjában nagyon keveset javítok, némi spellinget még nyelvtant, de csak félve, mert az angoljuk Jobb, mint az enyém. A fenti mondatot a férjemmel mi is döbbenten olvastuk és még is állapítottuk, hogy mi ettől messze járunk. Minden szót ismerünk, de eszembe se jutna leírni. Az viszont tény, h Bíbor a suli legjobb fogalmazója volt és minden tanára odavolt érte, h milyen tehetséges...
Lehet, hogy a jovo ironoje:-) grat
Amilyen most a magyar oktatási rendszer, a legjobb kilépni belőle. Az angollal is van sok gond, de ott legalább kevesebb a stressz általánosban. Szóval, nagyon jól csináljátok, és a lányok elképesztően ügyesek!
Egyre több értelmiségi szülő mondja azt, hogy az iskola többet rombol, mint épít, a kortárs szociális háló pedig egyéb úton is megoldható.
Már régóta akartam kérdezni: a lányok, gondolom, olvassák a blogjaidat - ők hogy élik meg, hogy sokat van róluk szó? A mi generációnk ezt nem élte át (hogy gyerekként olvasta a szülők róla szóló bejegyzéseit, dicséreteit, látta a megosztott fotókat, satöbbi), és nagyon érdekel, hogy miként reagálják le a gyerkőcök ezt a dolgot. Van, hogy kérik, hogy ezt vagy azt ne írd meg, x képet ne tegyél ki meg ilyesmi?
Nem olvassák :-) Nem tilos nekik, tudják, hogy írom, és néha belenéznek, de nekik ez hosszú és unalmas. Nekik semmi új nincs benne, hiszen ők ezt velem élik át, gyakran hallják is, ahogyan beszélek róla a férjemmel mondjuk. Ha nethez jutnak (ami ritkaság, mert nem feltétlen hagyjuk őket órákig számítógépezni) akkor az én blogomnál sokkal izgalmasabb oldalakra mennek. Mondjuk a barbie.com-ra, vagy a Brownies-ok oldalára... De nyilván azért sem nézik, mert nem kapnak senkitől visszajelzést arra nézve, hogy "láttuk ám anyád mit írt", ha otthon laknánk, nyilván jobban benne lenne az életükben.
Ez teljesen érthető. :) De ha nagyok lesznek, biztos érdekes lesz átnézni, mi történt, amikor kisebbek voltak - amolyan napló! :)
Én is hogy örülnék, ha találnék egy naplót, amit anyám írt ennyi idősen, ennyi gyerekkel. Mert amit most mesél, az már nyilván nem ugyanolyan, mint amit akkor élt át. Megszépítenek ám az emlékek. Szóval remélem, azért majd örülni fognak neki, ha egyszer nagykorukban rákattannak. És hogy lesz még akkor net, meg blogger meg ilyenek... sok ha...
Gasztronómiai, dietetikai órákat házhoz kijárva vállalok hetente kétszer :-), vagy bentlakással :-)!
Most utaztatok el, alig töltöttünk együtt egy kis időt, és máris nagyon hiányoztok!! Pusszancs Mindannyiotoknak!! KissEra