Valami van a spanyol levegőben. Vagy a vízben. Mert tagadhatatlan, hogy errefelé belustul az ember és ez nem csak ránk vonatkozik, másokon is látom a hatást. Mondanám, hogy a klíma, és a meleg kitikkaszt, de nagy hazugság lenne. Itt most épp 8 fok van és esik. Ami tekintve, hogy holnap iskolai szünet lesz és elmehetnénk kirándulni, igazi szívás. Ami ráadásul már hosszú hónapok óta tart.
Nem mondom, hogy nem mászkálunk ide-oda, de hát sokkal jobb lenne, ha mindezt napsütésben és melegben tehetnénk. Vagy legalábbis ne jégesőben, mint vasárnap. Nem mondom, az is jó kis kaland volt, és nagyon tetszett a gyerekeknek, de azt gondolom, hogy a napsütés se lett volna ellenünkre. Pláne, hogy nem volt nálunk dzseki se, mert egyszerűen nem gondoltuk, hogy kellett volna vinni. Végül is 18 fok volt, amikor elindultunk és sütött a nap.
Spanyolország egyik nagy átka azt hiszem, hogy nincs az ember rákényszerítve, hogy elmenjen valahová. Hiszen a lakás is jó, van nagy terasz, ott a lenki medence, az utcán a csomó gyerek, akivel lehet játszani és kb 10 perc séta a tengerpart. Már ez önmagában is elegendő programot jelent, nem érzi az ember feltétlenül úgy, hogy muszáj mennie valahová, mert különben elpazarolta a napot.
Ám ott van bennünk az is, hogy már csak nyár végéig maradunk itt, és vétek lenne nem végigutazni Andalúziát, hiszen ki tudja visszajövünk-e valaha. Mármint Spanyolországba biztosan jövünk még, de akkora nagy ez az ország, hogy nem biztos, hogy legközelebb is éppen ide, délre jövünk. Az biztos, hogy errefelé is rengeteg dolgot lehet itt csinálni, látni, tapasztalni - nyilván persze a turisták számára a tengerpartot és a napfényt semmi nem übereli, de azért ez egy gyönyörű ország rengeteg kulturális kinccsel.
A
Lobo Park persze nem a kultúra csúcsa, de nagyon élveztük, még többet tanultunk belőle és még jégesővel együtt is nagyon jó program volt. Az igazat megvallva kicsit drága. Két felnőtt és két gyerekjegy majdnem 15 ezer Ft-ba került, de lassan már kezdem megszokni, hogy itt minden belépő horror összegekbe kerül. Hozzá kell tennem, hogy itt legalább úgy éreztem, kaptam is valamit.
A hely maga első pillantásra amúgy nem volt bizalomgerjesztő. Egy nagy, poros, saras farm, sok kutyával. Nem valami csilivili, kiépített állatkert. Minden olyan lelakott. Gondolkoztunk is egy darabig, hogy megéri-e vajon kifizetni ezt a nagy rakás pénzt, különösen, hogy másfél órás vezetett túrát lehet itt csak tenni, nincs önálló mászkálás - ez meg nem feltétlen Bende barát program, hiszen azért ő másfél órán át nem feltétlen tud és szeret koncentrálni, jobban élvezi a szabad rohangálást. Meg aztán az idő se volt tökéletes - hol kisütött a nap, hol meg befelhősödött, és azt lehetett látni, hogy itt fedett programra nincsenek felkészülve.
De aztán úgy voltunk vele, hogy vágjunk bele, hátha szerencsénk lesz. Az első órában nem is volt baj, sőt még a nap is kisütött. A túrát a háziállatoknál kezdtük - volt malac, kecske, kos, tyúk, lúd, páva. Ez önmagában kis csalódás lett volna, ha nincs a vezetőnk, mert nem valami izgalmas állatok ezek és nincsenek se sokan, se izgalmas helyen. A nő azonban megmentette a helyzetet: minden állatot egyesével bemutatott, elmondta a nevét, mit szeret, milyen szokásai vannak, hogy került ide. Mindezt spanyolul és angolul is. A lányok nagyon élvezték, megtanulták, hogy ha a malacot a füle mögött simogatják, akkor az lefekszik a földre annyira élvezi és hogy meg lehet ugyan simogatni a libát, mert szelíd és hagyja, de nem nagyon szereti, és ha túl stresszes lesz, akkor kihullanak a tollai.
Igazából Bende is élvezte, nagyokat sikongatott, amikor egy nedves malacorr hozzáért a kezéhez és hangosan ordította, hogy "Alfred" a juhnak, hogy jöjjön közelebb. (Nem jött.) Igazából ő szívesen rohangált volna inkább szabadon, minthogy hallgassa az előadást és nézze az állatokat, de mivel nem nagy csoportban voltunk (még 4 felnőtt és 2 gyerek rajtunk kívül) így nem okozott azért zavart az ő izgágasága, még mi is tudtunk figyelni arra, amit a csaj mesélt.
Aztán jöttek a rókák. Amikor a vezető bemászott a rókaketrecbe, és simogatta a kis vörös bundájukat, az én lányaim teljesen elolvadtak, és megszavazták, hogy ez a világ legjobb munkája, és ők is itt szeretnének dolgozni. Sajnos a róka nem tartható háziállatként (törvényileg tilos) különösen mert nem lehet őket szelidíteni. Mivel a vadonban nem csoportosan élnek, hanem magányosan, egyszerűen genetikailag nincs bennük, hogy alkalmazkodjanak valakihez, megtegyenek valamit másnak a kedvéért. (Ezért nem látni őket cirkuszban sem.)
A csajt azonban kedvelték. Bújtak az ölébe, ő megsimogatta, gyurmázta őket. Bár hozzátette, figyelni kell, hogy az ember mindig magasabban legyen, mint a róka, mert ha leül, pillanatok alatt felmásznak a fejére és játékosan harapdálni kezdik a haját és a fülét, ami nem annyira vicces. És hogy nem mindig ilyen aktívak, és nincs is mindig kedvük a simogatáshoz. Akkor azt el kell fogadni.
Ezután jöttek a farkasok. A hely alapvető célja az volt, hogy megfigyelhessék az állatok természetes viselkedését, ezért szándékosan nagyon keveset avatkoznak bele az állatok életébe. Mivel azonban a farkas nagyon félénk állat, ha egyáltalán nem lennének az emberhez szokva, akkor soha nem látnák őket a látogatók - akik nyilván akkor nem is fizetnének érte. Így azt csinálják, hogy pici korukban mindet cumisüvegből táplálják, így megszokják az embert és nem érzik fenyegetésnek.
Azt amúgy már hallottam korábban is, hogy Piroska és a farkas meséje nagy kamu - a farkas soha nem támad emberre, nagyon félénk állat, menekül, ha csak hallja az embert. Korábban nem tudtam, hogy Európa nagy részén a mai napig élnek farkasok (Spanyolországban a legnagyobb kolóniák) ha ezt nézzük, akkor meglepő is, hogy soha nem hallunk/olvasunk arról, hogy farkasok emberre támadnának, pedig hát azért nagydarab vadállatok.
A nagy különbség kutya és farkas között, hogy a kutya boldogan elfogadja az embert irányító szerepben, mert évezredek óta erre van szocializálva. A farkas azonban falkában él, ahol folyamatosan küzdelem van az elsőségért. Ezért van az, hogy ha az emberrel kapcsolatba kerül és az irányítani akarja őt, akkor azzal azt veszélyezteti, hogy amikor a farkas megnő, át akarja venni az irányítást tőle és megtámadja újra és újra. Mert genetikailag benne van, hogy győzni akar. A farkasfalkában is mindig kihívják az alfát, és annak állandóan résen is kell lennie, ha pedig a farkas az embert is falkatagként látná és kezelné az nyilván veszélyes lenne.
Hogy ezt megelőzzék, itt csak egyetlen ember van kontaktusban a farkasokkal (hogy megszokják az embert) de az mindig neutrálisan viselkedik velük, nem irányítja őket, nem akar főnökösködni velük, hogy még véletlenül se hozza ki belőle az agressziót. Ennek természetesen több előnye is van - az itt élő farkasok viselkedése természetesebb marad, meg lehet figyelni, az igazi vad énjüket. Másfelől veszélyesebbek is, hiszen így kiölték belőle azt a természetes félelmet, ami a vadon élő társaikban megvan. Ha közel megy valaki a kerítéshez, azonnal támadnak, itt szóba se kerülhet, hogy a csaj bemenjen közéjük - noha ismerik, minden nap háromszor ad nekik kaját. De nem barát, nem falkatag.
Sajnos az így nevelt farkasos egymásra is nagyobb veszélyt jelentenek, mert nem farkasanya neveli őket, aki a játszadozás, birkózás közben játékosan megtanítaná nekik, hol a határ, mikor okoznak fájdalmat a másiknak. Az embernevelő nem gyakorol velük, azonnal leállít minden felé irányuló agressziót. Így míg a vadonban nagyon ritka, hogy az elsőségért folytatott harcban egy farkas komolyan megsebesüljön, itt bizony előfordulnak a komolyabb sérülések.
Ami nekem nagyon izgalmas volt még, megtudni, hogyan is működik ez az alfahím dolog. Először is - nem csak alfahím van, hanem alfanőstény is, és a kettő tökéletesen egyenrangú. Ők nem azért lettek vezetők, mert nagyobbak, erősebbek vagy idősebbek - hanem azért, mert mentálisan képesek irányítani a többieket és még fontosabb, vigyáznak rájuk. Amikor egy tucatnyi spanyol farkas előjött a kajára, azonnal tudni lehetett, melyik az alfa. Sokkal komolyabb volt, mint a többi, nem szaladgált, minket figyelt, hogy jeletünk-e veszélyt a népére. Nekem nagyobbnak is tűnt, mint a többi, de megtudtam, ez csak a látszat, a viselkedés - pont annyi idős és olyan nagy mint a kés tesója az oldalán, akikkel egy teljes évig harcolt az uralomért. Normál esetben ez nem ilyen hosszú folyamat, de mivel itt eléggé ki voltak egyenlítve a fizikai erőviszonyok, nehezebb volt győznie.
A csaj mesélte, hogy múltkor egy fotóiskola akart képeket készíteni arról, hogyan esznek a farkasok, és hoztak ehhez egy szarvastetemet. Kirakták és várták a farkasokat, hogy majd rávetik magukat. De mivel ilyen kaját nem szoktak kapni, így csak az alfa jött elő és ő evett. Mire persze mindenki húzta a száját, hogy az alfa nem engedi, hogy a többi egyen, micsoda despota. Pedig a valóság az volt, hogy az alfa kitépett nagy darabokat, majd hátrarohant a sűrűbe, ahol várta őt a többi farkas és odaadta nekik a kaját. Amit lenyelt, azt meg kihányta a kölyköknek. Szóval a végén megetette az egész falkát, ő meg kimerült a sok rohangálástól és még éhes is maradt.
Az alfa legfontosabb feladata ugyanis, hogy vigyázzon a klánra, meggyőződjön róla, hogy mindenkinek jut elég kaja és jól van. Ez az ő érdeke is, mert egyedül nem tud vadászni, szüksége van hozzá a csapatára. Ha pedig azok gyengék és éhesek, nem tudnak segíteni. Ezért van az, hogy a farkasok gondolkodása fejlettebb, mint a kutyáé, mert van jövő és múlt tudata is. Neki muszáj a holnapot megterveznie és nem csak a sajátját az egész csapatét.
A farkas bár közeli rokonságban áll a kutyával, még a kommunikációjuk is más. A farkasok számára semmit nem jelent az emberi beszéd, nem hallgatnak a nevükre, nem értik az ember hanghordozásában az érzelmet, mert soha nem volt érdekük, hogy figyeljenek rá, hogy megértsék - ám egymás közt nagyon is kifinomult a csapaton belüli kommunikációjuk.
A parkban amúgy 21 farkas van most. A legnagyobb a spanyol farkascsapat, akik amúgy a legagresszívebbek is, ott aztán volt morgás és hörgés, mikor odaértünk. Ők voltak a legaktívabbak is, hatalmasakat ugrottak a bedobált marhabéldarabokért.
A legcsendesebb az alaszkai farkas volt - ebből a gyönyörű fehér állatból már csak 30 van az egész világon. Ő szinte soha nem játszik, mert a nagy hidegben, ahonnan származik, takarékoskodni kellett az energiával Idegesíti is már a két kis spanyol farkas játéka, akiket azért raktak mellé, hogy ne legyen egyedül - ugyanis a magánytól meg is halhat a farkas, annyira nem bírja. Amikor a párja meghalt, akkor kapott két kis kölyköt, de ezek most már megnőttek és hamarosan külön fognak kerülni, neki pedig Hollandiából hoznak párt.
A sok-sok mese és információ, amit a farkasokról kaptunk voltaképp nagyon is megérte a pénzt, a vezető végtelen türelemmel magyarázott, nagyon sokat tudott. Még jobb lett volna, ha az utolsó ketrec előtt nem kezd el jégeső hullani az égből. A lányok persze örültek neki és a tenyerükben gyűjtögették az apró jéggyöngyöket, Bíbor haja pont olyan volt, mint Sissy hercegnőé vagy egy vízisellőé, csak éppen kicsit vizesebb. 18 fok volt mikor elindultunk itthonról - 8 mikor hazaértünk. Nagyon fáztunk, vizesek voltunk és fáradtak, amikor beszálltunk a kocsiba - de azt kell mondanom, hogy élveztük a farkasparkot.
Akinek kicsit nagyobb gyereke van és bírja az éjszakázást, péntek és szombat esténként este 10 és éjfél között ki éjszakai farkasmegfigyelésre is mehet, kis barbecue partyval egybekötve. Ez mondjuk árban körülbelül a duplája, de biztosan nagy kaland ez is, pláne ha már melegebb van. Mivel a parkban nincsenek betonutak, eső esetén sok a sár (gumicsizma ajánlott) de egyébként is jobb a túracipő, mint a szandál. A farkasok szerencsére nappal is vonyítanak, és nagyon kísérteties ez a hang.
Összességében mi nagyon jól éreztük magunkat, de angol, spanyol nyelvtudás nélkül, csupán látványban, be kell vallanom, keveset ad. A park lényege az állatokról szóló sok-sok sztori, az a személyes törődés, és tapasztalat, amit a gondozók átélnek a napi kapcsolat során.
Április
