#Post Title #Post Title #Post Title

És már megint esik...


Azt senki sem mondta nekünk, hogy Spanyolország ősszel nagyon esős. Pedig ez így van. Az elmúlt egy hónapban, minden héten esett 1-2 napot. És itt az eső konkrétan azt jelenti, hogy kinyitják az ég csapját, és zuhog. Valamelyik reggel hajnal 6-kor nagy arra ébredtem, hogy nagy morgással ömlik a víz. Olyan hirtelen nagy zaj volt, hogy félálomban komolyan azt hittem, most aztán jön a cunami. De a tenger nem balról jött, hanem felülről. Úgy esett, hogy nem lehetett kilátni az ablakon. Akár a trópusokon. És ilyenkor ez nem pár percig tart, mint otthon egy nagy nyári zápor, hanem egész nap ömlik. Ilyenkor nem lehet semmit sem csinálni, kimenni sem érdemes, még ernyővel, gumicsizmával sem.

Az ember azt hinné, hogy jön az ősz, a hideggel együtt, de errefelé nincs ilyen összefüggés. Ha kisüt a nap, akkor újra meleg van és a nap déltájban döbbenetes erővel tud sütni. Simán lehet zokni nélkül sétálni, mezítlábazni a játszótéren és rövidgatyában belegázolni a tengerbe. És ha a teraszon reggelizünk, akkor bizony be kell ülni az árnyékba, mert túlságosan vakít a fény.
Szóval mindjárt november van, és igazán nem kéne már medencézni. De lehetetlen megállni, mert az ott csillog a kertben. Nagyon csábító. Pedig ez a meleg csak látszat, mert hiába süt a nap, a medencék vizét már nem tudja átmelegíteni. Rémisztően hideg. De a lányokat ez nem zavarja, kék szájjal és dideregve is azt állítják, hogy élvezik. És tényleg, ha lehetőségük van rá, ki nem hagynának egy napot sem. A helyben lévő medence nagy előnye, hogy rálátok az ablakból, és akár egyedül is leengedhetem őket.
Bíbor meglehetősen vízbiztos, könnyedén átússza már a medencét, de ez nem meglepő, az angol suliban minden héten mentek a helyi uszodába.De Borsiék osztálya még nem mehetett, túl kicsik voltak, így ő két évet kihagyott. Amikor legutóbb láttam úszni, még ovis korában, akkor még minden levegővételnél letette a lábát. Ebben a medencében azonban erre nincs lehetőség. Bár az egyik fele csak 110 centis, a másik oldalon kétméteressé mélyül.
Persze minden nap a lelkükre kötöm, vigyázzanak, ne menjenek a medence veszélyesebb felére, de tudom, nehéz megállni, hogy ne tegyék. Először csak a fal mellett mennek körbe, aztán egyre messzebb merészkednek. Így hát megyek velük én is, a biztonság kedvéért, és ülök a parton, kergetem Kisbendét, amíg a lányok úsznak, mert azért a fiamnak van esze, ő nem mászik a hideg vízbe.
Szóval jövök, megyek a felügyelés közben, És mit látok valamelyik nap? Bíbor úszik elől, utána Borsi. Szépen, végigússza mindkét lány a medencét, gond nélkül. Kérdem is az én kisebbik lányom, hogy hogy ilyen jól megy neki? Mire a válasz, tudod, anya, egyszerűen felidéztem, hogy mit is mondtak az ovis úszáson, hogyan is kell ezt csinálni és már ment is. És ha az embernek végre van lehetősége gyakorolni, akkor lehet haladni, teszi hozzá kicsit szemrehányóan, merthogy ő már Angliában is szeretett volna úszni tanulni, csak valahogy soha nem volt rá idő és ő ezt azóta is fájlalja. 
Mostanában a víz alatti hullámzó sellőúszást gyakorolja – pont úgy csinálja, mint a sellős mesefilmekben. Kicsit panaszkodik, hogy fárasztó munka, de abba nem hagyná a világ minden kincséért. Élvezi. Nem csodálom. Én is, már csak azt is, hogy nézem. Meg azt is, hogy egyáltalán itt van ez a medence és mi, október végén is belemászhatunk. Ha hideg is. (Ez a kép amúgy az egyik szállodában készült, nem nálunk. Itt még nem fotóztam. Ha majd berendezkedünk...)

Leave a Reply

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...