Azt senki sem mondta nekünk, hogy
Spanyolország ősszel nagyon esős. Pedig ez így van. Az elmúlt
egy hónapban, minden héten esett 1-2 napot. És itt az eső
konkrétan azt jelenti, hogy kinyitják az ég csapját, és zuhog.
Valamelyik reggel hajnal 6-kor nagy arra ébredtem, hogy nagy
morgással ömlik a víz. Olyan hirtelen nagy zaj volt, hogy
félálomban komolyan azt hittem, most aztán jön a cunami. De a
tenger nem balról jött, hanem felülről. Úgy esett, hogy nem
lehetett kilátni az ablakon. Akár a trópusokon. És ilyenkor ez
nem pár percig tart, mint otthon egy nagy nyári zápor, hanem egész
nap ömlik. Ilyenkor nem lehet semmit sem csinálni, kimenni sem
érdemes, még ernyővel, gumicsizmával sem.
Az ember azt hinné, hogy jön az ősz,
a hideggel együtt, de errefelé nincs ilyen összefüggés. Ha kisüt a nap, akkor újra meleg van és
a nap déltájban döbbenetes erővel tud sütni. Simán lehet zokni
nélkül sétálni, mezítlábazni a játszótéren és rövidgatyában
belegázolni a tengerbe. És ha a teraszon reggelizünk, akkor bizony
be kell ülni az árnyékba, mert túlságosan vakít a fény.
Szóval mindjárt november van, és
igazán nem kéne már medencézni. De lehetetlen megállni, mert az
ott csillog a kertben. Nagyon csábító. Pedig ez a meleg csak
látszat, mert hiába süt a nap, a medencék vizét már nem tudja
átmelegíteni. Rémisztően hideg. De a lányokat ez nem zavarja,
kék szájjal és dideregve is azt állítják, hogy élvezik. És
tényleg, ha lehetőségük van rá, ki nem hagynának egy napot sem.
A helyben lévő medence nagy előnye, hogy rálátok az ablakból,
és akár egyedül is leengedhetem őket.
Bíbor meglehetősen vízbiztos,
könnyedén átússza már a medencét, de ez nem meglepő, az angol
suliban minden héten mentek a helyi uszodába.De Borsiék osztálya még nem
mehetett, túl kicsik voltak, így ő két évet kihagyott. Amikor
legutóbb láttam úszni, még ovis korában, akkor még minden
levegővételnél letette a lábát. Ebben a medencében azonban erre
nincs lehetőség. Bár az egyik fele csak 110 centis, a másik
oldalon kétméteressé mélyül.
Persze minden nap a lelkükre kötöm,
vigyázzanak, ne menjenek a medence veszélyesebb felére, de tudom,
nehéz megállni, hogy ne tegyék. Először csak a fal mellett
mennek körbe, aztán egyre messzebb merészkednek. Így hát megyek
velük én is, a biztonság kedvéért, és ülök a parton, kergetem
Kisbendét, amíg a lányok úsznak, mert azért a fiamnak van esze,
ő nem mászik a hideg vízbe.
Szóval jövök, megyek a felügyelés
közben, És mit látok valamelyik nap? Bíbor úszik elől, utána
Borsi. Szépen, végigússza mindkét lány a medencét, gond nélkül.
Kérdem is az én kisebbik lányom, hogy hogy ilyen jól megy neki?
Mire a válasz, tudod, anya, egyszerűen felidéztem, hogy mit is
mondtak az ovis úszáson, hogyan is kell ezt csinálni és már ment
is. És ha az embernek végre van lehetősége gyakorolni, akkor lehet
haladni, teszi hozzá kicsit szemrehányóan, merthogy ő már
Angliában is szeretett volna úszni tanulni, csak valahogy soha nem volt rá idő és ő ezt azóta is fájlalja.
Mostanában a víz alatti hullámzó
sellőúszást gyakorolja – pont úgy csinálja, mint a sellős
mesefilmekben. Kicsit panaszkodik, hogy fárasztó munka, de abba nem
hagyná a világ minden kincséért. Élvezi. Nem csodálom. Én is, már csak azt is, hogy nézem. Meg azt is, hogy egyáltalán itt van ez a medence és mi, október végén is belemászhatunk. Ha hideg is. (Ez a kép amúgy az egyik szállodában készült, nem nálunk. Itt még nem fotóztam. Ha majd berendezkedünk...)