#Post Title #Post Title #Post Title

A mosoly dolog


Nézem ezeket a spanyolokat és újra és újra meg kell állapítanom, hogy egyáltalán nem olyan mosolygós nép, mint az angol. Ez a nemzetekre ráhúzott közhelyszótár, hogy az angolok hidegvérű, távolságtartó népek, a spanyolok meg bulizós, nyitottak, nekem egyáltalán nem tűnik igaznak.

Ha őszinte akarok lenni, akkor a spanyolok a mosoly-szemszögből nézve éppen ugyanolyanok, mint a magyarok. Persze vannak kedves és mosolygós arcok és alakok, de a többség azért elég mogorva, különösen azok, akik a szolgáltatóiparban dolgoznak, mint mondjuk a pincérek, vagy a pénztárosok. Nem azt jelenti, hogy ne lenne köztük igazi tündérpofa, de azért a többség a vendéget igenis nyűgnek érzi, és látni az arcán, hogy szinte fájdalmasan érinti, hogy fel kell emelnie a melegben a seggét és ki kell hoznia két fagyit és két kávét.
Ha közvetlen Magyarországról érkeztünk volna, akkor ez fel se tűnne – mert hát valljuk be, mi otthon erre szocializálódtunk. Senki nem lepődik meg azon, ha a boltban semmibe veszik, és direkt elfordul tőle az eladó, nehogy segítenie kelljen. Persze bosszankodunk rajta – de meg nem döbbenünk, mert gyakran előfordul és megszoktuk.
Nekem is csak azért tűnik fel, mert az elmúlt két évben Angliában szinte természetessé vált számomra, hogy az eladók mosolyognak. Amikor te jutsz sorra, a pénztáros elnézést kér, hogy várnod kellett, megkérdezik, milyen napod volt, és miután fizettél, további jó napot kívánnak. Nyilván ez náluk munkaköri kötelesség, egyenduma – de mennyivel jobban esik, mintha miért-evett-ide-a-fene tekintettel akarják leharapni a fejed, miközben durcásan áthúzzák a piros fény felett a vonalkódos cuccokat.
Megjegyzem, tisztában vagyok vele, hogy Angliában is lehet találni morcos eladót vagy pincért, de tényleg nagyon ritkán. (OK, mondjuk Londonnal nincs tapasztalatom, de Coventryben ez tényleg így ment.)
A mosolyban az a legjobb szerintem, hogy ragályos, mert ha az emberre egész nap kedvesen néznek, akkor sokkal nyugodtabb és ő maga is kedvessé válik, akaratlanul is. Ha ez a norma, akkor követni fogja az ember, mert szociális lény. Angliában ezért hát teljesen természetes, hogy rád mosolyognak a buszon vagy épp amikor a WC-ben sorban állsz.
Éppen ezért itt, Spanyolországban néha UFO-nak érzem magam, amikor azt tapasztalom, hogy mosolygok, oszt csak néznek vissza morcosan. De nem is ez zavar legjobban, hanem az, hogy a gyerekeimre is kevesebbet mosolyognak itt, még Kisbendére is, aki pedig eddig mindenütt nagy sikert aratott. Amikor legutóbb a tengerparton rohangált, kifejezetten rosszul esett, hogy egy öreg spanyol házaspár tök mogorva arccal figyelte. Igaz, hogy kiabált, meg fröcskölt is, de természetesen nem rájuk és meg jól felhúztam magam az öregek nézésén, mert hát basszus, hát hol szaladgáljon és fröcsköljön boldogan egy gyerek, ha nem a tengerparton. Persze fél óra elteltével az öregek is felolvadtak egy kicsit és elmosolyodtak, amikor feléjük rohant a fiam, de nem volt ez olyan könnyen adott mosoly és nem is tartott azért sokáig. (Hozzáteszem, hogy a legmosolygósabb népek itt is a munkagépes pasik, meg a kukásautósok, azok mindig integetnek a fiamnak és mosolyognak rá, minden országban - igaz, ő mindenhol úgy néz rájuk, mint a földre szállt istenekre, és ettől azért eléggé meg szoktak hatódni ezek a nagy darab pasik és integetnek meg hellóznak is neki, és Magyarországon még azt is felajánlották, hogy elviszik egy körre a kukásautóval, amit én azért köszönettel visszautasítottam, még csak két éves, na...)
Szóval a spanyolok nem mosolyognak a gyerekekre automatikusan, és hogy ez nem a mi hibánk, arra akkor jöttem rá, amikor összetalálkoztam egy angol nővel a szálloda medencéjénél, aki persze azonnal vigyorgott, amikor meglátott minket, pedig addig egyedül lebegett nyugalomban a medence vizén és lehetett volna dühös is, hogy most három hangoskodó kölyök megzavarja az ő békés matracon lebegését. De nem. Közölte, hogy gyönyörűek a gyerekeim, milyen helyes család vagyunk, jajj, de jól beszélünk angolul és amikor csak szemkontaktusba kerültünk, minden alkalommal visszavigyorgott. Kisbendét meg meg is simogatta, amikor csak elszaladt mellette.
Egészen otthonosan éreztem magam tőle és egész napra jobb kedvem lett.

9 Responses so far.

  1. Anta says:

    Pont ezt akartam írni én is:-)

  2. HelloCs says:

    Regen olvastam egy spanyolorszagi blogot (adnam a linket, de sajna mar nem emlekszem, egy kisgyerekes magyar par irta Madridbol), es ok mindig azt mondtak, hogy Baszkfoldon a legkedvesebbek az emberek, es mig mashol ferde szemmel neznek a hangoskodo kisfiukra pl etteremben, addig a baszkok mindig mosolyogva es szeretettel fordulnak felejuk, es minden gyerekbarat volt.
    Talan nezzetek korul ott is! :)

  3. Sárkány says:

    Igazán sajnálattal olvasom, hogy egy olyan gyönyörű helyen ahol minden csupa napsütés, ott morcosak és mogorvák az emberek (mint otthon). Mióta Angliában vagyunk, a mosoly ami a legszembetűnőbb volt és minden napunk szebbé teszi. Talán itt a néha morcos és mogorva időjárást kompenzálják az emberek a mosollyal és kedvességgel, és tényleg sok mindent pótol. Remélem azért találkoztok kedves emberekkel, főleg majd a suliban. Drukkolok! :) Ha mégsem, hát gyertek vissza Angliába! üdv. Kriszti

  4. DPS says:

    To be fair Londonban azert is mosolyognak rad es kernek elnezest a varqkozasert mert foleg bevandorlokvaz eladok akik egyben feltik is a munkajukat ergo mindent megtesznek, amit a munka mrgkivan. Fontos nekik a munka es megbecsulik...A morcos, nemtorodomoket kirugjak...Magyarorszagon a magyarok dolgoznqk, akiket nem rugnak ki, ha pocsekul dolgoznak, mert a fonokuk is enervalt...ez a baj

  5. Ditke says:

    Sajnálom, hogy így érzed. Érdekes, mert én a blogom elején pont az angolokra mondtam ugyanezt... Hogy milyen udvariasnak mondják őket és mekkora kontrasztot mutatnak ehhez képest az itt élők. Persze többnyire a betegeken szűrjük ezt le.

    http://bodnarcsalad.blog.hu/2010/04/12/szeret_nem_szeret_evertekeles_1

    "- Most hülyén hangzik, de a "mit nem szeretek Spanyolországban" kérdésre elsőnek az ugrik be, hogy az angolokat.:) Persze ez nem általánosságban igaz, de számomra nagyon nem szimpatikus az a nagyképű, fölényes hozzáállásuk, miszerint ugyan itt élnek 10 éve, de mindenki beszéljen angolul, mert ők ugyan még köszönni sem tanulnak meg spanyolul. (Tisztelet a kivételnek) (Ez egyébként leginkább a közvetlen part közelében élő angolokra igaz, mert itt tényleg a postástól a boltoson át az orvosig mindenki beszél legalább alapfokon, akik néhány faluval beljebb laknak normálisabbak, mert ott bizony már nincsenek így elkényeztetve.) Többször fordult már elő, hogy belekeveredtem olyan szituba, hogy tolmácsoltam egy angol meg egy spanyol között, a spanyolok mindig megköszönték, az angolok szinte soha. Az angol betegtől szinte sértés megkérdezni, hogy beszél-e spanyolul. (Bár volt olyan beteg, aki tőlem kérdezte, hogy beszélek angolul? Mondom igen. Erre ő: de akkor is ha ő skót? :)) ) "

    Nem tudom, én ezt a mosolytalanságot egyáltalán nem tapasztaltam, persze én Mo-ról jöttem és nem Angliából, de én pont azt mondom mindig, hogy milyen jó, hogy itt ilyen kedvesek. Mondjuk azt tedd hozzá, hogy Angliában értetted hogy mit mondanak, tudtál válaszolni, beszélgetni, ha csak pár szót is, itt pedig "süketen" közlekedsz. Még. De kíváncsi vagyok, hogy ha eljutsz majd a spanyollal is arra szintre mint az angollal és te is tudsz egy-két kedves szót szólni, válaszolni akkor hogy fogod érezni. Persze lehet, hogy Anglia után mindig kontraszt marad és akkor is ilyen lesz, kíváncsi vagyok :-)
    Persze kivétel mindenütt van, de mi a nem kedveseket érezzük kivételnek.
    Én pl. midig meglepődtem, hogy milyen sokszor mondták már a kevéske nyelvtudásomra is, hogy milyen jól beszélek, a betegek százszor türelmesebbek, kedvesebbek mint otthon, meg úgy általában, ritkán találkozom mogorva eladóval.

    pl.itt és épp erről írtam:

    http://bodnarcsalad.blog.hu/2010/05/30/hogyan_intezzuk_az_adobevallast_spanyolorszagban

    Mondjuk elgondolkodtam azon amit írtál és kíváncsi lennék, hogy ha egyszerre lennénk egy szituban akkor ugyanazt a helyzetet hogyan értékelnénk. Lehet, hogy számomra tök kedvesnek tűnnek valaki akire te azt mondanád, hogy Angliában ezzel a fejjel másnap kirúgnák :-)))

    Az más kérdés, hogy nem sietik el a dolgukat, de pl. van kedvenc pénztárosom, a patikában nem győztek elnézést kérni a minap hogy várnom kellett mert új volt az egyik srác és nem tudta még kezelni a számítógépet. Az is igaz viszont, hogy a spanyolok sokkal érzelmesebbek mint az angolok, legalábbis akiket itt ismerek. Az angolok nekem olyan "lárvaarcúak", mosolyognak, de nem érzek valódi érzelmeket rajtuk. A spanyolok lehet hogy egyik percben hangosan veszekszenek, nem nyitnak művigyorral, de ha beszédbe elegyedsz velük akkor a másikban pillanatban már kedvesen mosolyognak. És a harag és a mosoly is őszinte lesz. Szerintem.

    Persze ezt most ne vedd támadásnak, csak nagyon meglepett amit írtál.

    Drukkolok, hogy minden jól alakuljon és megtaláljátok a számításotokat és sikerüljön megtalálnotok a kedves és mosolygós spanyolokat is :-)

  6. Bea says:

    Szia!

    Most kezdtem csak olvasni a blogod es persze ez erdekelt a legjobban, igy jutottam ide (ehhez a bejegyzeshez). Egyenlore nem derult ki szamomra melyik varosban vagy, de egy mostani bejegyzesedben irtad, hogy elmentetek megnezni a Picasso muzeomat, az pedig Barcelona. Ha a sejtetesem igaz,hogy Barcelonaban laktok, akkor egy kicsit meg vagyok leplepve. Laktam ott osszesen 3 evet (2.5 + fel). Nekem jo elmenyeim voltak a spanyolokkal/katalanokkal altalaban veve. Kivetel Saint Cugat, elso lakhelyem. Ott senki nem mosolygott senkire. Viszont Barcelonaban,hozzam szinte minden elado kedves volt, meg a nagyobb boltokban is. A kisebbekben 'hola carino', 'hola guapa' es mas kedves koszontesek teljesen minden naposak voltak. A buszon is felszall az ember es a busz vezeto koszon, megha nem is mindig mosolyog. Az emeberek, ha rajuk mosolyogtam vissza mosolyogtak. Persze nem mindenki. En nagyon szerettem ott lakni. Elismerem, ott is vannak lusta eladok es felszolgalok akik inkabb otthon lennenek mint a munkahelyen, ok valoban olyanok mint irtad! De ilyen mindenhol van, szerintem.

    En szemely szerint szerettem Barcelonaban lakni. Szerettem, hogy az emberek altalanossagban veve baratsagosak, jo illatuak, tiszztak es jol oltozottek. Kellemes latvany volt a szememnek, hogy ott 50-60 ev fellett is van elet. Nem idos beteg emberek latvanyat, hanem csinos, elegedett nok es ferfiak benyomasat keltik az emberben.

    Talan en szerenecses voltam, vagy a spanyolos kulsomnek koszonhetem az elmenyeimet. Amig ki nem nyitottam a szam mindenki azt hitte spanyol vagyok.

    Angliaban 5 evig laktam. Ott is voltak jo es rossz benyomasaim (Spanyolo-ban is).

    Amig Spanyolorszagban voltam nem irtam blogot, igy nincsenek megoszthato elektronikus elmenyeim. Angliarol van, ha erdekel. Igaz mar nem lakom ott. Most Kinaban lakom mar 3 eve.

    www.bradics.blogspot.com

    Minden jot!

    Bea

  7. Bea says:

    Bocs, most olvastam vegig azt a blogot. Malagai Picasso muzeum, nem Barcelona. Ezek szerint lent delen vagytok.

  8. Malaga mellett lakunk. :-) És azért már kicsit finomodott a véleményünk a spanyolokról. :-))))

Leave a Reply

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...