#Post Title #Post Title #Post Title

Sport. Utálatos téma.

Először csak viccből pattantam rá a tengerparti gyúrós gépekre. Milyen jó poén séta közben kicsit sportolni, nem? Vagy legalábbis úgy tenni. Két perc seggriszálás a korongon, két perc karizmozás aztán még egy percig himbálom a lábam és karcsúsítom a derekam. Nem mintha bármit is formálna ez a pár mozdulat, de a lelkemnek jót tesz. Sport, kipipálva és kész, nyugodtan be lehet ülni a szomszédos presszóba egy jegeskávéra.

Az, hogy sportolni kéne valamit, nem új téma. Kerek 15 kilóval vagyok nehezebb, mint amikor 12 éve Bíborka lányommal terhes lettem. Megjegyzem, a súlyommal már akkor sem voltam elégedett. Aztán jött három gyerek, kilók fel és kevésbé le, ülőmunka, lustaság, éjszakai virrasztás, este 10-es vacsorák. Nem mentegetem magam. Ezt a témát bizony elhanyagoltam.
Vicces dolog, hogy a testkép milyen nehezen változik. Ha magamra gondolok, a fejemben még azt a soványka lányt látom, aki mindig utolsó volt a tornasorban akit alig engedtek iskolába hat évesen, mert nem volt húsz kiló és akinek étvágygerjesztőt írt fel a gyerekorvos, mert kórosan sovány volt.
Hát kérem, ez utóbbi elmúlt.
A tükörben még nem is olyan durva a változás (hiába no, az agy kompenzál) de minden fotót utálok, ami rólam készül. Pláne, ha nem beállított, sminkelt műalkotásról van szó, hanem olyan spontán elkapott pillanatról, ahol látszik, hogy bizony több helyen dudorodik hájacska, mint szeretném.
Hogy futni kéne, nem új ötlet.
Lassan már öt éve annak, hogy megvettem a Nike bolt létező legdrágább profi futócipőjét. Más kérdés, hogy ezzel a vásárral egy teljes évig úgy éreztem, hogy megtettem,  amit a sporttal kapcsolatban lehet. Különösen azért, mert a futás olyan utálatos dolog. Fárasztó, kellemetlen, monoton és különben se megy. Pláne nem annyi ideig, hogy annak eredménye legyen.
Időről időre elmentem azért különböző helyeken futni, de soha nem éreztem, hogy nekem ez örömet okozna.
A kérdés kezdődik azzal, hol fussak.
Nyilván nem megyek olyan helyre, ahol sokan vannak, mert akkor mindenki rajtam fog röhögni, hogy  ott fújtat és izzad a kismalac. De olyan hely se jó, ahol senki nincs. Legyen eszetek emberek! Minden második horrorfilm úgy kezdődik, hogy magányos nő fut az erdőben. Hülye leszek majd tálcán felkínálni magam az aberrált, fa mögött leskelődő láncfűrészes elmebetegeknek.Az se jó, ha messze van az a futóshely, mert hát odafelé még elbuszozik az ember a kis melegítőjében, de visszafelé, szétizzadtan, vörösen? Azért az ciki. A ház körül? Ja, hogy meglássanak az ismerősök és jót mulassanak rajtam.
Különben is, itt sok a kutyaszar, az poros, esőben soha, de tűző napon se.
Ha jól belegondolok, nincs is rá ideális időpont. Este félelmetes, reggel fárasztó, napközben meg van más dolga az embernek.
És különben is, legyünk őszinték: alapvetően a fene se akar futni. Amúgy is olyan sok sport van. Ott a zumba, a pilates, a hastánc, a tangó, a step aerobik, a magánedzős súlyemelgetés. Az mondjuk vacak, hogy minden edző hozzáteszi: a zsírégeséshez aerob edzés is kell. Más néven, futás.
Ami meg utálatos dolog. 
Gyerekkoromban persze szerettem futni. Emlékszem, hatodikban volt egy olyan tesióra, amikor azt mérték, hogy ki, mennyit tud futni. Jó érzés volt látni, ahogy szép sorban mindenki kidőlt mellőlem. Fiú, lány egyaránt. A végén ketten maradtunk egy sráccal (aki amúgy profi sportoló volt) és csak akkor hagytuk abba, amikor kicsöngettek.
Akkor még jót nevettem és boldog voltam, hogy sikerült. Tíz perccel később minden örömöm elmúlt. Rájöttem, hogy se zuhany, se mosakodási lehetőség nincs az öltözőben. A maradék három órát izzadtan, csapzottan ültem végig. Meg is tanultam a leckét: a fene se fogja megerőltetni magát a suliban. Nem éri meg.. Inkább kapjak négyest, vagy hármast tesiből, minthogy ott főjek a saját izzadtságomban.
Pedig futni jó volt. Sőt, könnyű. Mintha repülnék.
Nem úgy, mint most.
Mindig az "így jártam anyátokkal" jutott eszembe. Ez egy vicces amerikai sorozat, ahol az egyik férfi főhős a maratonra készül. Komoly edzésterve van, és mindenre felkészül, még arra is, milyen kellemetlen, amikor az ember mellbimbóját feltöri a póló, így hát bekeni azt vazelinnel. Sajnos a felesége nem ismeri ezt a védekezési módszert és jól megdöbben, amikor meglátja a férjét a fürdőben, vad vazelinozás közben. A rémülettől felsikkant, a férj hirtelen fordul, persze vígjátéki fordulat, megijed, nagyot esik és megsérül. Oda a maraton. Siránkozik is nagyon, hiába készült már fél éve.
Mire a haverjuk odaveti kicsit nagyképűen: hát mi olyan nagy dolog ezen a futáson? Csak egymás elé kell rakni a lábaid, jobb és bal és jobb és bal. Elmegy hát a versenyre, és le is futja a maratont mindent fakszni nélkül. (Más kérdés, hogy hazafelé a metrón nem tud már lábra állni, mert ez mégse olyan egyszerű.)
Szóval ez járt a fejemben, amikor itt Spanyolországban először kínlódtam a futással. Hogy nem kell ehhez agysebésznek lenni. Jobb és bal és jobb és bal. Ment is olyan másfél percig, amikor is elfogyott a levegő. Vele együtt az erő is.
Nekem pedig komolyan megfordult a fejemben, hogy bizony asztmás vagyok. Mert ez a légszomj ez nem normális. Hogy így lihegjek pár méter után, az valami komoly bajt jelez. Mentem is volna haza, de két dolog megállított.
Egyrészt milyen ciki már öt perc "futás" után hazamenni. Tök lúzerség. A készülődés több ideig tartott.
Másrészt, hát ott vannak azok a gyúrós gépek a tengerparton. Ha mondjuk odamennék inkább és nem haza, (nem futva, azért az legalább tíz perc lenne...) akkor legalább nem öt percig sportolnék, legalább félórát. Meg hát az is erősít, nem? Nem fog az ártani, ha kicsit formálom a karom, a fenekem, a lábam.
Így kezdődött az egész.
Azóta többé kevésbé rendszeresen megyek is. Ha csak 20 percem van, akkor tényleg csak futok, de szívesebben választom az egyórás verziót, amiben futás és alakformálás egyaránt van.
Mondjuk az sokat segít, hogy itt azért sokan futnak.
Nem olyan sokan, hogy ciki legyen, mert szerencsére széles az út, és lehet futni a tengerparton is. Ami amúgy csak a filmekben néz ki jól, valójában állatira besüpped az ember lába a homokba, és iszonyat nehéz tőle a futás, ráadásul a szuper szellőzőlyukas cipőm telemegy homokkal, szóval nekem nem jön be.
De a tengert nézni azért, miközben a karomat erősítem mondjuk nem kis élmény. Ha süt a nap, akkor szikrázik, ha hidegebb az idő és nagyobbak a hullámok, akkor még jobb. Tiszta időben Afrikáig is ellátni.

Néha beáll mellém a gépekhez egy-egy másik ember is. Tök változatos népség. Egyik pillanatban megáll egy kínai ötvenes nő lerakja a cekkereit, amiből kigurul pár krumpli, és lenyom egy negyedórás profi edzést. Vagy jön egy öreg bácsi, aki a kutyát odaköti a padhoz, ameddig kicsit formába hozza magát. Néha megjelennek a profi, kigyúrt pasasok és csajok is. Szerencsére nem bámulják, milyen béna vagyok. Valójában nem is néz rám senki. Mindenki magával van elfoglalva. Persze néha vannak nézelődők, akik leülnek a padra, de ha nagyon zavarnak, arrébb megyek. De inkább meggyőzöm magam, hogy a tengert nézik, nem is engem. És valószínűleg igazam van.
Nem is ez volt a ciki, hanem amikor először találkoztam egy kocogó nyolcvanéves nénivel. Elfutottam mellette, még gondoltam is rá, hogy szegény, milyen lassan megy, és milyen klassz már, hogy ennyi idősen mégiscsak nekiindult. Aztán én pár méter után megálltam levegőért kapkodva, mert úgy éreztem, meghalok. Pár perc haldoklás után folytattam a futást, és jé, megint ott volt előttem a néni. Megelőzött, míg haldoklottam. Persze visszaszereztem a vezetést, de pár méter után ismét kipukkadtam. Minő meglepetés, a néni ismét elém került, és bevallom, végül el is tűnt a szemem elől. Hoppá, mondtam magamnak.
Olyanok voltunk, mint a teknős és a nyúl. Ő ment szépen, egyenletesen a maga lassú kis kocogós tempójában, ám végül le is hagyott rendesen. Én meg időnként nekiduráltam magam, akkor futottam egy-két percet (inkább egyet, mint kettőt) és két futóroham között szépen meghaltam.
Na, ekkor jöttem rá, hogy valamit nem jól csinálok és hogy ez így nem fog menni. Persze a net az segít. Kerestem edzéstervet, meg tippeket, hogyan csinálják a kezdők, milyen a jó technika és mi a normális.
Kiderült, hogy az egy-két perc tök normális adag egy kezdőnek, nincs rajta mit szégyenleni. De jobb lenne, ha amikor elfogy a levegő, akkor is mozgásban maradnék és sétálnék, ahelyett, hogy a földre rogyok. Megnézem pár oktatóvideót, hová is kellene tennem a súlypontom, hogy hátrafelé rúgjak a lábaimmal, ne előre.
És persze ott a nagy segítség, a zene. Egy jó, ritmusos dal, ami átsegít a holtpontokon. Ha arra koncentrálok, hogy a dal végéig mozgásban maradjak, akkor általában sikerül. Ha a ritmusra figyelek nem a saját izmaim sajgására, akkor is jobban megy.

Mondjuk fogyni még nem sokat fogytam. Az az 1-2 kiló szóra sem érdemes. Még csak azt se mondanám, hogy a ruháim bővebbek lettek. Ami azért egy kicsit csalódás. Komolyan hittem benne, hogy amint hazaérek a futásból, máris kevesebbet mutat majd a mérleg. Jó, tudom én, hogy ez teljesen hülye gondolat volt, de valahogy hittem benne, hogy így lesz. Hogy majd pár hét alatt visszapattanok a tinikori formámba.
Hát lópikulát.
Ami még rosszabb, hogy azt hittem, pár hét futás után szeretni fogom a mozgást.
De nem.
Minden alkalommal úgy indulok el, hogy a pokolba kívánom azt is, aki kitalálta, hogy lemásszunk a fáról és két lábra álljunk. Utálom, hogy nem megy, hogy lassú vagyok, hogy amint kicsit is felfelé kell futnom, olyan érzés, mintha ragacsos viaszban kelleme emelgetnem a lábam. Egy apró porcikámnak se esik jól a mozgás.
Mondjuk nyilván több eredménye lenne, ha minden másnap mennék, ahogyan kellene és ahogyan szeretném, de azt az ideáltervet még soha nem sikerült megvalósítanom. Heti egyszer, maximum kétszer tudok időt szakítani rá.
Így persze nem meglepő, hogy nem történt még csoda. De tény, hogy fejlődök. Egyre hosszabb távokat tudok egyhuzamban  megtenni. Az izmaim is egyre kevésbé sajognak, miközben a gépeken kínzom őket.
Sőt, az egyórás edzés végén egy csomószor érzem, hogy kár, hogy abba kell hagynom, jó lenne még folytatni. Meg hogy ez jólesett.
Persze egyenlőre nem a testem örül leginkább a mozgásnak, inkább a lelkem.Mert az tényleg igazi boldogság, amikor túl vagyok rajta.
De nem érzem, hogy feltöltene energiával, inkább azt, hogy most aztán legszívesebben bebújnék az ágyba és aludnék egész délelőtt, vagy feküdnék a kanapén én tévéznék, mert elfogyott minden energiatartalékom. A sportolós napokon általában a gyerekekkel együtt alszom el, és néha még napok múlva is érzem, hogy fáj itt ott.
Hogy miért csinálom mégis, egyenlőre még magam sem értem.
Persze van benne némi észérv is, (miszerint le kell fogyni, meg milyen egészséges) némi hiúság is (de jó is lenne újra vékonynak lenni, ráadásul izmosnak is) de valami furcsa, mazochizmussal kevert jó érzés is egyre többször keveredik a gondolataimba, amikor a futásra gondolok. Néha kifejezetten vágyom rá, hogy fájjanak azok az izmok, jólesik, hogy mozognak.
És egyre többször gondolok arra, sőt, álmodozom róla, hogy futok. Gyorsan és könnyedén. Mint amikor még gyerek voltam. Mert az tényleg jó volt.

11 Responses so far.

  1. z.p. says:

    hidd el napról napra könnyebb lesz :)

  2. Csak bíztatni tudlak! Fogd fel úgy, hogy ez a "saját időd", amikor magad vagy, nincs gyerek, háztartás, munka. Kb. fél év és a futás alatt majd tudsz gondolkodni is, és nem csak azon, hogy melyik testnyílásodon vedd a levegőt! :-D

  3. sarolka says:

    Nőci, miért ragaszkodsz ennyire a futáshoz, ha nem megy? :-) Én sem tudok futni, mert egy, hörgőszűkületem van és komolyan sípolok egy idő után, kettő, nem bírja a bokám, lazák a tartó inak. De van annyi más kardió vagy intervallum edzés, ami segít beindítani az anyagcserét és elindítja a fogyást. Amiből akár 20 perc is elég. Durva, de hamar túl vagy rajta. És sajnos a szép formás alak kb. 30% mozgás és 70% amit megeszel. El kell hagyni a szénhidrátokat, cukrot, és elindul a folyamat. :-) Mozogni pedig kell, mert mozogni jó. LOL

  4. Ditke says:

    Nem akarlak elkeseríteni, de a futás csak kisebb részben felel a fogyásért. Bizony a kevesebb bevitt kalória az ami lefogyaszt. Én most olyan 7 km-eket futok heti 2x (ez kb. 45 perc futás nekem) és heti 2x úszom míg a csajoknak úszás van, és egy dekát sem fogytam. Mondjuk nem is akarok, ezért eszem is ugyanúgy mint eddig.
    Amúgy meg próbáld ki, ne azt figyeled, hogy mikor fulladsz meg, hanem kitűzöl egy távot és azt lefutod. Nekem működött. Ismered a mondást: "Megteszem mert elhiszem". Tényleg így van! Kitartást! :-)

  5. " És sajnos a szép formás alak kb. 30% mozgás és 70% amit megeszel."

    hát, azért ezzel erősen vitatkoznék. a rendszeres futás (ami szerintem kb fél év heti háromszor harminc percnél kezdődik) olyan gyönyörűen formálja az alakot és olyan nagyon szálkásít, hogy 80 kilósan 60-nak látszol és beleférsz 38-as nadrágba is.

  6. (ja, persze ezt azért diétával együtt lehet elérni természetesen, de éhezni nem kell akkor sem, csak értelmesen enni, a szokásos uncsi izék: sok zöldség, kevés szénhidrát (és ha eszel szénhidrátot - mert az azért kell - akkor "értelmes" szénhidrátot egyél), oszt kész is. istenem, egy mondatban leírható és milyen brutális betartani hosszú távon...)

  7. Dia says:
    Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
  8. Dia says:

    Molly, abszolút egyetértek veled! A futás jó, fogyaszt, formál, szálkásít, imádom. 13 hónapja űzöm rendszeresen. Szóval Marcsi, futásra fel, hozzá fogsz erősödni, edződni, csak fokozatosan, apró lépésekben csináld, hogy az ízületeid bírják a terhelést. Meglátod, hamar eljutsz oda, hogy ha kimarad, hiányolni fogod! :)

  9. simsi says:

    Marcsi, én már pár napja le akarom írni a saját történetemet, hátha tudsz belőle erőt, vagy ötletet meríteni. Ha nem bánod :-)
    Én 4 éve kezdtem el futni rendszeresen, fokozatosan kezdtem, és igen, én is majd ki köptem a tüdőmet, viszont egyre többet bírtam egyfolytában, és mindig örültem annak, ha ismét gyorsabban futottam le a 4 km-t. Jó erőben voltam, csak éppen egy dekát sem fogytam. Teljesen beletörődtem, hogy az a +10 kg hozzám tartozik, és úgy látszik, nekem ez a normál súlyom.
    Aztán 2 éve elkezdem futni egy munkatársammal, aki előre megmondta nekem, hogy ő nem bír olyan tempót, mint én, és ha gondolom, akkor menjek a saját tempómban, de ő lassú. Én meg alkalmazkodtam hozzá, és felvettem az ő tempóját. Az igaz, hogy meg se kottyant ez a lassú futás, beszélgettünk közben, és még csak nem is lihegtem igazán, többször is sétáltunk, de mentem vele, mert szerettem a társaságát. Alkalmanként úgy 50 -60 percet voltunk kint a pályán. És egyszer csak, megindult nálam a fogyás. Szépen, lassan, áprilistól augusztusig szépen lement mind a 10 kg felesleg, és azóta sem jött vissza.
    Ezek után olvastam a pulzusszámról, és hasonló dolgokról.
    Most nagyon szeretem a futást, kikapcsol, feldob, kellemesen elfáraszt. És azóta is a munkatársammal együtt futunk.
    A kajáról csak annyit, hogy szeretek enni, eszek, amit megkívánok, viszont kerülöm a rágcsákat, a cukros üdítőket, és a túl zsíros ételeket. Imádom viszont a görög salátát, és a grillezett ételeket.
    Ez nem lett túl rövid hozzászólás, de remélem, bíztatásnak megfelelő, hogy elhidd, azért nem reménytelen a dolog :-))

  10. Naturale says:

    Én pár napja kipróbáltam a squast, nagyon tetszik, nem unalmas és kellőképpen intenziv, szerintem menni járni fogok én is :) nekem is pont 15 kilótol kéne gyorsan megszabadulni :(

  11. Anta says:

    Na, látom már mindnki leírta az okosat, én csak összefoglalom:
    - Ahogy a mondás tartja, a kockahas a konyhában készül, nem az edzőteremben:-) Csirkemell, pároltzöldséggel. Ezzel nagyot nem hibázhatsz;-) lol. Azért mondják amúgy ezt a 70%-30%-os dolgot, mert kifuthatsz te a világból is, de nem fog változni semmi, ha az étrendeden nem változtatsz. Semmi hambi, chipsz, cukros, szénhidrátos cucc nem jó. Ha tényleg változni akarsz, nem diétázni kell, hanem életmódot váltani és tisztán étkezni!! Nekünk 2 éve az étrendünk 90%-át teszi ki a csirkemell, és a pároltzöldségek meg a barnarizs. Vannak persze cheating day-ek...
    - a lassú futás/gyorsgyaloglás A (nagybetűkkel) zsírégetés. Nem a futás. Az már a kardió kategóriába tartozik. A pulzusszámot kell a megfelelő alacsonyabb tartományban tartani. Én olvasni, facebookozni szoktam a futógépen régen, míg zsírégettem. (Ma már futok, de ez is csak a kihívások miatt van, amit kitűztem magam számára, charity running, tough mudder...stb)
    Eat clean, train hard and enjoy your cheating days:-)
    Tudom, hogy nem kértél tanácsot, de ehhez a témához muszájvolt hozzászólnom:-)
    Puszi

Leave a Reply

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...