Valami van a spanyol levegőben. Vagy a vízben. Mert tagadhatatlan, hogy errefelé belustul az ember és ez nem csak ránk vonatkozik, másokon is látom a hatást. Mondanám, hogy a klíma, és a meleg kitikkaszt, de nagy hazugság lenne. Itt most épp 8 fok van és esik. Ami tekintve, hogy holnap iskolai szünet lesz és elmehetnénk kirándulni, igazi szívás. Ami ráadásul már hosszú hónapok óta tart. Nem mondom, hogy nem mászkálunk ide-oda, de hát sokkal
Mollytól kaptam, azt írta, hogy azért adta éppen nekem ezt a díjat, mert szeretek díjakat kapni. Be kell vallanom, igaza van. Tényleg örülök neki. A szabályok egyszerűek köszönd meg annak, akitől kaptad, és add tovább négy olyan bloggernek, akinek 200-nál kevesebb állandó olvasója van és hagyj náluk egy megjegyzést, hogy adtad. Az én választott bloggereim: Hét év alatt hét baba. A cím is magáért beszél nem? Bárhol mesélek róla, hogy
Megírtam az előző blogbejegyzésem és elégedetten hátradőltem. Egy egész percig is talán élveztem az idillt, amikor rájöttem, hogy Bende fiam nyöszörög az ágyában. Odamentem és végigsimítottam rajta. Lázas volt. Nagyon. És az idillnek ezzel vége is lett. Sajnos most már hivatalos tényként kell elfogadnom: amint apa eltűnik Bende életéből ő azonnal belebetegszik ebbe a hiányba. Nincs mit szépíteni, nagy a szerelem. Én ezt nem pótolhatom soha,
Rossz kedvűen jöttem Budapestre. Nyűgösen, zaklatottan, félve, aggódva. De muszáj volt, nem lehetett tovább halasztani. Bendének május elején lejár az útlevele. A terv az volt, hogy hármasban apával ideutazunk, aztán ő gyorsan hazarepül, én meg még maradok egy kicsit Bendével kettesben. Csak dumálni, kávézni, bepótolni, ami fél éve nem volt. Először Bende bárányhimlője jött közbe, így egy héttel el kellett halasztani az utazást. Aztán két nappal
Először csak viccből pattantam rá a tengerparti gyúrós gépekre. Milyen jó poén séta közben kicsit sportolni, nem? Vagy legalábbis úgy tenni. Két perc seggriszálás a korongon, két perc karizmozás aztán még egy percig himbálom a lábam és karcsúsítom a derekam. Nem mintha bármit is formálna ez a pár mozdulat, de a lelkemnek jót tesz. Sport, kipipálva és kész, nyugodtan be lehet ülni a szomszédos presszóba egy jegeskávéra. Az, hogy sportolni kéne
Álmomban újra Coventryben jártam. A lakásban, amit otthagytunk. Most üres volt és sokkal nagyobbnak tűnt. Szőnyegpadló helyett rendes fapadló volt. Meglepően világos színű. És minden szoba sokkal nagyobb volt, mint régen. Nem csak azért, mert nem voltak benne bútorok. Valahogy az egész megnőtt. Csendes volt, világos. Beültünk a férjemmel abba a kis beugróba az ablak előtt, ahová régen is olyan sokszor. Néztük az utcán elvonuló kocsikat, kávéztunk
Nem, most nem a spanyolokra gondolok. Csak arra, hogy mennyire más világba csöppentem ezzel a fiúgyerekkel, akit három éve kaptam. Egy olyanba, amiről korábban nem is sejtettem, hogy létezik. Amikor az ember gyereket szül, hirtelen kitágul és beszűkül a világ. Beszűkül, hiszen mostantól többet van otthon, mint bármikor eddig, és napjai nagy részében a gyerekre koncentrál: mit eszik, mit csinál, mit nem csinál, miért sír, miért van csöndben. Furcsa
Van abban valami törvényszerű, hogy ha egyedül maradok a gyerekekkel, akkor valaki automatikusan beteg lesz. Vagy ők vagy én. Igazából egyik forgatókönyv se jó. Ám ha ez elég gyakran megesik, akkor már meg se lepődik az ember, amikor beüt a krach és borul minden jól felépített terv. Igazából három gyerekkel egyedül maradni nem megoldhatatlan feladat. Bár nem szeretem különösképpen, ha nincs velem a férjem, akivel megosztjuk a munkát és a felelősséget,
Elhallgattam egy kicsit, mert elegem lett. Egymás után három hétvégén voltunk szobafogságban, mert mindig esett az eső. Hétközben elég normális idő volt, és napközben egyre melegebb lett, de aztán jött a hétvége és bumm. Vele együtt az eső is. Nyomasztó. Azért persze kicsit mentünk, kirándulgattunk, de igazából elég takarékon éltünk, mert vártuk a vendégeket, akik itt töltötték a múlt hetet. Hogy majd velük. Együtt. És közben drukkoltunk baromira,
