#Post Title #Post Title #Post Title

Spanyolul és más nyelveken


Furcsa módon bár Spanyolországba azonnal beleszerettem, amikor először itt jártam - a nyelv maga nem fogott meg különösebben. Talán mert annyi nyelv tanulásába kezdtem már életem során, hogy egyszerűen nem is vágytam rá, hogy ebbe is belekapjak. 

Őszintén szólva nem vagyok valami nagy nyelvtehetség. Nem ragadnak rám a nyelv különösképpen. És most nem csak a nyolc évnyi orosztanulásról beszélek, ami minden hatás nélkül pergett le rólam, és még csak nem is a négy évnyi latinról, amiből még érettségiztem is. De ott a német, amit vagy tíz éve olyan jól beszéltem, és amit sikerült azóta szinte teljesen kisöpörni az agyamból. Vagy a francia, amibe legalább ötször belefogtam, és mindig feladtam, és egyszerűen képtelen vagyok túljutni az első lépcsőfokon. Pedig nagy szerelem ez a nyelv, ezért is fáj, hogy minden alkalommal elbuktam.
De akár az angolt is odatehetem a kudarcok listájára, mert ahhoz képest, hogy majd két évig éltem kinn, messze van az a tökéletes nyelvtudás, amin mondjuk meg tudnék írni egy cikket. És igen, elismerem, hogy  nagyon sokat fejlődtem, semmi bajom nincs mondjuk ha olvasni kell, vagy beszélni - de azért a filmek többségét még mindig nehezen értem felirat nélkül, és nem tudok úgy leírni egy összetett mondatot, hogy a kritikus lányaim ne találnának benne nyelvtani hibát. (Sovány vigasz, hogy spellingből még én vagyok a jobb.)
Nem tudom, hogy mi a baj velem - lehet, hogy túl kevés energiát fektetek bele, lehet, hogy rossz a módszerem, amivel tanulok, vagy egyszerűen csak béna vagyok ebben és kész. Nincs mit szépíteni rajta.
Furcsa módon nyelvet tanulni ennek ellenére szeretek, (ablak a világra, blabla) ezért hát millió nyelvórán részt vettem már. Voltam pár nagyon jón, néhány közepesen és rengeteg eszméletlen vacakon. De a mélypont mindenképp ez a mostani spanyol, amire itt a városban járok. A tanárnőnek nulla humora van, semmi extra feladat nincs, csak az 1. feladat után vesszük a 2-eset. És így szép sorban. Elviselhetetlenül lassan. Aztán olvassuk fel a padtársunknak és viszont. Aztán lediktálja az előző feladatot. Egy olyan szó nem hagyja el a száját, ami nincs a tananyagban. Fizikailag fáj, ha oda kell mennem.
Pedig a spanyol gyönyörű nyelv - és minél többet hallom, annál jobban tetszik, ahogy v helyett b-t mondanak, ahogy a z-knél kidugják a nyelvüket. Ahogy odavetik, hogy vamos, vagy vale - persze b-vel. Bamos és bale. Meg Balencia.
És nagyon csevegős nép. A postán, a boltban, az utcán, folyamatosan beszélnek hozzám. Sokat. És nagyon ciki mindenütt elmotyogni, hogy "no habla espanol" meg "no comprende". Mert ilyenkor kimaradok a jóból. És igenis irigylem a férjem, akinek már egy csomó haverja van az utcában. Főleg, mert az anyukák velem is dumálnának, csak hát sokan nem beszélnek angolul. Vagy nem jól. És akkor mennek ők is a könnyebb ellenállás felé és abban a pár percben, amíg kijönnek, inkább dumálnak a spanyol barátnőikkel.
Az meg különösen bosszant, hogy mindenki azt mondogatta, hogy könnyű nyelv a spanyol, meglátom, pár hónap, és milyen jól fog nekem is menni.
Hát kérem nem megy.
Nem úgy, mint a lányoknak, akik most már egyre többet beszélnek egymás között is spanyolul, bár egyenlőre még csak játékból, de azért ha valaki nagyon dumál hozzám az utcán, akkor segítenek fordítani, és egyáltalán már rakosgatják össze az egyszerű kis mondataikat spanyolul, amiből tudom, hamarosan folyékony beszéd lesz.
Én meg ehhez képest baromira le vagyok maradva. Jó, mondjuk azt tudom, hogy ők napi hat órában nyomják a suliban, és még 2-3-ban itthon. Nekem meg az a heti kétszer másfél óra spanyol jutott csak. Nyilvánvaló volt, hogy nem tudok velük lépést tartani. De azért a kétszer másfél se nulla - én mégis úgy éreztem.
Ezért is határoztam úgy, hogy másik tanfolyamot keresek. Merthogy azt éreztem, hogy ebben a csigatempóban soha, se soha nem jutok el oda, hogy a szomszédokkal elcsevegjek.
Tudtam is, hogy mit akarok: intenzív tanfolyamot. Mert egyszerűen minél hamarabb túl akarok jutni azon a nyögvenyelős, béna szakaszon, amikor nem tudok egy mondatot összerakni, amikor nem tudok elolvasni egy sornyi szöveget sem. Meg is néztem pár iskolát, pár tanárt, és végül találtam is egy nagyon vonzó kis tanfolyamot. Mondjuk állati drága, és csak egy hónapos, de minden nap van, tíz perc innen busszal, és csak hárman vagyunk a csoportban. Megkértem a tanárt, had próbáljam ki, mielőtt befizetek. (Nem hagyom magam újra bepalizni valami unalmasra!!!) És nagyon jó volt!
Vicces, dumálós a tanár, folyamatosan beszéltetett minket, de nem olyan iskolás módon, hanem érdekesen. A másik két diák két fiatal angol pasi, amúgy bokszolók. Olyan vastag bicepszük volt, mint az én combom. Az egyiknek szintén jó humora van, meg elég gyors is az észjárása, a másik ahogy nézem kicsit lassabb, egyszerűbb lélek, de mondjuk neki az angol beszédét se értem, valami eszméletlen manchesteri kiejtése van.
Viszont ezen a mai órán többet tanultam, mint az elmúlt hónapokban, és ami bónusz, közben jól szórakoztam. A tanár egy idős spanyol pasi, akiről látszik, hogy nagyon élvezi a tanítást.
Amúgy az övé ahogy elnézem egy egyszemélyes nyelviskola - ilyenből errefelé elég sok van. Bérel egy picike irodát egy bevásárlóközpontban (kocsma alul, fenn fogorvos, középen egy ruhabolt és ez az iroda) van egy előtér, ami kvázi maga az "iroda" és mögötte egy pici tanterem. Ez így kicsit jobban néz ki, mintha a saját lakásán tanítana, viszont abszolút a maga ura. És ami a legjobb, hogy ez a tanfolyam pont a barátnőm lakása mellett van, és pont akkor van vége, amikor a lányok iskolájának. Tehát ha végzek, csak lemegyek a lépcsőn, beülök mellé a kocsiba, és 3 perc alatt ott vagyunk a suli előtt.
Találtam amúgy egy "rendes" nyelviskolát is. Az is elég rendben volt, csak a tanfolyam ideje nem volt kompatibilis a három gyerekhez, iskola kezdéshez, befejezéshez. De azért megjegyeztem a címet - lehet, hogy később még ezt is kipróbálom. Angoltanfolyamaik is vannak. Mindenfelé puccos nyelvvizsga előkészítőket is csinálnak. Anyanyelvi tanárokkal. Angliában sehol a közelben nem volt efféle, pedig milyen sokat kerestem! Szóval még lehet, hogy erre is sort kerítek.
De most a legfontosabb a spanyol. Az egy hónapig tartó tanfolyam végére tudni fogom a jövő időt és egy múltat is. És tudni fogok cseverészni is valamennyit. Jajj, de nagyon jó lenne!!!!

5 Responses so far.

  1. sarolka says:

    Hajrá, hajrá, meglátod menni fog!! Pussz

  2. ókidli says:

    Szia Marcsi

    Bocs, de a levelet két részletben küldtem, mert nem tudom az emil címedet és elég hosszúra sikeredett ez az iromány, bocs érte..

    Nagyon régóta olvasom a blogodat, a kezdetektől. Érdeklődve olvasgattam arról is, hogy fejlődik a gyermekeid nyelvtudása, főleg azért, mert 2012. augusztusától mi is Angliában élünk (tudom Ti már nem :D) és aggódtam, hogy fogunk boldogulni a nyelvvel és belőled/belőletek és más hasonló helyzetben lévő családokból merítettem erőt.

    Szeptemberben kezdtük a sulit és nem volt egyszerű. Mi egyáltalán nem találkoztunk a sokak által emlegetett segítőkészséggel. Ugyan baromi udvariasak voltak, vigyorogtak állandóan (bocs a kifejezésért), de tartalom nem volt mögötte. A lányom most volt 9 éves (1 hete), itt 4. osztályba jár, otthon, mivel nem engedtem suliba most kezdte a 2. osztályt.

    Már látom, hogy elhibázott döntés volt oviban tartani, ráadásul minden szempontból fejlett volt, írt és olvasott is, de volt egy kis egészségügyi gondunk, ami miatt visszatartottam. Aztán persze unatkozott az első osztályban, alig tanult valamit, így is osztályelső volt. A tanárnője félévkor mondta, hogy mi lenne, ha feljebb váltanánk, menne 2. osztályba és ott folytatná. A férjemmel megbeszéltük, hogy a gyerek semmiről sincs lemaradva és nem visszük át, mert ettől biztos bekerülne a különc kategóriába és azt nem akartuk. A lényeg, hogy egy nagyon értelmes és jó eszű gyerekünk van, nem csak elfogultságból mondom...

  3. ókidli says:

    A jelen helyzet pedig azt mutatja, hogy nagyon vacakul áll az angollal. Mondjuk az első suliban annyira eldurvult a helyzet, hogy sulit váltottunk nov. végén. Az első suliban azon kívül, hogy semmiben nem segítettek neki, hagyták egész nap magyar regényt olvasni. ( Ezt a szokását sajnos október közepe körül kezdte el, mivel annyira semmibe vették, hogy egész nap csak a helyén ült és nem csinált semmit. Ha mégis csinált feladatot a többiekkel, akkor amikor a tanár összeszedte, az orra előtt össze is gyűrte és kidobta a kukába…A matek volt egy kicsit más, abban brillírozott, az nagyon megy neki, nagyon jó érzéke van hozzá. ) Mindezek mellett eljutottunk odáig, hogy már csak velünk voltak kedvesek, a gyereket fizikailag rángatták és üvöltöttek vele kommunikáció helyett. Az utolsó csepp a pohárban az volt amikor az igazgató már velünk is üvöltött és minősíthetetlen hangnemben osztott ki minket, hogy mekkora egy szörnyeteg a gyerekünk… Mindezt azután, hogy a teaching assistant az orrom előtt rángatta meg a gyereket. Ez volt november 10 körül, a gyerek ezalatt szinte semmit nem tanult angolból, biztos az ő hibája is, hiszen el volt a saját világában, de nem akartam még ezt is megvonni tőle (könyvet), mert már így is 6 lovas szekérrel kellett iskolába vinnem. Ezt követően többet nem vittük ebbe a suliba, jött az iskola vadászat. Sikerült is elkezdenie egy új iskolát dec. legelején. Nagyon rövid ideig járt és jött a szünet. Most kezdtük újra januárban, sajnos most beteg lett, de ettől eltekintve ez a suli teljesen más, mint az előző. Foglalkoznak vele, két külön tanár is jár hozzá, sajnos egyik sem tud magyarul. Egyszer egy héten én is bemegyek segíteni. Aranyosak, kedvesek vele és végre neki való feladatokat is kap, nem egy tüdőről szóló fogalmazást kell megírnia, amire a másik helyen volt példa. ( A régi helyen mi kértünk neki feladatokat, de semmiféle segítséget nem adtak) Ez a suli tényleg más, de sajnos azt kell mondjam, hogy a lányom nem fejlődött túl sokat. Beszélni csak azt a keveset tudja, amit mi megtanítottunk neki, bár lehet, hogy rejtve marad előttünk a többi. Saját elmondása szerint kb. a felét érti annak ami körülötte történik. Azon gondolkoztam, hogy az első iskolát úgy veszem, mintha nem is járt volna angol suliba és az angol tanulását is ettől az új sulitól számolom. Sajnálom szegényt, mert eddig nincs túl sok sikerélménye ebben az új életben. Pedig nagyon vágyik a sikerre és ezt még most is a magyar adja meg neki, tanuljuk itthon. NYáron osztályvizsgázik otthon 2. osztályból, hiszen nem tudjuk meddig leszünk itt és így legalább egy kicsit az agya is le van kötve, mert most rengeteg feles energiája van…
    Bocs a kisregényért, de a lényeg, hogy a férjem erőltetné az itthoni nyelvtanulást, mert nem látjuk, hogy a leányzó beszélne angolul (lehet nyelvérzéke sincs). Tudom előbb- utóbb semmi sem menti meg attól, hogy megtanulja a nyelvet, de sajnos addig nehéz dolga van az én cserfes kislányomnak, mert senkinek sem tud lyukat beszélni a hasába, hiszen még tesója sincs, sajnos. A legnagyobb baj, hogy így még nehezebben tudja jól érezni magát és állandóan haza akar költözni. Tudom, ha már beszélné a nyelvet más lenne.

    Bocs, hogy ezzel terheltelek, de nehéz nekem látni, hogy milyen rossz a lányomnak. Egyébként csak halkan hozzáteszem, hogy van egy magyar osztálytársa, egy kisfiú, aki már odajár 5 éve, de úgy kerüli a lányomat, mintha fertőző lenne, az anyukája is inkább elbújik az udvaron, csak ne kelljen velem beszélnie…Így még ez sem jelent segítséget neki…
    Köszi, hogy meghallgattál, elolvastál.
    Üdv Ildikó
    Szerintem Te nagyon hamar meg fogsz tanulni alapszinten spanyolul, aki ilyen elszánt, annak mennie kell :)

  4. Ó, ti szegények! Még nem találkoztam olyan emberrel, akik ennyire megszívták volna az angol oktatást. A többség általában euforikusan áradozik, hogy milyen jó - vagy ha nagyon elégedetlen, legfeljebb azt mondják, hogy nem elég magas színvonalú. Ilyet még nem hallottam. A helyedben mindenképp panaszt tennék valahol, az önkormányzatnál mondjuk. Ott ezt nagyon komolyan veszik, és tesznek is ellene. Nektek ez már nem vigasz - de az iskolának ilyenkor komolyan ránéznek a körmére.
    Én tudom, hogy amúgy is nagyon nehéz egy új helyre beküldeni a gyereket, ahol semmi barátja, és még a nyelvet se tudja. De ha valódi rossz érzései vannak, az még rémesebb.
    Az vigasztaljon, hogy viszonylag hamar elhoztad, és az új suliban majd elfelejti a rossz élményeit! Nagyon drukkolok nektek!

    Múlt héten nálunk is iskolai mélypont volt - Borsi lányom egy estét végigzokogott, hogy nincsenek a suliban barátai, nem jó neki, senki nem szereti. De valószínű, hogy csak nagyon fáradt volt már, mert másnap mindezt visszavonta és közölte, hogy nem kell mindent komolyan venni, amit mond, és tudhattam volna, hogy nincs igazi baj, mert csak sírt és nem bőgött. Jaaaa..... :-)

  5. ókidli says:

    Köszönöm, hogy írtál :)
    Aranyos nagyon a lányod :) Hát igen sírás és bőgés között is nagy ám a különbség :)
    Sajnos, tényleg nem könnyű így a lányomnak, de ez az új suli teljesen más..., szinte mindenben. Megvannak a számunkra érthetetlen és értelmetlen szabályaik, de ezzel együtt lehet élni :)
    Amikor elkezdődött ez a sulis kálvária - amikor végleg otthagytuk -, akkor mi is gondolkoztunk, hogy feljelentjük őket. Sok helyen megfordultunk és tanácsolták is. A főbérlőnk egy nagyon kedves idősebb úr, sokat segített.
    Így jutottunk el az Ethnic Diversity Centre-be, ahol nagyon sok segítséget kaptunk az iskolaválasztásban és a másik iskola kapcsán is. Szóba került a feljelentés, hiszen erősen rasszizmus szaga volt a viselkedésüknek. Amikor kiderült, hogy elvisszük Lénát, attól fogva olyan mézes-mázos lett az addig goromba igazgató, hogy erősen viszketni kezdett a tenyerem...

    Aztán megvitattuk a dolgot a párommal és arra jutottunk, hogy pont elég volt a gyereknek ez a hercehurca, a legjobb lesz, ha gyorsan elfelejtjük az egészet. Tudom, hogy ez nem feltétlenül a legjobb megoldás, de óvni akartuk a lányunk lelkét, mert most az tűnt a legfontosabbnak. A jó a rosszban, hogy ez a suli nem csak mentalitásban, hozzáállásban jobb, mint az előző, hanem a tanulmányi eredményeik is sokkal jobbak. Tudom, hogy ez most nem fontos, hiszen a nyelv a lényeg, de talán egy kicsit több figyelmet kap ezáltal, persze nem csak ő...Szóval reménykedünk. Ma pl. egyszerű angol meséket olvastunk és jó pár dolgot értett belőle, aminek azért nagyon örülünk..

    Ebben a suliban a legfurcsább a magyar gyerek anyukája és maga a gyerek. Soha egy szót sem váltottunk vele, én köszöntem neki, mert tudtam, hogy ő a magyar kisfiú anyukája, de még a visszaköszönés is nehezére esett. Azóta kerül engem..., eleinte bosszantott, de most már csak nevetek rajta, az ő butasága nem engem minősít. Persze ezzel nem a magyar összetartást vitatom (amire nálunk rengeteg példa van), hiszen jó pár magyar barátunk van itt szerencsére...:)
    Köszönöm, hogy meghallgattál. Jó "nyaralást", ide is jöhetne egy kis meleg...

    Üdv Ildikó

Leave a Reply

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...