#Post Title #Post Title #Post Title

Kezeket fel!


Azt kell mondanom, nem unatkozunk. Az iskola persze  még mindig kitölti a délutánjainkat, de nem kell belefulladnunk a leckeírás monotóniájába, mert szinte minden napra jut egy kis extra meglepetés. Csak az izgalom kedvéért.

Mondjuk az nem kicsi izgalom volt, amikor tegnap az én drága férjemre pisztolyt szegeztek az utcán. Elment Bendéért az oviba, bekötötte a gyereket az autó hátsó ülésére, majd beült és épp indult volna, amikor mögé satufékezett egy autó, kiszállt belőle egy civil ruhás alak és a szélvédőn át pisztolyt fogott rá, hogy ne mozduljon. Mielőtt nagyon megijedhetett volna, előkerült az illető jelvénye is, így kiderült, nogy ez egy rendőr. Aki szerencsére kicsit visszafogta magát, amikor rájött hogy egy hároméves ül a hátsó ülésen. A pisztolyt ezért hát elrakta, de volt motozás és még Bende ovis hátizsákják is átkutatták (az volt az egyetlen csomag a csomagtartóban, váltóruhákkal és pár pisis bugyival, szóval nem lehetett nagy élmény...) Miután elszállt a zsaruk harci láza, rájöttek, hogy itt valami nem stimmel, és míg Zsolt némi gumicukorral lenyugtatta Bendét, aki nem szeret a gyerekülésbe kötve várakozni, a rendőröknek odaadta az autó összes papírját. Véletlenül még az adásvételi szerződés is nála volt.
Ezután a rendőrök heves CB rádiózásba kezdtek. Olyan negyedóra múlva kiderült, hogy az alig egy hónapja vásárolt kocsink lopottnak volt bejelentve és a zsaruk azért voltak olyan lelkesek, mert azt hitték, elkapták a tolvajt. Nagy mázli, hogy nem magánembertől vettük a kocsit, hanem egy autókölcsönzőtől. (Ezt a tippet az autószerelő szomszédtól kaptuk és amúgy nem bántuk meg, mert jó a kocsi, nem volt drága sem és egy év teljes garancia van rá.)
Ám most kiderült, ennek is van hátulütője - méghozzá az emberi hanyagság. (Vagy spanyol lazaság, ahogy nevezzük.) Egy évvel ezelőtt ugyanis ellopták ezt a kocsit a kölcsönzőből. Nem sokkal azután megkerült és a kölcsönző visszakapta. Ők be is jelentették, hogy meglett a kocsi, de ez az információ valamiért nem került be a nagy, központi rendszerbe, ahol azóta is körözték. Most minden tisztázódott, és elvileg levették onnan, de azért a biztonság kedvéért azt ajánlották a zsaruk, hogy a jövő héten menjünk be a rendőrségre és kérdezzünk rá, hogy lekerült-e már a körözés a kocsinkról, megelőzve a hasonló jeleneteket. (Megjegyzem, Bende nagyon élvezte, mondta, hogy jött a bummbummos bácsi és ő azt lekardozta. Olyan vicces, hogy mennyire másként látja a dolgokat...) 
A férjem azt mondta, hogy az első rémület után inkább döbbent és kíváncsi volt arra, hogy most mégis mi a fene történik, de lehet, hogy ha nincs vele Kisbende, simán beviszik és nem akarják az utcán kideríteni, mi a helyzet.
A véletlenek engem is üldöznek, most éppen egy másik Fodor Mária alakjában, aki ugyanabban az évben született, mint én, és nem messze innen, Sevillában lakik. Mindez a NIE szám igénylésénél derült ki, amikor nemsokkal a papírok beadása után felhívtak a hivatalból, hogy jártam-e már Sevillában. Hogy a dolog igazán megkavarjon épp a telefonhívás előtti napon jártunk ott, így azt feleltük, hogy igen. Nekem az állam is leesett a kérdéstől, mert nem értettem, milyen rendszerük van ezeknek, ami ennyire naprakész az én mozgásomról. Kétségbeesetten kutattam az agyam - otthagytam vajon az útlevelem? A telefonom? A csaj meg elkezdte magyarázni, hogy akkor nem kell nekem NIE szám, hát már van. Amikor állítottam, hogy nincs, és soha nem is volt, ő nem értette miért mondom ezt. Nem kevés időbe telt kibogozni, hogy nem én vagyok az ott lakó Fodor Mária. 
Most már saját NIE számom van - ez úgy tűnik nem egyszerűsíti, inkább bonyolítja a dolgokat. Az orvosi rendelőben például nem értették, hogy lehet az, hogy benne van a nevem a rendszerben, a születési évszámommal együtt - de másik NIE számmal. Nekem kicsit furcsa volt a szenvedésük, mert nyilván itt is vannak efféle átlagosnak mondható nevek. Röpke negyedóra megoldották a gondot, bár felvetődött bennem, hogy egyszerűbb lenne, ha vállalom, hogy én vagyok az a Fodor Mária, aki már be van regisztrálva, de nem kezdtem el vicceskedni, mert féltem, hogy akkor végképp elveszítik a fonalat. Attól tartok, ez a történet még folytatódni fog. 
Persze nem csak kellemetlen meglepetések érnek - vannak élvezetesek is, mint például a mák kérdése. Találtunk ugyanis egy orosz boltot Calahondában, ahol vettünk túrót, kovászos uborkát, savanyú káposztát és meggybefőttet is. Nem én találtam - a barátnőm akadt rá séta közben, merthogy a boltra cirill betűkkel volt minden kiírva, így viszonylag kicsi eséllyel láttam volna meg, ha csak elsuhanok mellette az autóval. Ehhez arra kellett járni. A mákostészta és a meggyleves azért nagy sikert aratott Bíborkánál. Bende meg se kóstolta - neki ez az idegen íz. Mi felnőttek megettük - de nem mondom, hogy orgazmikus élmény volt. Angliában még jobban  hiányoztak ezek az ízek - a spanyol konyha jóval ízletesebb, mint az angol és ízvilágban is közelebb áll hozzánk. De azért örülök, hogy ezentúl nem kell a bizonytalan és drága postára bízni a mákos kalács kérdését.
Amivel viszont nem tudok betelni, az Bende vadonatúj külseje - megfosztottuk a hosszúra nyúlt fürtöcskéktől és kicsi, kopasz golyófeje lett, élvezet simogatni. Megint elveszett valami a babaságából, a pelenkával együtt, amitől lassan szintén kezdünk búcsút mondani. Sőt, legutóbb étteremben ülve egészen desszertig kibírta rohangálás nélkül. Furcsa, hogy ezek a teljesen banális apróságok a mi életünkben mennyire fontos mérföldkövek. Az egész életminőségünket megváltoztatja, hogy Bende már képes megállni a járda végén és megáll, ha kérjük. (Pedig ez milyen magától értetődő felnőtt szemmel...)
Mindezen híreket magasan übereli Lola érkezése, ha a gyerekeket kérdezzük. Merthogy bővült a család, és a macska mellé kaptunk egy aranyhalat is. Pár nappal ezelőtt egy utcabeli gyerek felajánlotta nekik, hogy odaajándékozza a sajátját, mert súlyos halallergiája alakult ki. Höhö, mondtuk mi, felnőttek, aki efféle betegségről még soha nem hallottunk, és joggal, mert kiderült, hogy ebben az esetben sem efféléről van szó. Az igazság ugyanis az, hogy a szomszéd kislány egyszerűen megunta a halat és szeretett volna egy teknőst, de a szülei azt mondták, hogy csak egy állata lehet, ezért próbálta elpasszolni a két éve kapott állatkáját. Naná, hogy befogadtuk, kérdés sem volt Bíbor épp erről álmodozott - és így egészen minimális költséggel megúsztuk az újabb állat érkezését. Alig pár növényt kellett venni az akváriumába. Persze tervezzük még egy olyan bubifújós bigyó beszerzését is, és még egy aranyhalat is szívesen vennénk, ne legyen Lola egyedül. Nekem soha nem volt halam - nem is vágytam rá, de a férjemnek igen, így legalább tudja mit kell vele csinálni, hogyan kell pucolni. Amúgy egy tök cuki hal, nagyon aktív, mindig figyel és persze ez is mindig éhes, amikor csak meglát minket, azonnal feljön és tátogni kezd, hogy adjunk még enni neki, és követi az ujjunkat. Mivel a macska még mindig nem jöhet be a lakásba, Lola egyenlőre biztonságban van, a csajok pedig már fűzik az agyunkat, hogy még papagáj is kellene. Nem is lenne feltétlen ellenemre, de fogalmam sincsen, mit csinálunk majd vele, ha nyáron hazautazunk. A repülőn nem feltétlen akarok egy vagyonért magammal vinni egy fél vándorcirkuszt. Mondjuk remélem addigra lesz olyan barátjuk a csajoknak, aki befogadja az állatainkat. 

2 Responses so far.

  1. Kriszti says:

    Hát nem nagyon unatkoztok!!! Azért elég kellemetlen lehetett ez a kocsi ügy... Kicsi a világ? Hány Fodor Marcsi él? Nem te vagy az mégis csak másik életben? :-) Szép napokat és írj sűrűbben!

  2. Ejha! Ez kaland volt a javából! :)

Leave a Reply

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...