Három gyerekkel irány Spanyolország!

Szeretem, hogy itt mekkora közösségi élet van. Persze ma különleges nap volt. A hároméves Sebastian szülinapja, aki két lakással arrébb lakik és akinek a szülei nagy utcapartiit csaptak, meghíva az összes itt lakót. Délben elkezdett gyülekezni a társaság. A pasik söröztek,a  csajok dumáltak, a gyerekek szaladgáltak, motoroztak és bicajoztak. Mint minden délután. Csak ma volt pinata és torta is. A rendszerint estig tartó lazulás azonban ma korán véget ért és négy körül mindenki hazasietett. A lelkünkre kötötték, hogy mi is szedjük a lábunkat, és menjünk a szomszéd nagyvárosba, Fuengirolába. Mert jönnek a háromkirályok.

Persze olvastunk már otthon is róla, hogy Spanyolországban ez az igazán nagy buli, az év csúcspontja, amikor ajándékot kapnak a spanyol gyerekek. Nem is értik ők igazán, miért ülik mindenütt másutt Jézus szülinapját - hiszen ő egy kisbaba. Nem ő hoz ajándékot, neki kell vinni. És ezt a háromkirályok teszik meg, akik január 6-án érkeztek a kisdedhez a hagyomány szerint. És ennek emlékére kapnak ajándékot a gyerekek is Spanyolországban. Többet, mint karácsonykor.
A mi karácsonyi hagyományokról szóló könyvünkben úgy szerepelt, hogy a királyok hajón érkeznek és ünnepélyes felvonulás közepette cukrot dobálnak a gyerekeknek. Ditke figyelmeztetett is rá, hogy ne felejtsünk el zacskót vinni, de én csak csóváltam a fejem. Ugyan már zacskó. Nem tud három ember annyi cukrot dobálni, hogy ahhoz zacskó kelljen. De azért elmentünk. Noha be kell vallanom, hogy nem vártunk tőle sokat. Még karácsony előtt a helyi piacra is megérkeztek a háromkirályok, és nem voltam elájulva tőlük. Három jelmezes pasas körbejárta a piacot, aztán leültek a színpadra és az eléjük vonuló gyerekek kezébe nyomtak egy-egy csokit. Felejthető élménynek tűnt.

Bíborka

De a szomszédok annyira lelkesek voltak, hogy mi is átmentünk Fuengirolába, ahol már lezárták a főutat és óriási tömeg volt az utcán. Rengeteg gyerek, óriási nylonzacsikkal a kezükben.
- A helyiek tudnak valamit... - vonta le a következtetést a barátnőm és kiosztotta az otthonról hozott zacsikat a gyerekeinknek. Csak a biztonság kedvéért. Mindenki őrült izgatott volt, a várakozás ott feszült a levegőben, pláne, amikor az utca végén feltűnt egy rendőrautó. A felvezető autó. Aztán jött egy vonat, és aztán egymás után a színpados, jelmezes, figurákkal teli karneválos kamionok.
Hatalmas mesebeli szobrokkal a platójukon és sok-sok gyerekkel, akik annak a mesealaknak öltöztek be, akinek a kamionján ültek. Volt itt Dóra, Z a hangya, Scooby Doo, Pocoyo, Spongyabob, Tiana hercegnő, Alice csodaországban és még millió másik. Csak jöttek-jöttek végeláthatatlan sorban és minden autóról tonnaszám szórták a cukorkát a rajta ülő gyerekek. A sok várakozó gyerek meg sikoltozott az örömtől és kapkodták a lehulló cukorkákat és pakolták a zacskójukba.

Borsika

Kicsit amúgy félelmetes volt, mert azért nem kellemes, ha azt embert fejbetalálja egy savanyúcukor, de senki nem panaszkodott az efféle balesetek miatt.
A lányok a vadászat örömétől megrészegülve vércseként csaptak le a lehulló cukorkákra, négykézláb mászkáltak a földön, vagy épp ugráltak, ahogyan kellett, és csak pakolták és pakolták a cukorklákat a zacskóikba. Bende számára kicsit félelmetes volt ez a nyüzsgő gyerektömeg. Örömmel rakosgatta a hátizsákba, ha valami épp a lába elé esett, de nem akarta belevetni magát a forgatagba, inkább apa mellett maradt, amit nem bántuk. De én azért kicsit féltem, jut-e neki elég élmény, elég cukor. Így helyette is kapkodtam a cukrot és dobáltam a lába elé, hogy legyen mit felvennie.
De nem csak én gondoltam rá. Szinte minden kocsit kísért felnőtt is, akik ahogy én láttam, kifejezetten ügyeltek arra, hogy a Bende korú kisebbek ne maradjanak ki a buliból és gyakran odajöttek hozzánk és kifejezetten Bende kezébe nyomtak egy marék cukorkát.
A legnagyobb sikoltozás persze mindig akkor jött, amikor feltűnt egy király a háromból. A kocsi tetején ülő királyok ugyanis szó szerint két kézzel szórták a cukrot mindenfelé a gyerekek nagy-nagy boldogságára, akik sikongatva skandálták az adott király nevét és kiabálták, hogy még, még. Az meg nevetve dobálta, számolhatatlan mennyiségben.
Majd egy órán át zajlott a felvonulás, és amikor vége lett, éreztem, hogy szó szerint ragad a beton a cukortól, mindenütt széttaposott, otthagyott cukorkadarabok és papírok hevertek a földön. De két perccel utána jött is a takarítóbrigád, szóval minden hamar tiszta lett. A mi gyerekeink meg még rájöttek, hogy az út menti virágok közé egy csomó cukor hullott, amit mások nem vettek észre, így még ott is tartottak egy gyors szemlét.
Otthon megmértük: a mi eredményünk másfél kilónyi keménycukorka. Tekintve, hogy amúgy nem szoktunk ilyet se venni, se enni, őrült nagy mennyiség. A lányok 4-5-t elszopogattak, Bende még kicsi hozzá, így ő nem kapott, igaz, nem is kért. Fogalmam sincsen, hogy mit kezdjek vele - talán elrakom Halloweenig. Majd kiosztjuk a trick-or-treatelőknek. Hacsak nincs valakinek addig valami jobb ötlete...