#Post Title #Post Title #Post Title

Búcsú 2012-től (második rész)

Szilveszter éjszakáját azzal töltöttük, hogy végignéztük az elmúlt év fotóit. Többezer fotót néztem át, töltöttem le a mobilomról, scanneltem be. Nem kis munka - ám összeállt egy közel háromszáz fotót tartalmazó "best of" lista. A blogolvasókat nem fárasztanám vele - de gondoltam azért egy kis összefoglaló érdekes lehet azoknak, akik már régóta követik a kalandjainkat. Az év első fele az angol blogomra került - hiszen ott töltöttük az év nagyobbik részét. Ám itt a folytatás.


SZEPTEMBER



Napfényre és melegre számítottunk, amikor felszálltunk a repülőre - de igazán csúf, esős idő köszöntött minket, amikor megérkeztünk. Pont olyan volt, mint az angol tavasz, amiből nagyon elegünk volt. A különbség, hogy nem volt nálunk se gumicsizma, se vastag ruhák - mindet Magyarországon hagytuk, hiszen mindenki azt mondta, itt aztán nem lesz rá szükség. Azzal is vigasztaltak, hogy csak pár napig tart az eső, de ez se volt igaz. Majdnem másfél hónapig volt igazán pocsék időnk. Néha persze kisütött a nap, de csak azért, hogy annál fájóbb legyen aztán, hogy megint szobafogságban vagyunk. Utólag megtudtam - ez azért tényleg nem jellemző Spanyolországra. Mi felnőttek ettől azért elég rosszkedvűek lettünk - csak az vidított fel, hogy a gyerekek mennyire nagyon örültek a tengernek, a pálmafáknak és annak, hogy itt minden annyira szép, színes és illatos.


Ennyi cuccal indultunk egy Magyarországról. Érdekes lehet összehasonlítani azzal, amit Angliába vittünk. Nem tudom, hogy valóban rutinosabbak lettünk-e a költözésben, abban, hogy valóban mire lesz szükségünk és mire nem. Számomra az a tanulság, hogy még mindig rengeteg holmink van - és mindig több, mint amennyi hely. Ditkééknek hála előreküldhettünk hozzájuk egy nagy csomag PKU-s ételt és pár elengedhetetlenül fontosnak vélt holmit, mint például az ágyneműket. Kicsit féltem attól, milyen lesz őket a blog után élőben is megismerni, és náluk tölteni egy éjszakát, de szerencsére bejött a papírforma: a blog azért tükrözi az ember személyiségét. Aki írásban szimpatikus, élőben is az lesz. Egy darabig kacérkodtunk a gondolattal, hogy csakis miattuk azon a környéken keresünk házat, ahol ők laknak, de aztán győzött a józan ész: arrafelé a gyerekeknek valenciaot is kéne tanulniuk a spanyol mellé. Heti 6-9 órában. Így hát végül dél felé vettük az irányt és ott vetettük meg a lábunkat.

OKTÓBER 




Három hétig laktunk szállodában - és miközben kerestük a lakást és a várost ahol élhetnénk persze turistáskodtunk is. Jártunk állatkertben, delfinshown, ültünk konflison, és megnéztük a malagai királyi palotát, a botanikuskertet - de a legjobb program mindig a tengerpart volt. Messze a legjobban azt élvezte mindegyik gyerek. Számomra nagyon furcsa élmény volt, hogy egészen más a "costa"-élet, mint az a Spanyolország, amire a korábbi utazásimból emlékszem. Az tele volt óvárosokkal, ódon szépséggel, bájjal - ez meg olyan... mű. Turtistás. Aztán persze leesett, hogy a tengerparti Spanyolország egészen más, mint a tengerpart nélküli. Előbbi csinálja a pénzt, fogadja a napozni vágyók tömegét - utóbbi adja a kulturális hátteret. Merthogy nem kicsi ország ez, és bizony izgalmas, gazdag történelme van. Ám a turistahorda nagy része nem ezért jön. Ők napozni akarnak, fürödni és bulizni. És ez nagyon más életforma, mint a miénk.
De ennek ellenére nem tudtunk lemondani a tengerről. Nyilván pár év múlva már nem lesz érdekes, és hozzá fogunk szokni, de most folyamatos örömforrás csak ránézni is, beszívni az illatát, kezembe fogni a selymes homokot, megáztatni benne a lábam. Így végül parthoz közeli lakást vettünk ki, és egyenlőre nem bánjuk. A város csöndes, kicsi, kellemesen otthonos. Bár nincs illúzióm: a szezonban nyilván minden megváltozik majd.


A kultúra azonban hiányzik, így hát időnként felpakoljuk a gyerekeket és útra kelünk. Ám ez nehezebb, mint Angliában. Ránézek a térképre, és azt látom, hogy hát itt van a közelben egy jó kis város, tele izgalmas látnivalókkal. Aztán jön a férjem és elmeséli, hogy ez a "közel" minimum 3-4-5 óra kocsizást jelent. Csalóka a térkép - nagy ez az ország. Azért persze nem adjuk fel. Muszáj volt megnéznünk Sevillát, mert "közel" van és muszáj lesz visszamennünk is, mert egy nap alatt nagyon keveset láttunk belőle. A hangulata azonban teljesen elvarázsolt. A Spanyol tér volt a kedvencünk, ahol csempén kirakva ott volt minden nagyobb tartomány, város címerrel, legfontosabb történeti képpel, térképpel. Ha valaki itt végigsétál, máris otthonosabban mozog a spanyol történelemben.


A másik nagy élményünk Tarifa volt. Nem ide indultunk, de csak eddig jutottunk. Beleuntak a gyerekek a kocsizásba és megálltunk. Találomra. Fújt a szél rettenetesen, de állítólag errefelé ez a normális. Ezért is igazi szörfös-paradicsom ez a hely. Bíbor persze nem hozott pulcsit, hiába kértem, (otthon még sütött a nap) így végül a sálamba burkolózott. De nem bánta. Ha nem fújt a szél, nem is volt hideg. Ha meg fújt... azt élvezte.

NOVEMBER 


NIE szám kipipálva, iskola, kipipálva, ovi, kipipálva. Még a Brownies csapatába is bekerültek a lányok. Lassan elkezdtük intézni a spanyol életünket. A legnagyobb meglepetés, hogy mennyire "angolok" maradtunk közben. Merthogy errefelé mindenki beszél angolul, a boltoskisasszonytól az ügyintézőig a hivatalban. Esténként angol tévét nézünk - furcsa módon könnyebben és tisztábban bejön, mint a spanyol. A környék tele van spanyol éttermekkel, boltokkal - még angol könyvesbolt is van a városban. Spanyol nincs. Nem csoda, hogy hiányzik is nekünk Anglia. Furcsa, nosztalgikus érzés. Fél lábbal mintha még mindig ott lennénk. Csak minden egy kicsit jobb. Merthogy közben itt a tenger és a pálmafák. Kinézek az ablakon, és nem tudom megunni, ahogy a hegyre leszáll a köd, ahogy elúsznak felette a felhők, az aranyszínű felhőkkel és főleg azzal, hogy ha lemegy a nap, akkor sincsen hideg. Még Halloween éjszakáján se kell kardigán.

DECEMBER 


Az egész ország karácsonyi lázban ég itt is. Mögöttünk nem szobrok vannak - élő emberek. Ha ad az ember egy kis pénzt, lehet velük fotózkodni. Ahogy elnézem, ez itt elég megszokott pénzkeresési mód. Amikor egy este végigsétálunk Malaga főutcáján, öt méterenként látunk hasonlókat. Ott volt Jézus, Minnie egér, Hulk, a Láthatatlan ember (újságpapírba csomagolva) torreádor, flamenco táncosnő. És mindegyiket tömeg állta körül, akik élvezték, még azt is, hogy csak néha mozdulnak meg. Úgy tűnt, mintha az egész város az utcán lenne - igaz, itt nincs hideg, ami bekergetné az embereket az otthonaikba.


A meleg legnagyobb előnye, hogy nem csak az utcákon van élet, a szomszédság is kivonul minden délután a szabadba. A gyerekek barátkoznak, szaladgálnak, rollereznek, bicajoznak. Minden mindenkié és mindenki vigyáz a máséra is. Ez egy zárt zsákutca, ahová csak az itt lakók hajthatnak be. Kinn dumálunk, sütizünk, iszogatunk egész délután. Buli van. Minden nap. Ahogy én látom, a helyi társasági élet közepe a mellettünk lévő pasas, akinek egy évvel idősebb fia van, mint Bende. A két kicsi pillanatok alatt nagy cimbi lett, és a gyerekekkel együtt minket is kezd befogadni a közösség. Ilyet se Angliában nem tapasztaltunk, se Magyarországon. Persze egy pesti bérházban ez ritkán történik meg - és Coventryben sem voltak ideálisak a körülmények. Nem csoda, hogy ezt mind élvezzük.


A karácsonyi készülődésben persze gyakran hiányoznak akik otthon vannak. Intenzívebbé és gyakoribbá válnak a Skype beszélgetések, a levelezések. És iszonyat nehéz elhinni, hogy közeleg a karácsony, ha közben tűz a nap. Hiányzik a hó, a hideg, a fenyőfa illata. A karácsonyi CD-ket se találom. Azok is hiányoznak. Vettem hát helyette egy spanyolt és elkezdtük tanulni a "blanca navidad"-ot. Ez is nagyon jó. A mák is megérkezett otthonról és nagyon jó volt minden. Mivel havat nem tudok varázsolni, dupla annyi díszt aggatok fel a lakásban, mint eddig bármikor. És mivel idén mindenki nagyon jó volt, mindenki megkapta, amire a legjobban vágyott. Én egy teleobjektívet. A lányok bicajt és rollert. És ami a legjobb, nem kellett senkinek megvárni a tavaszt, hogy kipróbálhassa. Még aznap este kivonultunk a ház elé és néztük, hogyan repesztenek. Megtehettük. Jó meleg volt. Pulcsi se kell. Király.

One Response so far.

  1. Ditke says:

    Örülök, hogy a kezdeti nehézségek ellenére jól érzitek magatokat és remélem szép lassan itt is kialakul majd az az "otthon feeling" mint Angliában.
    A tengerpartot meg én még most sem untam meg, és sokszor elfog a nosztalgikus érzés, ha csak meglátom a visszapillantóban, vagy épp egy-egy pálmafás part mellett visz az utam naplementekor, hogy ez annyira olyan mint a posztereken és én tényleg itt lakom...?

    Tök jó lett a képes év végi összefoglaló :-)
    És várom a teleobjektívvel készült képeket :-)
    BÚÉK!

Leave a Reply

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...