Három gyerekkel irány Spanyolország!

A lányok élvezték a sulit – de elég nyomasztó a sok eső. Ezzel az egy mondattal mindent elmondtam a múlt hétről. De akit érdekelnek a részletek, nyugodtan olvasson tovább.

Tagadhatatlan, hogy a két lány közül Bíbor élvezi jobban a sulit, minden nap alig várja, hogy mehessen. Igaz, őt az első perctől kezdve amolyan sztárként kezelik az osztályban. Ő a legnagyobb, a legmagasabb és egy perc alatt lett több barátnője is. Mondjuk spanyolul nem nagyon erőlködik, a padtársa mindent fordít neki amit órán hallanak – nem tudom, hogy ez hosszútávon lassítja, vagy gyorsítja a spanyoltanulását, de az biztos, hogy attól nem kell félnem, hogy az angolt elfelejti. Az órák meg azért persze spanyolul vannak és minden nap kell spanyol leckét is csinálnia. Van egy fantasztikus nyelvkönyvsorozat, (második kötet, harmadik kötet) ami a netről ingyen letölthető, csináltunk is már belőle pár leckét, azt kell a csajoknak is csinálnia, naponta olyan 10-12 oldalnyit. Ha valaki kicsit is beszél spanyolul és szeretné a gyerekeit otthon ebből tanítani, akkor nagyon jó választás. Kitűnően felépített könyv, lépésről-lépésre halad, jól magyaráz és sok sikerélményt ad.

Bíbornak már feladata még nem volt a héten, és most a magyartanulással sem akartam kínozni, gondoltam elég neki feldolgoznia az úl élményeket, de lehet, hogy nem kell nagyon sokáig kímélni, mert nem látom rajta, hogy különösebben elfáradt volna.

Nem úgy, mint Borsi – ő esténként szinte beájult az ágyba, a fáradtságtól. Be is vezettük, hogy a mi ágyunkban, külön szobában alszik el, merthogy egyébként a három gyereknek közös szobája van, és el szoktak még dumálni jó félórát még alvás előtt (néha többet is) Borsinak meg ez most fárasztó volt, és örömmel vonult át a mi ágyunkba aludni (amikor elcsendesedtek a többiek, az apja átvitte a saját ágyába.)

Ezek után nem meglepő, hogy Borsi kevésbé lelkes az iskolát illetően – bár azt mondja, hogy vannak barátnői, nincs egyedül, de senkit nem emel ki név szerint. Őt az első perctől az osztály teljes jogú tagjának kezeli a tanár, mindent csinálnia kell, mint a többieknek. Ugyanaz a lecke, ugyanaz a feladat órán is. Ami azért nagyon erősen megterheli, mert nagyon próbál helyt állni. Igaz, hétvégére eljutottunk odáig, hogy simán csinálja a spanyol szöveges matekpéldákat is. Csomó dolgot megért – ami nem olyan nagy csoda, mert a spanyol nyelv leírva sok hasonlóságot mutat az angollal, és ő ezeket már felfogja. A leckéről amúgy kiderült, hogy nem olyan vészes, mint ahogyan az az első napon tűnt, csak meg kellett értetni Borsival, hogy lejjebb kell kicsit adnia a maximalizmusából. Tehát ha mondjuk az a feladat, hogy van egy térkép, és mérd meg, hogy hány centisek az utak, akkor nem kell megrajzolni a füzetbe a térképet, bőven elég az eredményt leírni.

Rossz hír viszont (nekem), hogy az én spanyol órám rémesen unalmas, a tanár nagyon nehezen birkózik meg azzal a ténnyel, hogy ez egy teljesen kezdő nyelvóra ahol senki nem beszél még spanyolul. Tehát azt teszi, amit a legtöbb anyanyelvi nyelvtanár ilyenkor szokott – angolul mondja el a magyarázatokat. Aki ugyebár meg nem tud angolul, annak lefordítják a többiek. Szerintem ez nagyon béna dolog – egy jó tanárnak meg kell(ene) tudnia oldani ezt a problémát, mint ahogyan például a Berlitzben nem fordulna elő, hogy más nyelven szóljanak hozzád, mint amire beiratkoztál és ott láttam én, hogy ezt meg lehet csinálni. Nyilván ilyenkor végig kell gondolni az órát, fel kell készülni és ki kell találni, hogy mit csinál az ember. (Nyilván segít, ha van egy módszer az ember kezében és nem neki kell kitalálnia.) 

Hát a mi tanárunk nem ennyire lelkiismeretes. Csináljuk szépen a tankönyv és a munkafüzet feladatait, szépen sorban. Külön a lelkemre kötötte, nehogy előre dolgozzak a könyvben. De nagyon nehéz megállni, mert egy-egy feladatra az órán olyan tízszer annyi időt hagy, mint amennyire nekem szükségem lenne. Vagy másnak. Azt látom, hogy kiadja a feladatot, én megcsinálom egy perc alatt, de még a leglassabbaknak is megvan 5 perc alatt. De ő még 2-3 percet vár az asztalnál ülve, mielőtt egyáltalán felemeli a fejét. Ez rémes.

Nem nagyon van azonban más választásom, nincs olyan sok nyelvtanfolyam a környéken, és ami mégis, az már betelt. Ez maradt. Szóval most csinálom ezt, és viszek magammal plusz feladatokat az órára, hogy ne unjam magam halálra. Itthon meg csinálom a gyerekek feladatlapjait is.

A legnagyobb szívás azonban a sulival kapcsolatban az eső. Tudom, unalmas, hogy Angliában is mindig az esőre panaszkodtam, de úgy tűnik, hogy a rossz idő követett bennünket ide is. Minden egyes nap nagyon durván esik. Általában hajnal 2-3 körül ébredünk arra, hogy zuhog. Úgy, mint egy rendes nyári zápor otthon, de ez nem tízperces, hanem órákon át tart. Általában 9-kor éri el a csúcspontját, amikor kezdődik az iskola. Így még soha nem mentünk gyalog, pedig nincs messze, de egyszerűen szó szerint szarrá áznánk a tízperces út alatt.

Az ügyintézés viszont végre felpörgött, van már NIE számunk, így nyithattunk bankszámlát és megrendeltük a netet is. Ha minden jól megy, jövő héttől már lesz széles sáv, meg WIFI is. Sőt, még idő is, mert hétfőn Bende is kezdi a magánovit. Az államiban ugyanis nem volt hely. Szóval végre dolgozhatok, aminek nagyon örülök, mert határidőm is van, meg munkakedvem is.