#Post Title #Post Title #Post Title

Elfújtam a gyertyákat - és még mindig élek!


Nagyon sokan felköszöntöttek a múlt heti szülinapom alkalmából, és engem teljesen meghatott, hogy ennyien gondolnak rám. Pedig a többség nem is tudta, hogy nem akármilyen alkalom volt ez. Kerek szám. 40. Gondoltam, hogy mindenkinek egyesével megköszönöm majd, hogy gondolt rám, megkérdezem hogyan vannak és kicsit beszélgetünk. De aztán nem írtam senkinek semmit. És nagy ünnep se volt. Három gyerekkel az élet ennél sokkal kalandosabb.


Furcsa, hogyan változik az ember véleménye ezekről a szülinapokról. Amikor gimis koromban kiszámoltam, hogy 2000-ben 28 éves leszek, az már valami vén matuzsálemi kornak tűnt. Az egyetemista lányok félelmetesen érettnek és komolynak. A harmincas életkor meg az élet delének, ahonnan már csak lefelé vezet út, az is nagyon bicegősen és öregesen.
Tiniként féltem attól, hogy egyszer majd húsz leszek, aztán sokkal jobban éreztem magam huszonévesen, mint tiniként. Az egyetem csodás élmény volt, minden egyes percét élveztem. Féltem is tőle, milyen lesz, ha vége lesz egyszer és majd harminc leszek, de nem volt mitől tartanom. Harminc évesen szültem a nagylányom és aztán jött a másik kettő is, és milyen jó időszak volt ez! És nem csak a babázás töltötte ki az életem, hanem a munka is beindult végre - sokkal jobb újságíró lettem, mint előtte voltam, megtaláltam a hangom, a stílusom, a bátorságom a kérdésekhez. Ha őszinte akarok lenni, életem legjobb évei voltak, és sokkal jobban éreztem magam a bőrömben, mint huszonévesen.
Talán ezért nem is féltem olyan nagyon attól, hogy vége lesz.
Merthogy a rettegett negyvenes kort már betöltött barátnőim mind állították, hogy az igazi élet még csak most kezdődik - vége a pici babázásnak, az éjszakai ébredéseknek, a vasárnap hajnali félkómás gyerekszórakoztatásnak. A gyerekek egyre önállóbbak, az ember visszakapja az életét, némi szabadidővel megspékelve, így lehet nyugodtan dolgozni, és ami még fontosabb, a test még nem kezdi el felmondani a szolgálatot, sőt végre lesz időm magammal is törődni. Szóval ez egy jó évtized lesz.
Elnézve őket, elhiszem, hogy nem kell elhinni, hogy vége a világnak, hiszen kivétel nélkül sikeresek, szépek és láthatóan jól érzik magukat a bőrükben.
Így készültem én is a szülinapomra lelkileg. Az meg, hogy mindezt Spanyolországban tehetem külön ajándék. Ezek a novemberi szülinapok kicsit szürkék - általában esős az idő, hideg van. Olyan már volt, hogy a szülinapomon esett a hó - de hogy mezítláb, nyári ruhában menjek aznap tejet, kenyeret venni még soha.
A gyerekek is készültek a nagy évfordulóra mindenféle szuper meglepetéssel, bezárkóztak a szobájukba és nagy terveket szőttek. Ám két nappal a nagy esemény előtt már elkezdtek megjelenni a kis repedések. Munkahegyek a férjnek, ami jó, mert hát ebből van pénz - de mivel az én drágám pont erre a két napra tervezte a szülinapi készülődést, így nagy szívás. Nem baj, mondtam én, mindent lehet pótolni, nekem egy kicsi ünneplés is elég. A lényeg úgyis az, hogy együtt vagyunk.
De persze még ez se jött össze.
Péntek délutánra terveztünk egy kis tortázást, ajándékozást, ünneplést. Nem olyan grandiózusat, de volt benne ékszerész és étterem is, és egy kis közös családi sétálgatás.
De amikor a lányok kijöttek a suliból, már sejtettem, hogy mindez felejtős.
Borsi erős fejfájásra panaszkodott, ami nála még soha nem fordult elő és nem akart étterembe menni. Ha nagyon akarunk enni, legyen inkább a Meki, javasolta. Egy kis sült krumpli segítene, tette hozzá. Én meg úgy voltam vele, hogy végül is mindegy, menjünk akkor oda, nekik az is ünnep, nekem meg legalább nem kell főznöm.. De ott sem evett. Csak kókadozott, és a szeme kezdett furcsán fényleni. Megfogtam a homlokát - hőemelkedés. Menjünk akkor haza, mondtam, lemondva minden szülinapi ünneplésről.Borsi meg zokogni kezdett persze, hogy ő nem akarta elrontani a szülinapom, hiába nyugtattam, hogy nem számít, bepótoljuk.
Persze mire hazaértünk már rendesen lázas volt. De szerencsére a vírus gyorsnak bizonyult, mert másnapra kicsit jobban lett, így lehetett egy kicsit ünnepelni, tortázni, és kaptam egy szép karkötőt is a férjemtől. A lányok nagy ajándékát még nem, mert ahhoz el kellett volna menni egy távolabbi városba megvenni, de nem felejtettük el. Én meg örültem, hogy ennyivel megúsztuk a betegséget. Egy anyának nem ez a legnagyobb ajándék?
De persze korán örültem, mert másnapra Bíborkám is belázasodott és neki egy kicsit tovább tartott a betegség 1-2 nappal, ami csak azért volt szívás, mert ezen a héten érkezett meg a gyerekkori legjobb barátnőm két gyerekével, akik a szomszéd városba fognak költözni, és persze pont ezen a héten vettünk autót is, annak minden papírmunkájával. Persze net még sehol, csak a mobilnet, korlátozott lehetőségekkel, Zsoltnak munkahegyek.
De ez még mindig nem volt elég a sorsnak. Szerda éjjel arra ébredtünk, hogy Bende hörög, csúnyán köhög és alig kap levegőt. Irány az orvos, még szerencse, hogy itt volt velünk a barátnőm, aki perfekt spanyol, és elkísérte a férjem az éjszaka közepén az ügyeletre és segített tolmácsolni. Zsolt meg persze bepánikolt, mert Bende lázgörcse óta eléggé tart attól, hogy miket tartogat nekünk a fiunk, és örült a kíséretnek én meg drukkoltam, hogy a másik négy ne kelljen fel hajnal 2-től 4-ig, míg távol voltak.
Bende persze már akkor jobban lett, amikor rányitottuk az ablakot és még jobban, amikor el is indultak a kórházba. Ott kapott egy kanál hörgőtágító gyógyszert és mondták, hogy majd jön a láz és a többi tünet, ne lepődjünk meg.Nappal lehet jól, de ennek ne dőljünk be, mert az esték jó vacakok lesznek, riogattak de szerencsére nem jött be a papírforma.
Bende reggelre tökéletesen jól lett és ki is akadt azon, hogy nem mehet oviba. Lelkesen magyarázta nekünk, hogy ő már kapott gyógyszert a doktor nénitől, ő már meggyógyult. Nem hittünk neki - de igaza volt. Be se lázasodott, taknyos se lett, és úgy átaludta az éjszakákat utána is, mint a kisangyal.
Az élet persze némi betegség miatt nem áll meg - megvettük a kocsit, és végre beszerelték a rendes netet is. Tudtam menni spanyoltanfolyamra, sőt a barátnőmmel és pár gyerekkel (nem teljes létszámban, mert valaki mindig beteg volt eddig) sétálgatni is. Most éppen az ő nagylánya beteg, de úgy néz ki, hogy a láz múlóban, az enyémek egészségesek. Kiderült, hogy öt gyerek még bonyolultabb, mint három, és sokkal nagyobb az alapzaj, de az is igaz, hogy cserébe sokkal jobban eljátszanak és nagyon élvezik, hogy együtt lehetnek.

Hogy jobb-e negyvennek lenni, mint 39-nek, még nem tudom. Az elmúlt hét zűrös volt, sok aggódással és sok örömmel is persze, mert nagyon jó, hogy itt vannak a vendégeink. És megint bebizonyosodott a tétel, hogy nem jó, ha az ember magával van elfoglalva, a gyerek, a család, a barátok jót tesznek az egészségnek, mert mióta elfúltam a tortán a szép piros gyertyákat, minden allergiás tünetem elmúlt. Sehol egy köhögés, sehol egy tüsszentés. Szóval innen, a nagy határvonalon túlról üzenem, van élet negyven után is...

5 Responses so far.

  1. Christine says:

    Van bizony! :-) Boldog születésnapot!

  2. Kriszti says:

    Boldog szülinapot Kívánok!

  3. Boldog szülinapot! :)

  4. Ditke says:

    Boldog szülinapot! Éljen az XL :-)

  5. nem xl, c oldal:) boldog szülinapot, de szerintem már mondtam a facebook-on

Leave a Reply

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...