 |
Ez az emberek másik fő kérdése. Hogy nem félek-e. Ez persze logikus kérdés, hiszen új ország, új nyelv, új szokások, tök érthető lenne, ha szoronganék egy kicsit. De amikor belegondoltam, rá kellett döbbennem, hogy nem félek. Igen, tudom,hogy fárasztó lesz, és nehéz és főleg nagyon macerás. De mivel ez biztos, ettől nem kell félni. Igazából egy sokkal komolyabb félelmem van a spanyol úttal kapcsolatban, és még senki nem tudott meggyőzni arról, hogy nem érdemes.
Merthogy én egy dologtól félek igazán
Spanyolországgal kapcsolatban, mégpedig a hírhedt afrikai
csótánytól, amely állítólag eléggé elterjedt. Tízcentis
óriásról beszélünk kérem, aki még repülni is tud. Szóval
egyáltalán nem lebecsülendő ellenfél. Egy spanyol nyaralás során már
találkoztunk az illetővel egy nagyon elegáns és szép
szállodában, ahol már többször is laktunk. De akkor éppen
esett, nem rövid ideig és nem keveset, hát a helyi állatvilág
ott talált menedéket a szobában. Én erről semmit se sejtve
mentem éjjel a fürdőszobában, amikor egyszer csak átfutott
előttem egy óriás. Persze az álom rögtön eltűnt a szememből.
De hát egy bogár nem a világ, az tényleg bemászhat. Ám amikor a
következő éjjel már kettőt találtam a konyhában, akkor már a
recepcióra rohantam és követeltem az új szobát. Nem csak magam
miatt aggódtam, Bíbor éppen tíz hónapos volt és akkor kezdett
járni. Nem akartam, hogy „csótányosban” tegye.
Persze az ilyen nagy csótányok
állítólag nem csapatosan járnak, hanem egyedül, és ebben azért
némileg jobbak, mint az európai társaik, de sajnos elég
elterjedtek és szinte lehetetlen olyan lakást találni, ahol
időről-időre nem tévednek be. Ami azért sokkoló, még így csak
rágondolva is.
Tudom, hogy az ízeltlábú undorommal
nem vagyok egyedül, és nem állítom, hogy extra módon irtóznék
a rovarvilágtól. Gyerekként erősebb volt a félelmem – most már
egyre többet viselek el belőlük, és ebben a Balatonnak nagy
szerepe van. Na ja, ez egy kertes ház, zsongó élővilággal –
mindenféle állat beszédül a kertből, mert az ajtót lehetetlen
egész nap zárva tartani. Volt szúnyoghálónk, de Bende állandóan
belegabalyodott, így most leszedtük és vállaltuk, hogy az ajtó
tárva-nyitva áll. És bejön, aki akar. Volt itt bögöly, darázs,
katica, rengeteg légy, egy óriási poszméh és még egy kismadár
is, aki szegény teljes pánikba esett, mert nem találta a kiutat.
Ám ez mind nem olyan nagy mumus, mint
a pók, amiből errefelé elég sok akad. A házban is folyamatosan
vannak, bár azok eddig még elviselhető (értsd papuccsal
lecsapható) méretűek voltak. De a környéken valóságos óriások
élnek.
A sokkoló az volt, amikor egy este,
amikor még meleg volt elmentünk egy környékbeli étterembe.
Rendeltünk, majd az egyik vendéggyerek felnézett és felsikított:
pókok! Mind felnéztünk és valóban: az étterem négyméteres
magasságában kifeszített tető alatt millió óriás vadászott.
Nagyon is aktívan. Nem egy helyben ültek és vártak, ahogyan az
ember gondolná a pókokról, hanem bizony lelkesen kapkodták a
zsákmányt.
- Ne törődj velük, nem jönnek le
ide! - nyugtattuk meg a gyereket, és amilyen Murphy, abban a
másodpercben egy termetes példány landolt éppen az említett
vendéggyerek előtt. Mielőtt pánikba estünk volna, az épp ott
álló pincér felkapta, ledobta és rátaposott.
Mi teljes döbbenetben s némaságban
ültünk. Merthogy hát ez akár a nyakunkban is landolhatott volna.
És hirtelen mindenki elkezdte vizsgálgatni, mi is van a feje
fölött. Hát volt mit nézni, mert ezek a dögök mászkáltak,
himbálóztak és bizony időről időre el is veszítették az
egyensúlyukat. Ilyenkor zuhantak fél métert, de általában
megfogták magukat a pókfonállal.
Tíz perc múlva mindenki síkideg volt
és bár a gyerekeket nyugtattuk, de bevallom, mi felnőttek is
rendesen leizzadtunk. Lestük, ki fölött mennyi van, azok mit
csinálnak – szóval a nyugis esti programnak lőttek. Lassan már
ott tartottunk, hogy inkább nem eszünk, mikor kitaláltam, hogy van
egy benti rész is, ahol ugyan nincs légkondi – de pók sem. De
azért azóta én még a kertbe se megyek ki sötétedés után.
Joggal. Merthogy a horror itthon is
folytatódott. Amint lement a nap, az ablak elé hasonló óriáspókok
tucatjai ereszkedtek. Érthető módon, mert a kiáradó fényre
jöttek az éjszakai rovarok, ők meg ezeket vadászták.
Mondjuk nekem nem is ezekkel volt
gondom, mert amint feljött a nap, ezek elbújtak – ám a tuják
között is van néhány példány. Hallom valamelyik nap, hogy
Kisbende sikít a kertben. Olyan hang volt, hogy muszáj volt rohanni
– különösen, mert a gyerek azt kiabálta, hogy pók. Nem láttam
semmit, egészen addig, míg a közelébe nem értem, de akkor is
csak azt, hogy egy óriási keresztespók tűnik el éppen a
rövidnadrágja szárában. Rántom le róla a gatyát, ő persze
továbbra is ordít, engem meg ver a víz, mert a pókot is utálom,
de a fiamat nem hagyom bántani és persze a rohadt pók meg sehol.
Visszahúzom a nacit, hát ott mászott a hátulján, akkor már a
papucs is a kezemben volt, lesodrom és ütöm. Nem egyszer, sokszor.
És lassan Bende is megnyugszik. Utána azt meséli mindenkinek, hogy
ő bátor volt és milyen óriási volta pók.
Hát ilyenektől félek én, ha
Spanyolországra gondolok. Nem mintha itt,Magyarországon ne lennének
hasonló vadállatok, de valahogy úgy sejtem, hogy ott többen
vannak és nagyobbak. És ez a gondolat nem tetszik.
ó, az embernagyságú repülő csótányok itt Houstonban, hát igen...én már ismerősként üdvözlök minden ilyen borzalmat - sőt, szuper lakásból kitevős technikánk van; mert egy ilyet nem ölsz meg, hiszen akkora mint te és nyilván nem kened a falra -, nekem bármikor nyugodtan panaszkodhatsz:)
na jó, a múltkor kicsit ledermedtem, mikor a kuka mögött mászott egy akkora, mint maga a kuka. igen, engem is meg lehet azért lepni még.
Szia,
Üdvözlet a klubban!
Ez az egy dolog amit utálok itt Görögországban a csótányok!
Rettentően félek és undorodok tőlük! Ha nem bírom, jobban mondva bírja elkapni a férjem, képes vagyok nem aludni, mert rettegek,hogy éjjel rámmászik. És tényleg repülnek és rohadt nagyok és borzasztó gyorsak, nagyon nehéz őket kinyiffantani. Én a fürdőben a fürdőszobaszőnyeget a padlón lévő túlfolyó szifonra teszem mindig. Itt nálunk az ikeában lehet kapni rá szilikon kupakot. A mosogatóba vettem ilyen szürőt a lefolyóba, hogy ne bírjon feljönni, a fürdőben a mosdón lévő túlfolyó lyukat bedugaszoltam alufóliából készített labdaccsal. És minden ablakon-balkonajtón szúnyogháló van szigorúan mindig lehúzva-behúzva. Idén megúsztuk eddig őket...
Marcsi, vigasztaljon, hogy én most hallok erről először, hogy itt Spanyolban ilyenek is vannak :-) Én a lakást már átfésültem teljesen, sztem nincsenek csótányok, nyoma nincs, és még Javea-ban sem láttam soha. Tegnap elhúztam a mosógépet ami a konyhában van, meg a hűtőt, de ott sem volt semmi, a mosogató szifonját is szétszedtem, mert először nem ment le a víz, de ott sem volt semmi. Persze nem tudom, hogy máshol mi a helyzet, mert én a múltkor sáskákkal hadakoztam, ja meg volt egy varangyos béka kalandom Jávea-ban, de engem is kiver ettől a víz. A pók csak akkor ciki, ha rámmászik, a falon nem zavar, nem szabad eltaposni :-)