#Post Title #Post Title #Post Title

És kisütött a nap!


Jó tudni, hogy a meteorológusok itt is pontosan olyan hatékonysággal működnek, mint otthon. Amikor megérkeztünk esett - és azt mondták, hogy ez még napokig így marad. Ettől kicsit elszontyolodtunk, ami nem csoda, mert ha az ember hajnal 3-kor ébred, akkor hajlamosabb a kétségbe esni, mintha rendesen kialudta magát. Mivel ezt tudtuk mi is, mentünk is korán aludni - nem volt nagy kihívás ágyba rakni a bandát. Még úgy sem, hogy nagy lépésre szántuk el magunkat és Bendét kiraktuk a szülői szobából, a kiságya bekerült a lányok ágya mellé. (Mióta megszületett, még soha nem aludt külön szobában, szóval ez elég nagy lépés volt, de olyan jól bírta, hogy még a szokásos hajnal 2-es felriadása is elmaradt!!!) 
Másnap mikor felkeltünk még mindig esett, de már nem volt olyan rossz kedvünk, sőt kifejezetten jól mulattunk azon, hogy tök olyan minden, mintha még mindig Angliában lennénk. A tévét bekapcsolva a gyerekek CBB-t néztek persze angolul, mi Tetley teát ittunk és úgy néztük a zuhogó esőt, és az egész olyan otthonos volt. De aztán délután kisütött a nap és kiderült, hogy Spanyolország azért ennél jobbat is tud mutatni. 

A legszebb látvány azonban nem a csillogó tenger volt, a méteres pálmafák vagy a szabadon repkedő hangos papagájok. Ugyan már, ki nézett rájuk? Én a gyerekeken kívül semmi másra nem tudtam figyelni, akik boldogan kacarászva rohangáltak és teljesen el voltak varázsolva. Esküdöztek, hogy ennél szebbet még soha nem láttak, odavoltak a méteres pálmalevelekért, a húsz centi hosszú fenyőtüskékért, a kagylókért a tengerparton, a narancsfákért az utcán, a csempéből készült padokért, és egyáltalán azért, hogy itt vagyunk. Valami olyan elementáris boldogság áradt belőlük, aminek az energiája szinte tapintható volt. Az jutott eszembe, amikor mi a férjemmel jó 15 éve először jártunk itt és pontosan ugyanezt éreztük - hogy ez valami olyan brutálisan szép és jó hely, hogy az embernek leküzdhetetlen vágya támad arra, hogy átölelje a pálmákat és megpróbáljon felmászni rájuk, de persze nem teheti, mert felnőttként az ember már nem ilyen vadul és őszintén örül.
De gyerekként ezt még szabad, szóval úgy viselkedtek, mint a vad csikók, szaladgáltak, kiabáltak, mindennek nagyon-nagyon örültek és százszor is elmondták, hogy nagyon örülnek annak, hogy ideköltözünk.
Közben nekünk is nagyon vigyorognunk kellett, mert más dolog otthonról tervezni, hogy Spanyolországba költözünk és totál más amikor mindez bekövetkezik. Hihetetlen, hogy amiről sokáig csak dumáltunk hirtelen valósággá válik, és hogy most nem turisták vagyunk, hanem ideköltözők. Szóval nem baj, ha most egy napig esik, mert sok-sok napsütéses nap vár még itt ránk és nem kell rohanni, hogy mindent azonnal lássunk, mert még éveink lesznek rá.
És amikor megállunk egy ingatlanközvetítő iroda kirakata előtt, az nem csak játék, mint amikor turista az ember és belegondol, hogy milyen is lenne itt élni, hanem igazi dolog, mert jönnek ám a cuccaink, már úton vannak, egy nagy rakás Angliából, egy kisebb. Persze csak az első adag, de jön és muszáj két hét alatt találnunk egy házat, ahol kipakolhatunk.
Szóval nincs visszaút, ez már komoly elhatározás, tényleg itt fogunk lakni. Itt keresünk házat a pálmafák tövében, a napsütésben, a tenger mellett. Még kimondani is gyönyörűség.
Közben megnéztük azért tegnap Marbellát, ami igazi kis ékszerdoboz volt, a gyönyörű tengerpartjával és őszintén beleszerettünk. Itt például el tudnám képzelni az életünket, de amikor este lecsekkoltuk az ingatlanos oldalakat, kiderült, hogy elég sokan gondolkodnak így, ezért itt meglehetős drágák a házak.
Mára pedig már igazi kánikula lett (csókoltatom a meteorológusokat) és átmentünk Malagába, ahol fél óra tengerparti séta után inkább bemenekültünk a hőség elől az árnyékos botanikuskertbe, aztán amikor összekaptuk magunkat lovaskocsin végignéztük a város nevezetességeit és megtudtuk, hogy a hegytetőn lévő palota vasárnap délután ingyen látogatható, így még oda is benéztünk. Egy óriási rom az egész, fantasztikus kertekkel - és bár gyönyörű volt az egész, azért bennem maradt egy kis hiányérzet, mert nagyon kevés tábla volt, amiről megtudhattam volna a hely történetét és a falakon kívül voltaképp kevés dolgot lehetett megnézni. Igaz, mondjuk az fantasztikusan szép volt, igazi labirintus, ráadásul maga a kőfal is mintázva volt kirakva. A lányok meg persze percek belemerültek a szokásos játékukba, hogy ők itt királylányok és részletesen megtervezték a ruhájukat és az ékszereiket és az itteni életüket. De azért nekem eszembe jutott, hogy azért Angliában egy kastély nem romokat jelent, hanem egy totálisan berendezett és szinte használatban lévő helyet, gyerekfoglalkoztató füzettel, kosztümös színészekkel és persze egy óriási shoppal a kijáratnál. És hogy milyen furcsa, hogy Európa nagy részében ez nem divat. Mint ahogyan a mosoly is hiányzik eddig Spanyolországból. Na, nem mintha a spanyolok ne lennének kedvesek - de valahogy Angliában megszoktam, hogy bárhová megyek, bármit csinálok, mosolyognak rám az emberek. Mindenütt, mindenki. A mosoly ott alaptartozéka az életnek és jó érzés. A spanyolok meg valahogy nem mosolyognak vissza, hiába akad össze a tekintetünk. Persze lehet, hogy a mogorvák nem is spanyolok voltak, hanem turisták. Ki tudja. Mindenesetre már két nap után érzem, hogy nagyon más ez az ország, mint Anglia volt. Bár valljuk be, először az is olyan idegen volt, mint amennyire végül otthonos és kellemes lett és most lehetetlen nem összehasonlítanom a két országot.
Furcsa dolog érezni, hogy mennyire "angolos" lettem magam is az elmúlt két évben és azon gondolkodtam, hogy vajon mi lesz az, ami belém épül majd Spanyolországból. És hogy vajon eljön majd-e a nap, hogy jobban szeretem már mint Angliát... és már nem lesz honvágyam, ha a ködös Albionra gondolok...

3 Responses so far.

  1. Christine says:

    Idővel ott is ugyanolyan otthon fogod érezni magad.Addig pedig igazi kaland. :-)) Érezzétek jól magatokat!

  2. Enikő says:

    Én azt imádom az itteni várakban, hogy tényleg úgy érzem, mintha 300 évet visszamentünk volna az időben. Persze sok helyen tényleg csak romok vannak, de ahol a várfalon belül még élnek, ott tündéri tud lenni.

  3. khase says:

    Kedves Marcsi, most jutottam oda, hogy elolvassam a blogodat, elösör is Isten hozott Benneteket Spanyolországban!!!!
    Kívánok Nektek soksok szép élményt, szép éveket sok napsütéssel és minden jót, hogy otthon érezzétek Magatokat immár a második idegen országban is :))
    Ahogy látom, a gyerekek nagyon élvezik, nem is csodálom, melyik gyerek ne lenne lelkes a tengerpart, homok, kavicsok, kagylók láttán :)
    Remélem sikerül hamarosan egy megfelelö házat találnotok! Lányok mikor kezdik az iskolát?
    Bende pedig irtó helyes, hát igen, azt Marcelnál is tapasztalom, hogy sokkal könnyebb vele, ha kint vagyunk, ha mozoghat, futkározhat, levezetheti az energiáit :)

    Szép új életet Nektek és minden jót "ott délen" :)))
    Orsi

Leave a Reply

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...