#Post Title #Post Title #Post Title

És nem félsz?



Ez az emberek másik fő kérdése. Hogy nem félek-e. Ez persze logikus kérdés, hiszen új ország, új nyelv, új szokások, tök érthető lenne, ha szoronganék egy kicsit. De amikor belegondoltam, rá kellett döbbennem, hogy nem félek. Igen, tudom,hogy fárasztó lesz, és nehéz és főleg nagyon macerás. De mivel ez biztos, ettől nem kell félni. Igazából egy sokkal komolyabb félelmem van a spanyol úttal kapcsolatban, és még senki nem tudott meggyőzni arról, hogy nem érdemes. 

Merthogy én egy dologtól félek igazán Spanyolországgal kapcsolatban, mégpedig a hírhedt afrikai csótánytól, amely állítólag eléggé elterjedt. Tízcentis óriásról beszélünk kérem, aki még repülni is tud. Szóval egyáltalán nem lebecsülendő ellenfél. Egy spanyol nyaralás során már találkoztunk az illetővel egy nagyon elegáns és szép szállodában, ahol már többször is laktunk. De akkor éppen esett, nem rövid ideig és nem keveset, hát a helyi állatvilág ott talált menedéket a szobában. Én erről semmit se sejtve mentem éjjel a fürdőszobában, amikor egyszer csak átfutott előttem egy óriás. Persze az álom rögtön eltűnt a szememből. De hát egy bogár nem a világ, az tényleg bemászhat. Ám amikor a következő éjjel már kettőt találtam a konyhában, akkor már a recepcióra rohantam és követeltem az új szobát. Nem csak magam miatt aggódtam, Bíbor éppen tíz hónapos volt és akkor kezdett járni. Nem akartam, hogy „csótányosban” tegye.
Persze az ilyen nagy csótányok állítólag nem csapatosan járnak, hanem egyedül, és ebben azért némileg jobbak, mint az európai társaik, de sajnos elég elterjedtek és szinte lehetetlen olyan lakást találni, ahol időről-időre nem tévednek be. Ami azért sokkoló, még így csak rágondolva is.
Tudom, hogy az ízeltlábú undorommal nem vagyok egyedül, és nem állítom, hogy extra módon irtóznék a rovarvilágtól. Gyerekként erősebb volt a félelmem – most már egyre többet viselek el belőlük, és ebben a Balatonnak nagy szerepe van. Na ja, ez egy kertes ház, zsongó élővilággal – mindenféle állat beszédül a kertből, mert az ajtót lehetetlen egész nap zárva tartani. Volt szúnyoghálónk, de Bende állandóan belegabalyodott, így most leszedtük és vállaltuk, hogy az ajtó tárva-nyitva áll. És bejön, aki akar. Volt itt bögöly, darázs, katica, rengeteg légy, egy óriási poszméh és még egy kismadár is, aki szegény teljes pánikba esett, mert nem találta a kiutat.
Ám ez mind nem olyan nagy mumus, mint a pók, amiből errefelé elég sok akad. A házban is folyamatosan vannak, bár azok eddig még elviselhető (értsd papuccsal lecsapható) méretűek voltak. De a környéken valóságos óriások élnek.
A sokkoló az volt, amikor egy este, amikor még meleg volt elmentünk egy környékbeli étterembe. Rendeltünk, majd az egyik vendéggyerek felnézett és felsikított: pókok! Mind felnéztünk és valóban: az étterem négyméteres magasságában kifeszített tető alatt millió óriás vadászott. Nagyon is aktívan. Nem egy helyben ültek és vártak, ahogyan az ember gondolná a pókokról, hanem bizony lelkesen kapkodták a zsákmányt.
- Ne törődj velük, nem jönnek le ide! - nyugtattuk meg a gyereket, és amilyen Murphy, abban a másodpercben egy termetes példány landolt éppen az említett vendéggyerek előtt. Mielőtt pánikba estünk volna, az épp ott álló pincér felkapta, ledobta és rátaposott.
Mi teljes döbbenetben s némaságban ültünk. Merthogy hát ez akár a nyakunkban is landolhatott volna. És hirtelen mindenki elkezdte vizsgálgatni, mi is van a feje fölött. Hát volt mit nézni, mert ezek a dögök mászkáltak, himbálóztak és bizony időről időre el is veszítették az egyensúlyukat. Ilyenkor zuhantak fél métert, de általában megfogták magukat a pókfonállal.
Tíz perc múlva mindenki síkideg volt és bár a gyerekeket nyugtattuk, de bevallom, mi felnőttek is rendesen leizzadtunk. Lestük, ki fölött mennyi van, azok mit csinálnak – szóval a nyugis esti programnak lőttek. Lassan már ott tartottunk, hogy inkább nem eszünk, mikor kitaláltam, hogy van egy benti rész is, ahol ugyan nincs légkondi – de pók sem. De azért azóta én még a kertbe se megyek ki sötétedés után.
Joggal. Merthogy a horror itthon is folytatódott. Amint lement a nap, az ablak elé hasonló óriáspókok tucatjai ereszkedtek. Érthető módon, mert a kiáradó fényre jöttek az éjszakai rovarok, ők meg ezeket vadászták.
Mondjuk nekem nem is ezekkel volt gondom, mert amint feljött a nap, ezek elbújtak – ám a tuják között is van néhány példány. Hallom valamelyik nap, hogy Kisbende sikít a kertben. Olyan hang volt, hogy muszáj volt rohanni – különösen, mert a gyerek azt kiabálta, hogy pók. Nem láttam semmit, egészen addig, míg a közelébe nem értem, de akkor is csak azt, hogy egy óriási keresztespók tűnik el éppen a rövidnadrágja szárában. Rántom le róla a gatyát, ő persze továbbra is ordít, engem meg ver a víz, mert a pókot is utálom, de a fiamat nem hagyom bántani és persze a rohadt pók meg sehol. Visszahúzom a nacit, hát ott mászott a hátulján, akkor már a papucs is a kezemben volt, lesodrom és ütöm. Nem egyszer, sokszor. És lassan Bende is megnyugszik. Utána azt meséli mindenkinek, hogy ő bátor volt és milyen óriási volta pók.
Hát ilyenektől félek én, ha Spanyolországra gondolok. Nem mintha itt,Magyarországon ne lennének hasonló vadállatok, de valahogy úgy sejtem, hogy ott többen vannak és nagyobbak. És ez a gondolat nem tetszik.

3 Responses so far.

  1. ó, az embernagyságú repülő csótányok itt Houstonban, hát igen...én már ismerősként üdvözlök minden ilyen borzalmat - sőt, szuper lakásból kitevős technikánk van; mert egy ilyet nem ölsz meg, hiszen akkora mint te és nyilván nem kened a falra -, nekem bármikor nyugodtan panaszkodhatsz:)
    na jó, a múltkor kicsit ledermedtem, mikor a kuka mögött mászott egy akkora, mint maga a kuka. igen, engem is meg lehet azért lepni még.

  2. Szia,
    Üdvözlet a klubban!
    Ez az egy dolog amit utálok itt Görögországban a csótányok!
    Rettentően félek és undorodok tőlük! Ha nem bírom, jobban mondva bírja elkapni a férjem, képes vagyok nem aludni, mert rettegek,hogy éjjel rámmászik. És tényleg repülnek és rohadt nagyok és borzasztó gyorsak, nagyon nehéz őket kinyiffantani. Én a fürdőben a fürdőszobaszőnyeget a padlón lévő túlfolyó szifonra teszem mindig. Itt nálunk az ikeában lehet kapni rá szilikon kupakot. A mosogatóba vettem ilyen szürőt a lefolyóba, hogy ne bírjon feljönni, a fürdőben a mosdón lévő túlfolyó lyukat bedugaszoltam alufóliából készített labdaccsal. És minden ablakon-balkonajtón szúnyogháló van szigorúan mindig lehúzva-behúzva. Idén megúsztuk eddig őket...

  3. Enikő says:

    Marcsi, vigasztaljon, hogy én most hallok erről először, hogy itt Spanyolban ilyenek is vannak :-) Én a lakást már átfésültem teljesen, sztem nincsenek csótányok, nyoma nincs, és még Javea-ban sem láttam soha. Tegnap elhúztam a mosógépet ami a konyhában van, meg a hűtőt, de ott sem volt semmi, a mosogató szifonját is szétszedtem, mert először nem ment le a víz, de ott sem volt semmi. Persze nem tudom, hogy máshol mi a helyzet, mert én a múltkor sáskákkal hadakoztam, ja meg volt egy varangyos béka kalandom Jávea-ban, de engem is kiver ettől a víz. A pók csak akkor ciki, ha rámmászik, a falon nem zavar, nem szabad eltaposni :-)

Leave a Reply

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...