Ha az ember átvergődik a komppal a túlpartra, akkor azt általában nem Ceutáért teszi (bocs, drágáim) hanem azért, hogy elmondhassa, járt már Afrikában. Persze azt tudni kell, hogy ez nem az a fekete Afrika, amit az ember a filmekből elképzel magának, nincsenek zebrák az utcán, se sárkunyhók, se négerek. Itt az arab Afrikába ízlelhet az ember. Marokkó sok szempontból Egyiptomra hasonlít. Szóval zajos, büdös, koszos, nagyon életteli, színes
Előre kell bocsátanom: elfogult vagyok. Mi, nagyon jól éreztük magunkat Ceutában, de ha őszinte akarok lenni, akkor ilyen tündéri vendéglátókkal a világ minden pontján tökéletesre sikeredett volna ez a pár nap. Nem csak azért, mert ők mindent megtettek, hogy nekünk jó legyen. Isteni finom ételeket, helyi specialitásokat főztek, grilleztek (külön Borsira is gondolva!), nagyon jó magyar és spanyol borokkal és egyéb alkoholos italokkal kényeztettek
A közhiedelemmel ellentétben Spanyolország nem ér véget Európában. Egy falatka Afrika is része ennek az óriási országnak. Tiszta, felhőtlen napokon, simán átlátunk ebbe a másik, varázslatos kontinensbe az erkélyünkről. Egy kis halovány csík az egész, közvetlen a tenger fölött. Hol erősebben, hol tisztábban fénylik, de tagadhatatlanul ott van. Nagyon közel. Muszáj volt hát átmennünk. Ceuta sok szempontból elfeledett hely. A mi nagy és drága
Gimis korom óta vezetek naplót - igaz, ezek sokáig csak magamnak készültek. Visszaolvasva azt figyeltem meg, hogy alig van benne jó élmény, szinte mind panaszkodással van teli. Nem azért, mert a kamaszkorom egy merő könnyzuhatag lett volna, hanem mert a boldogságot nehéz leírni. Sokkal könnyebb kiönteni a lelkünket, amikor valami fáj. Pláne írásban. Igazából arról, ha minden jól megy, arról beszélni is nehéz. "Mi újság?" "Minden rendben." Ennyi.
