#Post Title #Post Title #Post Title

A karácsonyi csoda



Azt hittem, hogy ha megtaláljuk Spanyolországban az álomotthonunkat, onnan kezdve minden nagyszerű lesz. Micsoda illúzió! Pedig a ház nem okozott csalódást - de az életünk kaotikusabb, mint valaha.

Persze megint a régi nóta: betegeskednek a gyerekek. Bende kezdte péntek délután azzal, hogy hányt egy nagyot, majd a délutáni alvásból nem sikerült felkeltenünk. Hiába kapcsoltuk fel a lámpát, beszélgettünk mellette, jó hat órán teljesen kiütve durmolt. Mikor lemondtunk az ébresztésről, és úgy döntöttünk, hogy akkor had aludjon, persze felült és hányt még egy nagyot. És ezt újra és újra megismételte. Este 10 körül jobban lett - de fel is lelkesedett ettől, és nem akart aludni. Hajnal 2-ig a férjemmel felváltva virrasztottunk mellette, míg végre kidőlt a fáradtságtól. Félve tettük le aludni, nehogy újra kezdje a hányást, de eszébe sem jutott. Békésen aludt reggelig, csak mi keltünk fel óránként, ellenőrizni, nincs-e baj. 
Bende persze hiába éjszakázott, kelt reggel 7-kor, míg mi a férjemmel csak kómáztunk. De még félálomban is láttuk, hogy Borsika szeme furcsán fényes - és igen, bingó. Felment a láza, és két napig úgy is maradt, így a szombat az ő pesztrálásával telt el, de nem panaszkodom, mert Bendének meg már nem volt semmi baja. Vasárnapra Borsi jobban lett - délután viszont Bende zokogva ébredt, csúnyán kutyorgott a hasa, és brutális hasmenés tört rá, ami több órán át tartott, de mire eljött az esti lefekvés, teljesen elmúlt. Mit mondjak - szépen beosztották.
Ma itthon maradtak - Bende már jól van, de Borsi még taknyos, és a fülét is fájlalja.
Nagyon nem aggódom még, mert mindkét gyerek alapvetően jókedvű, eszik, iszik, alszik szépen. De bevallom, hullafáradt vagyok. Nem csak azért, mert amikor beteg a gyerek, csak felületesen alszik az ember, hanem mert ilyenkor érzem, hogy teljesen leszívják az energiámat.
Így nekivágni az adventnek? Hát... bevallom, a fenébe kívántam az egészet.
Persze itt Spanyolországban nehéz is ráhangolódni. Hideg ugyan van - de csak amikor nem süt a nap. A déli-koradélutáni órákban simán lehet pulcsiban, vagy akár pólóban is sétálgatni. És bár minden sarkon Betlehem áll, és a boltokban rengeteg karácsonyi dísz van, nekem hiányzik a hó, az a fogcsikorgató hideg, ami ezzel jár, a forralt bor és az otthoni kézműves vásárok hangulata.
És persze fáj is kicsit, hogy idén se jutunk haza karácsonykor. Nagyon drága a repjegy - ötünknek oda-vissza most körülbelül egy millió lenne. Így hát itt kell megteremteni a csodát - ami nem könnyű, mert nekem ahhoz hozzátartozik a rokonlátogatás, a nagymamázás, a bejgli, a zserbó, a szánkózás, és a Vörösmarty tér. Ráadásul az elmúlt két évben eléggé vacak karácsonyaink voltak. Tavaly Borsi betegsége miatt volt zilált, előtte meg ugyebár nem volt együtt a család, mert a férjem a két lánnyal a hóesés miatt Angliában ragadt, miközben én Kisbendével már pár nappal előbb hazautaztam.
Szóval eldöntöttem, idén igazán jót és emlékezeteset akarok nekik csinálni, de persze ezzel a két beteg gyerekkel már az első próbán elvéreztem. Vasárnap nem gyújtottuk meg az első adventi gyertyát, mert nem volt mit.És ilyen szégyen az elmúlt tíz évben nem történt velem. Sőt, otthon minden évben csodás, hatalmas, mesebeli koszorúnk volt, amit egy ismerős virágárus csinált csak nekünk, ismerve az én giccs és csillogás iránti vonzódásom. A gyerekek el voltak ájulva tőle, amikor meglátták, és az is olyan jó volt, amikor meggyújtottuk a gyertyát, körbeültük, és meséltünk nekik az adventi angyalokról. 
Hát ez most kimaradt.
Szombat délelőttre terveztem a lakásdíszítést, a hozzávaló cuccok beszerzését, de esélyem se volt eljutni bármilyen boltba. Csak azért nem bújok szégyenemben a föld alá, mert a lányok hagyományos adventi naptárja azért elkészült. Picike koruk óta minden évben annyit készültem arra, hogy mi lesz a 48 pici csomagban, már nyáron elkezdtem gyűjtögetni. Idén ez nem ment - egyetlen péntek délelőttöm volt, hogy három gyereknek megtaláljam a tökéletes megoldást. Végül Kisbende egy kalózos Playmobil naptárat kapott (amit miután megvettem meg is bántam, mert rájöttem, hogy ehhez túl kicsi - de tévedtem, minden reggel úgy ébred, hogy bonthat-e már, és egész nap hurcolássza a kicsi figurákat.) A lányok pedig egészen pici, körömnagyságú babából kapnak 48-t. Ilyenjük még nem volt - és ők az efféle mini-dolgokat nagyon szeretik.

De azért bevallom, hogy amikor éjfél körül hullafáradtan nekiláttam becsomagolni a 48 darab kicsi golyót, csak az tartotta bennem a lelket, hogy nem okozhatok csalódást a lányoknak. Persze Bende akkor még ébren volt és csak az ölemben akart feküdni, így végül a férjem és a barátnőm fejezték be a csomagolást - de a felszerelést már én intéztem. Az is eltartott majd egy óráig - ráadásul a sötét szobában, a résnyire nyitott ajtó fényénél kellett ügyeskednem, ügyelve arra, nehogy felébresszem a csodavárókat. 
Az adventi naptáron kívül azonban semmi nem volt az egész lakásban, ami az ünnepre utalt volna - még egy rohadt karácsonyi CD sem, mert Angliából még mindig nem érkeztek meg a cuccaink. (Bár már legalább egy hete úton vannak, a szállító cég nem tudja megmondani, hogy mikor érkeznek meg, ami szerintem horror!)
Szóval fáradtan, betegen érkezett meg a december - és az ünnep egyáltalán nem költözött be a szívünkbe. És ez nagyon rossz volt. Így hát ma fogtam magam és amikor Bíbort hazahoztam a suliból, bementem vele egy óriási kínai boltba és egy hatalmas kosarat telepakoltunk mindenféle csillogó bóvlival. Tudom, sokak szerint ez igénytelen módja a karácsonyi díszítésnek, de szerintem fenyőgirlandot, üveggömböt, égőt, szalagot, csillogó pihéket pontosan itt a legjobb megvenni, mert olcsó. Bíbor élvezte, hogy ő is választhat, hogy kitalálhatja a saját szobájuk díszítését, és megígértem neki, hogy ez csak a kezdet, visszajövünk még. Aztán hazajőve gyorsan összeállítottam egy adventi koszorút, négy gyertyából, két szarvasból, pár csendőből, gömbből és egy gyöngysorból. És mindenki odavolt érte, hogy milyen gyönyörű - és a lányok felvetették, hogy esetleg jövő hétre átrendeznék, ha szabad, hogy mindig másmilyen legyen, mert az milyen izgalmas. És miért is ne?
Aztán leszedtük az andalúz mázas cserepeket a falról, a szekrény mélyére rejtettem a rózsás terítőket, felraktam a frissen vett karácsonyosokat és minden létező helyre csillogó gömböket, díszeket és fényeket aggattunk. És ettől valahogy az egész ház még otthonosabb lett, mint volt, pedig már előtte is jó volt benne.
De a legjobb az volt, amikor Bende felébredt a féli alvásából, és hatalmas, tágra nyitott szemmel közölte, hogy megérkezett a karácsony. És tényleg. Mind éreztük.

2 Responses so far.

  1. Edina says:

    Minden jó, ha jó a vége!! :)

  2. Xx says:

    csak így tovább... :) :) Nekünk pont a tavalyi, andalúz-brit karácsony sikeredett az egyik legszebbre... :) napsütéssel, műfenyővel, és az újdonsággal. Én a mostanitól félek egy kicsit... ;)

Leave a Reply

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...