#Post Title #Post Title #Post Title

Kisbende napló


A helyzet az, hogy rám szólt az uram, hogy legyek szíves Kisbendéről írni egy blogbejegyzést, mert ha nem örökítem meg, hogy milyen és miket csinál, akkor el fogjuk felejteni. Mert hogy nézegette a blogom, és tökre tetszett neki, hogy ezeket régebben is megírtam, és jó felidézni, hogy milyen volt. Így hát most drága három és féléves Bende fiamról lesz szó.

Az utóbbi hónapok legfurcsább felfedezése, hogy Bende nem szőke, nem is barna, hanem foltos. Mint egy kis kendermagos tyúk. Alapvetően szőke a haja, de van pár barna folt is a fején, ami most, hogy le lett vágva a haja, nagyon is látható. Kifejezetten furcsa látvány.


Ami még furcsább, hogy rá kellett jönnünk, nem ő az első tarka gyerekünk - ez lehet az oka annak is, miért van Borsika hajában platinaszőke és sötétbarna tincs is, ami különösen akkor megdöbbentő látvány, ha be van fonva a haja, mert olyan, mintha melírozva lenne. Tény, hogy ez elég különleges látvány. Sajnos fogalmunk sincsen, kitől jön a tarka gén, miért van az, hogy nekünk a három gyerekből kettő ilyen, és miért nincs ilyenből több is a családban.
Az már kisebb meglepetés, hogy Bende milyen nagyfiú lett, mert ez várható volt. Öltözni még nem hajlandó, a cipőjét se próbálja meg felvenni - de állva pisil és kikéri magának, ha azt mondja valaki, hogy ő kicsi, felháborodik, ha valaki lecukizza, és nem szereti, ha Beninek hívják. Ő Bende. Ehhez ragaszkodik.
Mivel múlt héten a csajokkal együtt ő is befejezte az ovit, kaptunk egy nagy rakás rajzot, feladatlapot és kézműves holmit, amit az oviban csinált egész évben. Mivel itt négy évesen már suliba mennek a gyerekek és olvasni tanulnak, az oviban is elkezdték a betűket tanulni - főleg a saját nevét. Volt olyan feladat, hogy egy nagy filctollal kellett az előrajzolt betűket követni - jól látni, hogy eredetileg Benit írtak fel a gyanútlan óvó nénik, és az is, hogy ki kellett javítaniuk Bendére. Hát kérem, a gyereknek van öntudata.



Még mindig elől szeret menni, bárhol is sétálunk, ő vezeti a csapatot, csak győzzünk szaladni utána. Az kifejezetten irritálja, ha a lányok mennek elől, szerintem egy török basa veszett el őmacsóságában. Nehéz mostanság napszemüveg nélküli fotót találni róla, mert mindenhová hordja - igaz, itt tényleg erős a nap, kell is, én se szívesen megyek nélküle sehová. (Meg persze sapka nélkül, mint látszik...) Tiszta Gangham Style... és ezt nem mi mondjuk, hanem ő. Imádja ezt a dalt. (Ami nekem jajj, de hát nem szólok mindenbe bele.)
Tanulni szerencsére ő is szeret. Mondjuk mondókákat nem, gyerekdalokat se - de továbbra is imád  mindenféle feladatlapot. Nem a könnyű, lányos színezőket, inkább a logikai feladatokat: a labirintusokat, a vonalkövető feladatokat, a kedvence, amikor meg kell találni, mi a jó megoldás és be kell karikázni. (szirkulózik, ahogy ő mondja)
Hozzáteszem, a nagyfiúság simán megfér az agyában együtt a szopizással. Lehet megbotránkozni. Vállalom a szégyent. Persze egyre kevesebbet és ritkábban, sőt, elalváshoz már nem kell neki és ha éjjel felébred, akkor sem muszáj megszoptatni, de azért reggel, ha mellémbújik az ágyban, azért egy kicsit még cicizik. Ha ilyenkor rápirítok, hogy ő már nagyfiú, akkor huncut mosollyal közli, hogy ő még kicsi baba. Most azt beszéltük meg, hogy négyévesen abbahagyja. Hát addig már kibírom.
Jó lenne tudni, hogy mi van az agyában a nyelvekkel kapcsolatban. A magyar az jól megy már, olyan dumája van, hogy csak lesünk. Reggelenként úgy megyünk oviba, hogy félútig együtt a lányokkal, onnan ők egyedül, mi meg Bendével ketten. Szerettem ezeket a perceket, mert ilyenkor mindenféle érdekeset mesélt nekem. Az első, amivel meglepett, amikor egy nap közölte velem, hogy ő szeretne szárnyakat, mert jó lenne repülni. Aztán valamelyik nap ezt folytatta, amikor elmesélte, hogy ő voltaképp bármilyen állattá át tud változni. Kis gondolkodás után hozzátette, hogy kővé nem. Aztán pontosított, hogy az oroszlán se megy még neki, mert az túl nagy. De amúgy bármi megy neki. Épp akkor repült el felettünk egy madár, rámutatott és közölte: ő most már át is változott, ő az a madár.
Másnap hazafelé arról magyarázott, hogy a fiúk nem bánthatják a lányokat, sőt, meg kell őket védeni, ha jön a sárkány. És végig azt játszottuk, hogy maradjak mögötte, csak a biztonság kedvéért, aztán mindenféle furcsa alakú bokrokra rámutatott, közölte, hogy az a sárkány és ő majd "lebimbizi" azokat.
Szóval élénk a fantáziája a gyermeknek, ebben nincs hiba, a lányok is egyre gyakrabban veszik be a szerepjátékaikba, örülnek, hogy van egy fiú, Bende meg imádja, hogy foglalkoznak vele a lányok.
Hogy spanyolul mennyire tud, arról fogalmam sincsen - az óvónők szerint szépen megérteti magát, válaszol, ha kérdezik, érti, amit mondanak neki. Én csak azt tudom, hogy hozza haza a szavakat, időről időre vagy rámutat valamire és mondja spanyolul, vagy beleszövi a rendes magyar mondatba. (Ilyenkor persze nem javítom ki, megismétlem magyarul helyesen.) Nehezebb dolgom van, ha nem ismerem a szót, amivel meglep. Mert az könnyű, ha kezébe fogja a kulcsot, és mondja, hogy llave. (másnap meg azt, hogy ez egy "key") Ha tárgyakról van szó, még akkor is kitalálom, hogy mit mond, ha nem ismerem a szót. (Ami így van...) De mit csinálok akkor, ha lecsöppen a joghurt az ölébe, és azt mondja "attentido" vagy valami ilyesmi. Mikor mondom neki, hogy nem tudom, ez mit jelent, közli, hogy nézzem meg a szótárban, azt jelenti, hogy "jajj-leesett-a-joghurt". Hehe...
Hozzám csak ritkán beszél spanyolul, de akkor mindig elolvadok tőle. Valamelyik nap például megfájdult a fejem és ledőltem az ágyra. Azonnal ott termett, simogatni kezdett és kérdezgette: Que pasa Mama, que pasa? Azt hittem elolvadok. Pláne, amikor folytatta: No pasa nada...  Mond néha más dolgokat is, de nem mindent értek. Soha nem gondoltam volna, hogy ezt is megérem...
Amúgy a nyelvek nagyon érdeklik, sokszor kérdezgeti, ha idegen szövegben felfedez egy új szót, hogy "ez mit jelent"? Ha épp francia sanzont hallgatok (előfordul, na) akkor azért néha meg vagyok lőve. Angol daloknál azért általában meg tudom mondani, bár ott is a nehezebb szavakat szúrja ki, nem az egyszerűeket. Lehet, hogy azokat tudja...
Merthogy bármilyen furcsa, az angolt nem felejtette el teljesen és időről időre ez a tudás fel is bukkan váratlanul. Például, ha valami undi, akkor az neki nem "fujj" hanem "yak". Persze nem olyan meglepő, mert szoktunk angolul mesét nézni, és vannak angol ovistársai is, sőt a szomszédok is szoktak vele angolul beszélni, és gyakran úgy tűnik érti is, amit mondanak neki. Szoktam néha tesztelni is, de azt nem szereti. Mondjuk ha nem figyel, néha bepróbálkozom. Egyik nap legózott, kérdeztem tőle, hogy ez a kocka milyen színű? Mondta magyarul, sárga. Aztán spanyolul kérdeztem: Que color es? Mondta amarillo. Na, vérszemet kaptam, és mivel elmélyülten játszott, megkérdeztem angolul is: What colour is this? Yellow, vágta rá, mielőtt még észrevette volna. Utána azonban felkapta a fejét, maga is meglepődött és többé egyetlen nyelven nem volt hajlandó válaszolni, csak halandzsázott. Ezt amikor idejöttünk nagyon sokszor csinálta - szerintem elveszítette a fonalat a sok nyelv között, azt hitte, mindenki csak blablázik. De ahogy teltek a hónapok, lassan rájött, hogy ez a spanyol is egy nyelv és van értelme is, így erről leszokott. Ha beszélünk róla, akkor tudja, hogy a magyar melyik nyelv - a spanyol és az angol jobban keveredik nála, az az idegen. De egyre jobban a helyére kerülnek a dolgok a fejében.
Amúgy nagy nyelújító a kiscsóka: a kedvencem, amikor elköszön valakitől és azt mondja, hogy "bye-bye-ito". Különösen akkor szokta kreatívan használni a nyelvet, ha nem értjük, amit mondani akar. Ilyenkor néha mindhárom nyelvet előveszi. Az előbb például azt próbálta elmagyarázni nekem, hogy adjam oda neki a fecskendőt, had igyon azzal. De nem ismerte a szót. Mondta, hogy van egy cső, azon egy kicsi lyuk és ő azzal akar inni. Mivel fogalmam sem volt, mit akar, mondta, hogy hát "pequeno" lyuk van rajta, "small"!
Ja, és a spanyol kiejtése neki a legjobb az egész családban, és ha én beszélek spanyolul, akkor nagyokat szokott nevetni, mert szerinte az vicces. Khm... szerintem nem annyira.
Mivel pasi a lelkem, nem is kicsit a szerelem most épp nagyon fontos az életében. Az mondjuk nagyon aranyos, hogy mondogatja azt, amiről eddig csak hallottam, hogy én vagyok a szerelme, de méginkább, hogy saját kortárs csaja is van, a Carmen. Akivel néha minden rendben van és akkor nagy a boldogság, ám ha mással játszik a kiscsaj egész nap (a rüfke!) akkor az én fiam szíve megszakad (mutatja is a hasát, hogy olyankor neki odaesik a szíve...) és vigasztalhatom. (Komolyan kérdem, hogyan fogom ezt később, amikor már komolyabb tét lesz elviselni???)
Nagy színészi képességekkel rendelkezik amúgy, ha például valamit nem kap meg, akkor teátrálisan elkiabálja, hogy "jajj meghalok" és úgy csinál, mint aki elájult.
Nagyon szeret nyakban ülni, de mindig sír utána, mert fáj tőle a lába. Ugyanez a helyzet akkor is, ha hosszan térdel valahol. Ilyet korábban egyetlen gyerekünk se csinált. Nem tudom, normális-e ez, vagy valami ízületi gond van mögötte, néha aggódunk is miatta.
A játékok között az autó még mindig a legfontosabb. Imádja sorba állítani őket a játszószőnyegen.
Amit nagyon-nagyon szeretek benne, hogy nagyon könnyen barátkozik. Elég lemennünk a játszótérre és pillanatok alatt összehaverkodik valakivel, akivel aztán együtt rohangálnak, mászókáznak és mindenféle ismeretlen szavakat halandzsáznak. (Legalábbis én így hallom, de lehet, hogy van mögötte értelem.) Általában mindenütt szeretik, mert szép és mosolygós gyerek, nem irigy a játékaira és nem verekedős.

3 Responses so far.

  1. Kriszti says:

    Nagyon színes jellemzés volt! :-) És jó, hogy ilyen a fiad!

  2. Kriszti says:

    Istenem, de aranyos ez a "leesik a szívem a hasamba":)

  3. Sok minden stimmel az én legkisebbemmel ugyanígy, kivéve a macsós fiús dolgokat, mivel lány a lelkem.
    Kikéri magának a nevét, csak teljes név jöhet semmi más, nyelvmix (esetünkben kettő), sokág tartó cicizés és lábzsibbadás nyakbevétel után. Szerintem ez azért van, mert a legkisebbre már több idő jut, mármint a cipelésre és ezt ők jól ki is használják, de közben jól elzsibbad a lábuk és jön a sírás :)). A nagyokat már nem bírom, marad a kicsi, mert Ő még olyan kicsi, bár nálunk már 17 kilós, 4,5 éves a csöpp :))
    Recsöl

Leave a Reply

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...