#Post Title #Post Title #Post Title

Szerelem volt, első látásra...


Amikor legutóbb 2007-ben Spanyolországban jártunk Kisbende még tervben sem volt. Két felnőtt, két gyerek is épp elég volt - másfél évnyi korkülönbséggel, PKU-val nem terveztünk családbővítést. Spanyolországi utat viszont igen.

Emlékszem, amikor a férjem először vetette fel, hogy menjünk a Kanári szigetekre nyaralni, csak húztam a szám: na, de ott mit fogunk csinálni? Ott nincsenek múzeumok. Aztán persze szerelem volt első látásra. Nem nagyon van ott mit nem szeretni. Tenger, napfény, nincs kánikula, nincs front, de van nyugalom és békesség. Ez a kép akkor készült, amikor harmadszorra jártunk ott. És nem, nem volt unalmas.
Először akkor merült fel bennem a kérdés, vajon mikor lehet itt lakni, amikor a sziget belsejében utazgattunk, távolabb a turisták által elfoglalt részektől és láttam a gyerekeket kiözönleni egy régi masszív köves iskolából. Mind egyenruhában, nagyon barnán és nagyon boldogan. Még nézegettem is a helyi újságban, milyen állásokat hirdetnek és mennyibe kerülnek a házak.
Aztán persze hazajöttünk és ez a külföldre költözés dolog elfelejtődött pár évre, míg aztán 2010-ben újra felvetődött és lett belőle két évnyi Anglia, ami nagyon jó volt. De nem elég.
Úgy tűnik ugyanis, hogy ebbe az "éljünk egy másik országban" dologba bele lehet szeretni, ezért úgy döntöttünk, hogy Anglia után mégiscsak ki kéne próbálni, milyen az élet Spanyolországban. Nem a Kanári szigeteken, hanem kicsit beljebb, a kontinensen, de mindenképpen ott, ahol közel a tenger. És immár három gyerekkel.
Még sok részlet nincs kidolgozva, de egy dolog biztos: pakolunk. Egymás után töltjük meg a dobozokat és számoljuk fel az angliai életünket. Nincs kizárva, hogy visszatérünk még ide, de az sem, hogy haza, Magyarországra megyünk majd ezután. De persze azt se tudom teljes szívvel állítani, hogy nem fordulhat elő, hogy annyira beleszeretünk Spanyolországba, hogy végül ott maradunk. Nagy a csábítás.
Azt már az angol tapasztalatokból sejtjük, hogy az első félév inkább nyaralásnak fog tűnni, mint igazi költözésnek. Aztán jön a sok meglepetés, mennyire másként működnek ott a dolgok, mint itt. Ahhoz pedig olyan két év kell, hogy az ember azt mondhassa, otthon és jól érzi magát, vannak kapcsolatai és kötődése. Persze mindez sok mindentől függ - kikkel találkozunk, milyen lesz a suli, az ovi és főleg milyen gyorsan sikerül megtanulnunk a nyelvet - merthogy most még csak a férjem beszél spanyolul.
Szóval nem rövid távra tervezünk, és elismerem, sok benne a bizonytalan tényező, de ez most nem zavar. Tudom, hogy Spanyolország csodálatosan szép hely, hiszen ötször jártam már ott és rengeteg szépséges helyet láttam. Tudom, hogy a spanyolok nagyon nyitott és kedves népek, akik szeretnek bulizni. Tudom, hogy a gyerekeim nagyon gyorsan meg fogják tanulni a nyelvet - merthogy ez itt, Angliában is könnyen ment nekik. És főleg tudom, hogy imádni fogjuk a tengert minden egyes nap.
Nincsenek illúzióim: tudom, hogy nem lesz könnyű, és sok nehézség áll előttünk, de azt is, hogy meg fogjuk oldani. Ettől előre nem érdemes félni. Inkább arra gondolok, hogy micsoda mázlista vagyok, amiért nemsokára ott élhetek, ahová mások nyaralni járnak!

2 Responses so far.

  1. Enikő says:

    Éljen a Spanyolország-blog :-) Bevallom, én nem számoltam nehézségekkel - és nem is lettek :-) Igaz a mi 8 hónapunk inkább nyaralásra hasonlított, ráadásul nem kellett bérelnünk házat, nem kellett ügyintézni, sulit választani. De jó volt ez így.
    Az érzést leginkább a "szerelemhez" hasonlítanám: ahogy egyre jobban megismered, úgy mélyül a vonzalom. Alig másfél hét után még mindig félkarúnak érzem magam Mo-on, mintha a lelkem ottmaradt volna. Különös, de ezzel az érzéssel - megnyugtat - nem vagyok egyedül :-)
    Kívánok nagyon sok boldogságot Nektek, sok napsütést (ebből nem lesz hiány), és hasonló érzéseket Spanyolországban! ;-)

  2. Lublin says:

    Nagyon kíváncsi vagyok a spanyol kalandotokra! Várom a folytatást :-)
    Lublin

Leave a Reply

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...