Három gyerekkel irány Spanyolország!

Ha az ember családostul költözik külföldre, az elején, szerintem az egyik legizgalmasabb dolog, hogyan haladnak a gyerekek a nyelvtanulással. A szülők emiatt szoktak a legjobban aggódni - általában teljesen feleslegesen, mert ez csak felnőttszemmel gond.

Na, nem mondom, hogy nincsenek mélypontok. Az első nagy kiakadás általában az első hétre várható, amikor rájönnek a gyerekek, hogy itt senki nem érti őket és ők sem értik, hogy mit mondanak nekik. A következő megborulás pedig 2-3 hónap múlva várható, amikor már pöntyögnek valamit és rádöbbennek, hogy nem tudják magukat olyan pontosan kifejezni, ahogyan szeretnék.
De persze ez sokban függ az életkortól is - Bendének például kicsi gondja sincsen a spanyol ovival, bár én nem vagyok teljesen oda érte. Igaz, az angolért sem voltam. Hiába fizettünk mindkét országban jókora összeget azért, hogy ott lehessen, egy sima, mezei magyar ingyenes ovi magasan veri szerintem az ittenieket. Bende ovijában például nincs udvar, ami nekem horror. Az egész olyan, mint egy játszóház, ami 1-1 órára jó program lenne - de minden napos használatra nem tartom tökéletesnek. Az pedig külön kiakasztott, hogy ebben az oviban tévét is néznek a gyerekek. Igaz, csak ebéd után, csendespihenőként, de mondjuk Bende, szerintem simán aludna, ha lehetne, így ez az ő bioritmusát eléggé megzavarja.
Persze sok dolog szól az ovi mellett is - de a legnagyobb előnye, hogy Bende nagyon szeret odajárni. Puszikat dobál az óvó néniknek, amikor eljövünk és örömmel rohan be, amikor megérkezünk. És ez jó jel. Ráadásul ő nem is ovinak hívja, hanem "játszós iskolának". Nyilván azért, mert a lányok iskolába járnak, és ő rájuk akar hasonlítani.
Az sem mellékes, hogy itt a spanyol nyelvvel is intenzíven ismerkedik. Az első spanyol szót már az első nap hazahozta: "mio" kiabálta nekünk, azaz "enyém". Nem voltunk meglepve, szerintem ez várható volt. De mivel vannak foglalkozások, így tanulja a színeket, formákat, számokat is - és persze észrevétlen az agyába megy minden egyéb is, amit még nem mond vissza.
A "sárgát mondok, amarillo" az ő mondata volt, ezzel a kommenttel mutatott a képeskönyvben a sárgára. Nagyon érdekes, hogy két és fél éves kora ellenére, úgy tűnik felfogja, hogy ez egy másik nyelv. Ami fejlődés, mert amikor megérkeztünk Spanyolországba, megint elkezdett halandzsázni. Hallotta, hogy körülötte érthetetlen módon hablatyolnak, és ezt utánozta. Mostanra rájött, hogy ez bizony egy nyelv, és hogy minden magyar szónak megvan a megfelelője. Előfordult már, hogy kifejezetten kérdezte, hogy "ez hogy van"?
Mivel viszonylag sokat volt angol környezetben és szoktunk angol meséket nézni, ezért nagyon sokat ért angolul is, bár most épp nem beszél ezen a nyelven. Ami keveset még mondott nyár elején, azt szinte teljesen elhagyta, csak a "thank you", "sorry" "yes-yes" maradt meg. Viszont ha angolul adok neki olyan utasítást, hogy "hozd ide a zöld kocsidat" - akkor azt simán megérti és csinálja. Szóval a tudás nem veszett el teljesen, csak lappang. És a feje most a spanyollal foglalkozik, próbálgat is mondani dolgokat (talán), de mivel én nem beszélek spanyolul, a halandzsából nem feltétlen hallom ki az értelmes spanyol szavakat.
Természetesen a két lány is halad a spanyollal, de teljesen más módon. Bíbor a suliban angolokkal barátkozik, akik szívesen fordítanak neki - de azért napi 6 órában csak hallja a nyelvet és mivel van heti két speciális spanyolórájuk, ahol a nyelvet tanulják, és ott nagyon sok leckét kapnak, minden nap tanul valamit. Ma reggel azt mesélte, hogy spanyolul álmodott.
Borsinak még mindig durván sok leckéje van. Megesett már, hogy este 9-kor úgy zavartam már el aludni, mert szinte az íróasztal fölött ájult el, és bizony egy kicsit sírt is a fáradtságtól. Kétségbe is esnék emiatt, ha az ágyban nem mondta volna, hogy ne vegyem komolyan azt a kis pityergést, mert csak fáradt, ő valójában nagyon is szereti, hogy ennyi sok feladata van és szívesen csinálja. Beszéltünk amúgy a tanárbácsijával, és nem tűnik igazán emberevőnek. Ő úgy véli, hogy ez a mélyvíz-technika a legjobb a gyereknek. Tény, hogy Borsi már mondatokat rak össze, és ha olvas, egyre többet megért. Mint a szivacs, úgy szívja magába a tudást és a nyelvet. Tegnap már kérte, hogy ne üljön mellé az apja, amikor leckét ír és ne fordítson neki, mert egyedül szeretne megbirkózni a feladataival, és sikerült is neki!
Apropó tudás - én ugyan nagyon szerettem az angol iskolát, de nem hallgathatom el, hogy voltak  bizonyos hátrányai. A legkomolyabb, hogy nem volt elég szigorú a gyerekekhez, így azok kicsit elkanászodtak. Bíbor például úgy volt a legjobb tanuló, hogy alig-alig tudja a szorzótáblát (otthon ötödikes lenne...) és most sokkolja is, hogy itt ezt komolyan visszakérdezik tőle.
Én ugyan kicsit sem bántam az angol liberalizmust, mert osztom azt a véleményt, amit az angol tanárok vallanak, hogy "nem tárgyat tanítunk, hanem ember formálunk." És azt gondolom, hogy sokkal fontosabb, hogy egy gyerek dicsérve legyen amiatt, amit jól tud - mintsem gyomorgörcsöljön azon, hogy holnap dolgozat lesz. Az én gyerekeim imádtak suliba járni, látványosan kivirultak, nagyon kreatívak, van saját véleményük, szívesen olvasnak mindkét nyelven, hiszen természetesen megtanultak angolul. Szóval a mérleg nálam pozitív.
De bizony néha úgy éreztem, hogy nem hozzák ki belőlük a maximumot, és hogy elbírnának több súlyt, tudást is, ezért is tanítottam őket otthon.
A spanyol suli viszont a magyarra hasonlít és rendesen számonkérős, így hát most össze kell szedni magukat. Többek között a szorzótáblát is köpni-vágni kell. Így magolnak, ami azért nem árt meg nekik. És azt látom, hogy pár hónap múlva, amikor már ismerik a nyelvet, a lecke sem lesz horror. De most még sok energiát kell belefektetniük, és nem marad idő semmi másra - sem angolra, sem magyarra. Van viszont helyett idő egy kis játszóterezésre suli után, legalábbis ameddig ilyen szépen süt a nap, mint mostanság. Ezt nem szívesen hagynám ki, hiszen ez a legjobb abban, hogy itt vagyunk. A 18 fok, a napfény, ami délre úgy megerősödik, hogy simán lehet pulcsi nélkül is szaladgálni.Ami azért így november utolsó napjaiban nem rossz érzés.