Három gyerekkel irány Spanyolország!

Persze sok mindent még nem értettek meg – de angol gyerek minden osztályban van, ezért segítőként mindketten kaptak egy-egy angol kislányt, aki melléjük ült és folyamatosan magyarázott, fordított nekik. Ettől persze rögtön mindegyiknek lett egy-egy kis barátnője is, ami tagadhatatlanul segíti a beilleszkedést, különösen, hogy tolmácsolás címszó alatt elég sokat csevegtek is.

A spanyol iskola persze egészen más mint a magyar, és nagyon eltér az angoltól is. A lányok főleg az angolhoz hasonlították őket, mert azt jobban ismerik, de mivel Bíbor azért Magyarországon is járt suliba, ő azért el tudta azt is mondani, hogy a spanyol nagyon hasonlít az otthoni rendszerhez. Kezdjük mindjárt azzal, hogy itt nincs egyenruha, bár mi ma fehér blúzban küldtük őket iskolába, mert valamiért azt gondoltuk, hogy így kell, de felvilágosítottak róla a lányok, hogy Spanyolországban lehet divatozni, és este mindketten lelkesen válogatták, hogy mit vegyenek fel holnap. Tagadhatatlan, hogy az angol suliban efféle örömök nem érték őket. 

Van itt azonban más is, ami eléggé eltér az angol rendszertől – például csengő. Az angol suliban ilyet ugyanis nem használnak, mert túl stresszes a hangja és különben is minden tanár akkor tart szünetet

amikor elfárad az osztály. Furcsa is volt most a lányoknak a csengő éles hangja, mindketten fontosnak tartották megemlíteni, hogy milyen zavaró volt. Mint ahogyan azt is furcsállották, hogy itt semmiféle elektronikus ketyere nem volt az osztályokban - se digitális tábla, se laptop a gyerekeknek. Csak a hagyományos eszközök.

És ha már hagyomány - hát igen, itt lecke is van, nem úgy, mint Angliában, és már az első nap is kaptak. Persze spanyolul, bár ez egy kéttannyelvű iskola, így például a környezetet angol anyanyelvű tanár tartja, ami gondolom okoz majd kis sikerélményt a lányoknak. Visszatérve a leckére, Bíbor még felmentést kapott a nagyja alól, csak némi spanyoltanulást kapott leckének, főleg a létige ragozását és a bemutatkozást, neki az osztály rendes leckéjét neki még ma nem kellett megcsinálnia.

Nem úgy Borsikának, akire rögtön rázúdították az összes spanyol leckét: egy hosszú mesét a leopárdról, rajzolni a meséről meg írni is pár mondatot. Aki beszél spanyolul, annak nyilván ez nem nagy feladat – de most az én szegény férjemnek ezzel ment el az egész délutánja. Az sem volt kis kihívás, hogy ő megértse, hiszen a mesék nem feltétlen csak az alapszókincset tartalmazzák. Aztán volt még mateklecke is – ami önmagában szintén nem lett volna sok, ám mivel a tankönyvbe nem szabad beleírni, csak a füzetbe, le kellett másolni a feladatot (spanyol szöveges példa) és úgy megoldani. Lehet persze, hogy ez félreértés, és bőven elég lett volna az eredményeket leírni - majd kiderült. Ez ugyanis ma másolással együtt egy teljes óráig tartott. Utána jött még a spanyoltanulás neki is és a furulyalecke, mert hogy itt az is van. Szegény Borsi egész lefekvésig leckét írt, amit én azért eléggé sokallok, remélem, hogy ez csak Borsi lassúsága és tapasztalatlansága miatt van így, másoktól ugyanis azt hallottam, hogy a spanyol suliban nincs sok lecke, de hát majd kiderül.

Ahogy én látom, így egy nap után, a spanyol suli abban is hasonlít a magyarhoz, hogy a felszerelést a szülőnek kell megvennie, a füzeteket és a ceruzákat, vonalzókat is – ami Magyarországon evidens, én is csak azért említem, mert  "bezzeg" Angliában ezeket mind ingyen adja a suli, igaz nem is szabad hazahozni. Angliában tankönyv sincsen, a tanár fénymásolt lapokból dolgozik – a spanyoloknál van tankönyv, de nekünk most nem kellett megvennünk, az iskola adta, nem örökbe, csak kölcsön, ezért nem szabad beleírni. De ez nem azért van, mert későn kezdtük az évet, ez ebben a suliban mindenkire érvényes szabály. 

Az osztályok beosztása amúgy itt úgy zajlik, hogy az egy évben született gyerekek kerülnek egy osztályba. Borsi ez alapján negyedikes lett volna, Bíbor meg ötödikes. Ám mivel nem tudnak spanyolul, ezért a suli úgy döntött, hogy az egy évvel kisebbek közé teszi őket. Így Borsi idén ismét harmadikos lett, ráadásul vicces módon pont úgy 3A-s, mint tavaly. Bíbor kicsit faramucibb módon járt, mert Angliában az ötödiket végezte, ám most hirtelen negyedikes lett. Olyan furcsaságokkal jár ez, hogy az egyik kisfiú az osztályban ma ünnepelte a kilencedik szülinapját – Bíbor februárban viszont 11 éves lesz. (Ne kérdezzétek, hogy ez hogy jön össze, én nem értem még pontosan ezt a rendszert.)

Ebben a suliban nincs befizetett ebéd – mindenki 9-re jön és azt feltételezik, hogy otthon már reggelizett. Muszáj is, mert tízórai nincs, még szünet sem délig, amikor is van egy nagy ebédszünet, amikor mindenki szendvicset eszik és fél 3-kor mindenki megy is haza, ahol elvileg várja a meleg ebéd-uzsonna. Ez hasonló az angol rendszerhez, bár ott a lányok szerint több  szünet

Ami nekem furcsa még, hogy egészen mások a spanyol füzetek, mint amiket eddig valaha is láttam. Nagyon apró kockás a lapjuk, és olyan kicsik ezek a kockák, hogy számot nem is lehet beléjük írni. De minden órára ilyet kértek. Nem értettem miért, míg a lányok ma el nem magyarázták, hogy tévedésben élek, mert ez nem kockás füzet, csak az én szemem nem vette eddig észre a vastagabb vonalakat: ez ugyanis csíkos ÉS kockás egyszerre, ezért jó minden órára.

A sulis beoratkozáshoz amúgy semmi nem kellett, csak a „padron”, ami afféle lakcímbejelentő-lap, ezt az albérleti szerződés alapján állítja ki az önkormányzat. Ott megmondták, hogy hivatalosan melyik suliba tartozunk. Ezzel a papírral mentünk be a suliba (na itt nem beszéltek angolul) és bejelenteni, hogy ide akarunk járni. Adtak egy űrlapot, kértek pár dolgot (igazolványkép, útlevés fénymásolat, oltások igazolása, amire simán jó a magyar egészségügyi kiskönyv, hiszen latinul van benne minden) és már mehettek is. Ha nem lett volna szünet a múlt héten, szerintem már akkor kezdhették volna a sulit, de azért két hét alatt így is bekerültek, ami az angolhoz képest igazán jó eredmény. (Ott hat hetet vártunk, hogy Borsit felvegyék.)

Furcsa egybeesés, hogy én is pont ma kezdtem suliba járni – méghozzá kezdő spanyoltanfolyamra. A helyi művelődési házban indítottak ilyet, majd később megírom milyen, most még ízlelgetem. Kétszer másfél óra reggel fél 10-től 11-ig, pont az iskola mellett, tehát elvileg ha elviszem a lányokat (negyedóra séta háztól suliig) akkor utána még ihatok egy kávét az órám előtt. Ma mondjuk zuhogott mint az állat, tehát Zsolt elvitt minket kocsival, de remélem, hogy ez csak elmúlik előbb-utóbb, végül is Spanyolország nem az esőről, hanem a napfényről híres.

Márcsak Bendének kell ovit találni, de már ezt is elkezdtük intézni – annyi már kiderült, hogy itt a magánovi egy hónapra kerül annyiba, mint Angliában egy hétre, ami nagyon pozitív meglepetés. Egyetlen gondom, hogy a közeli magánovinak nincs kertje, inkább olyan, mint egy nagy játszóház. Ezért most megnézzük még az állami ovit is, hátha ott is van hely, és annak lesz kertje, de tartok tőle, így év közben sok választási lehetőségünk nem les, ráadásul lehet, hogy oda olyan papírokat is kérnek, amiket nem tudunk bemutatni, például spanyol jövedelemigazolást. 

Azt mindenképp jó látni-érezni, hogy beindulnak a helyi dolgaink, és nyaralós üzemmódból végre átváltunk itt élősbe.