A lányok élvezték a sulit – de
elég nyomasztó a sok eső. Ezzel az egy mondattal mindent elmondtam
a múlt hétről. De akit érdekelnek a részletek, nyugodtan
olvasson tovább.
Tagadhatatlan, hogy a két lány közül
Bíbor élvezi jobban a sulit, minden nap alig várja, hogy mehessen.
Igaz, őt az első perctől kezdve amolyan sztárként kezelik az
osztályban. Ő a legnagyobb, a legmagasabb és egy perc alatt lett
több barátnője is. Mondjuk spanyolul nem nagyon erőlködik, a
padtársa mindent fordít neki amit órán hallanak – nem tudom,
hogy ez hosszútávon lassítja, vagy gyorsítja a spanyoltanulását,
de az biztos, hogy attól nem kell félnem, hogy az angolt elfelejti.
Az órák meg azért persze spanyolul vannak és minden nap kell
spanyol leckét is csinálnia. Van egy fantasztikus nyelvkönyvsorozat, (második kötet, harmadik kötet) ami a netről ingyen letölthető, csináltunk is
már belőle pár leckét, azt kell a csajoknak is csinálnia,
naponta olyan 10-12 oldalnyit. Ha valaki kicsit is beszél spanyolul
és szeretné a gyerekeit otthon ebből tanítani, akkor nagyon jó
választás. Kitűnően felépített könyv, lépésről-lépésre
halad, jól magyaráz és sok sikerélményt ad.
Bíbornak már feladata még nem volt a
héten, és most a magyartanulással sem akartam kínozni, gondoltam
elég neki feldolgoznia az úl élményeket, de lehet, hogy nem kell
nagyon sokáig kímélni, mert nem látom rajta, hogy különösebben
elfáradt volna.
Nem úgy, mint Borsi – ő esténként
szinte beájult az ágyba, a fáradtságtól. Be is vezettük, hogy a
mi ágyunkban, külön szobában alszik el, merthogy egyébként a
három gyereknek közös szobája van, és el szoktak még dumálni
jó félórát még alvás előtt (néha többet is) Borsinak meg ez
most fárasztó volt, és örömmel vonult át a mi ágyunkba aludni
(amikor elcsendesedtek a többiek, az apja átvitte a saját ágyába.)
Ezek után nem meglepő,
hogy Borsi kevésbé lelkes az iskolát illetően – bár azt mondja,
hogy vannak barátnői, nincs egyedül, de senkit nem emel ki név
szerint. Őt az első perctől az osztály teljes jogú tagjának
kezeli a tanár, mindent csinálnia kell, mint a többieknek. Ugyanaz
a lecke, ugyanaz a feladat órán is. Ami azért nagyon erősen
megterheli, mert nagyon próbál helyt állni. Igaz, hétvégére
eljutottunk odáig, hogy simán csinálja a spanyol szöveges
matekpéldákat is. Csomó dolgot megért – ami nem olyan nagy
csoda, mert a spanyol nyelv leírva sok hasonlóságot mutat az
angollal, és ő ezeket már felfogja. A leckéről amúgy kiderült,
hogy nem olyan vészes, mint ahogyan az az első napon tűnt, csak
meg kellett értetni Borsival, hogy lejjebb kell kicsit adnia a
maximalizmusából. Tehát ha mondjuk az a feladat, hogy van egy
térkép, és mérd meg, hogy hány centisek az utak, akkor nem kell
megrajzolni a füzetbe a térképet, bőven elég az eredményt
leírni.
Rossz hír viszont (nekem),
hogy az én spanyol órám rémesen unalmas, a tanár nagyon nehezen
birkózik meg azzal a ténnyel, hogy ez egy teljesen kezdő nyelvóra
ahol senki nem beszél még spanyolul. Tehát azt teszi, amit a
legtöbb anyanyelvi nyelvtanár ilyenkor szokott – angolul mondja
el a magyarázatokat. Aki ugyebár meg nem tud angolul, annak
lefordítják a többiek. Szerintem ez nagyon béna dolog – egy jó
tanárnak meg kell(ene) tudnia oldani ezt a problémát, mint ahogyan
például a Berlitzben nem fordulna elő, hogy más nyelven szóljanak
hozzád, mint amire beiratkoztál és ott láttam én, hogy ezt meg lehet csinálni. Nyilván
ilyenkor végig kell gondolni az órát, fel kell készülni és ki
kell találni, hogy mit csinál az ember. (Nyilván segít, ha van egy módszer az ember kezében és nem neki kell kitalálnia.)
Hát a mi tanárunk nem
ennyire lelkiismeretes. Csináljuk szépen a tankönyv és a
munkafüzet feladatait, szépen sorban. Külön a lelkemre kötötte,
nehogy előre dolgozzak a könyvben. De nagyon nehéz megállni, mert
egy-egy feladatra az órán olyan tízszer annyi időt hagy, mint
amennyire nekem szükségem lenne. Vagy másnak. Azt látom, hogy
kiadja a feladatot, én megcsinálom egy perc alatt, de még a
leglassabbaknak is megvan 5 perc alatt. De ő még 2-3 percet vár az
asztalnál ülve, mielőtt egyáltalán felemeli a fejét. Ez rémes.
Nem nagyon van azonban más
választásom, nincs olyan sok nyelvtanfolyam a környéken, és ami
mégis, az már betelt. Ez maradt. Szóval most csinálom ezt, és
viszek magammal plusz feladatokat az órára, hogy ne unjam magam
halálra. Itthon meg csinálom a gyerekek feladatlapjait is.
A legnagyobb szívás azonban a sulival
kapcsolatban az eső. Tudom, unalmas, hogy Angliában is mindig az
esőre panaszkodtam, de úgy tűnik, hogy a rossz idő követett
bennünket ide is. Minden egyes nap nagyon durván esik. Általában hajnal 2-3 körül ébredünk arra, hogy zuhog. Úgy, mint egy rendes nyári zápor otthon, de ez nem tízperces, hanem órákon át tart. Általában 9-kor éri el a csúcspontját, amikor
kezdődik az iskola. Így még soha nem mentünk gyalog, pedig nincs
messze, de egyszerűen szó szerint szarrá áznánk a tízperces út
alatt.
Az ügyintézés viszont végre
felpörgött, van már NIE számunk, így nyithattunk bankszámlát
és megrendeltük a netet is. Ha minden jól megy, jövő héttől
már lesz széles sáv, meg WIFI is. Sőt, még idő is, mert hétfőn
Bende is kezdi a magánovit. Az államiban ugyanis nem volt hely.
Szóval végre dolgozhatok, aminek nagyon örülök, mert határidőm
is van, meg munkakedvem is.
azt hiszem, hogy mediterránéknál borzasztó rossz a nyelvtanárképzés,egy olasz ismerősöm mesélte, hogy az egyetemi angol szakon is mindent olaszul tanítanak, eszem megáll.