Szeretem a Halloweent. Tudom, divat
fintorogni, hogy ez pogány és angolszász ünnep, de én mindig
is csodáltam az amerikai filmeket, ahol ezt óriási népünnepélyként
mutatják be. Tinikoromban arról álmodoztam, milyen jó is lenne
egyszer Angliába utazni Halloween idején. Akkor még nem tudtam,
hogy Amerika és Anglia között mekkora kulturális különbség
van. Azt pedig álmaimban se fordult meg a fejemben, hogy egyszer
Spanyolországban fogok Halloweenezni, és hogy az már majdnem olyan
lesz, mint ahogyan megálmodtam.
Hiába töltöttük az elmúlt két
évet Angliában – a Halloween mindkét alkalommal elég vérszegény
volt az én álmaimhoz mérten. Persze az vicces volt, hogy a
boltokban óriási választék van mindenféle rémisztő kütyükből
és tetszett, hogy Halloween napján szinte mindenütt boszorkány és
zombijelmezes eladók szolgáltak ki minket, de aztán eljött az
este és az utcán csak pár jelmezes lézengett, ami messze volt az
igazi nagy bulitól, amit én elképzeltem a filmek alapján.
Ennek, ma már tudom, több oka is
volt. Egyfelől valljuk be, az angolok nincsenek igazán oda ezért
az ünnepért, legalábbis idősebb angol ismerőseim azt mesélték, hogy csak pár éve lett divat, és ők nem követik, csak a kisgyerekesek ünneplik.
Ráadásul ahol ráadásul mi laktunk, egy csomó indiaival és külföldivel
körbevéve, a legtöbb ház nem is volt feldíszítve – és bár
páran járkáltak az utcán és becsöngettek oda, ami ki volt
világítva, azért ez messze volt attól a tömegtől ami az
amerikai filmekben ilyenkor az utcán hömpölyög. Persze az én
gyerekeim ezt így is élvezték, hiszen nekik már az is nagy buli,
hogy szörnynek öltözve megyünk el otthonról, hiszen erre Magyarországon nincs lehetősége az embernek. (Ami kár, mert ez a legjobb része az egésznek, különösen, hogy így a felnőttek is beöltözhetnek, és azért az is poén.)
Hogy Spanyolországban szeretik-e és
ünneplik-e a Halloweent, erről fogalmam sem volt eddig, és
valójában nem tudom most sem, hogy az a jó hangulatú bulis tömeg,
ami itt hömpölygött a mi városkánkban, az általános vagy
egyedi jelenség, de mi nagyon élveztük. Pont olyan volt, mintha belecsöppentem volna gyerekkorom álmába - az pedig, hogy pálmafák és tengerpart volt a háttérben csak növelte a jókedvünket.
Merthogy rengeteg szörnynek öltözött felnőtt
és gyerek volt az utcán, izgalmas és fantáziadós jelmezekben,
szinte ciki volt, hogy a mi családunkban csak a gyerekek öltöztek be, mi nem, meg is beszéltük, hogy jövőre nem maradunk ki a buliból. Jó volt látni, a sok
gyerekcsapatot, akik jókedvűen rohangáltak be a nyitva lévő üzletekbe
cukrot kérni. Halloween díszbe öltözött házat ugyanis errefelé
nem láttam, márpedig a hagyomány szerint csak olyanokba illik
becsöngetni, de az összes késő estig nyitva tartó bárban,
boltban örömmel fogadták a gyerekeket.(Szinte mindegyik nyitva van amúgy este 8-9-10-ig, szóval sötétedés után is.)
Az enyémek egy darabig furcsának tartották, hogy bemenjenek egy gyógyszertárba mondjuk cukrot kérni, meg aztán őket nem is a cukorkázás vonzotta igazán, hanem a jelmezes felvonulás - de aztán mivel pár helyre behívták őket, úgy döntöttek, hogy a trick-or-treatelés is az élmény része. Persze semmi ilyesmit nem mondtak, se angolul, se spanyolul, csak köszöntek - de ez nem is volt feltétele a cukorosztásnak.
Azt
láttam, hogy kifejezetten örömmel fogadták őket mindenütt, és
ha megálltak egy bolt előtt, és azon hezitáltak, hogy vajon ide
bemenjenek-e vagy sem, akkor szinte biztosan kijött a pincérnő,
vagy eladónő és beinvitálta őket. A legtöbb helyen nyalókát
vagy cukrot kaptak, de volt ahol például vicces hajgumit és ennek
még jobban örültek.
A cukor ugyan engem nem tett boldoggá,
(melyik szülő van oda érte ugyebár...) de azért nekem is jó
kedvem volt. Nagyon örültem például annak, hogy az utolsó
pillanatban mégis vettünk a gyerekeknek jelmezt és lejöttünk a
belvárosba (hegyen lakunk, nekünk minden lenn van). Eredetileg úgy
voltam vele, hogy áááá, itt úgysincs ilyenkor buli, de persze félreismertem a spanyolokat, akik odavannak minden buliért, és ki nem hagynának egy ilyen jó alkalmat.
Meg aztán elállt az
eső. És ez nagy szó, mert mostanság szinte minden nap esik.
Nagyon durván. De végül este elállt és jó meleg lett. 24 fok volt
– még pulcsi sem kellett a lányoknak, és naplemente után sem
lett hűvös. Jó volt sétálni az esti tengerparton, jó volt látni
a sok boldogan mászkáló, jókedvű embert, a sok vicces jelmezt. (Megjegyzem a zombijelmez tarolt, különösen tinik körében, ami nem csoda, mert ahhoz nem kell más, csak pár megszaggatott ruhadarab, kis piros festék és jó sok smink.) Rögtön a második helyezett ilyenkor a boszorkány, különösen az anyukák körében. És persze a vámpír, nagy fogakkal és palásttal. De volt kísértet, Shrek, Superman és rengeteg Sikoly-jelmezes gyilkos. Már az is szórakoztató volt, hogy néztem a jelmezeket, de a buli szerencsére akkor is folytatódott, amikor hazaértünk. Szerencsére mi is
vettünk egy nagy doboz oszogatásra szánt csokit, csak a biztonság
kedvéért, így amikor hazaértünk és megláttuk a lakóparkban
csámborgó gyerekcsapatot, akkor hozzánk is be tudtuk őket hívni,
így a mi lányaink is oszthattak végre cukrot, amit eddig még
soha. (Nekik amúgy ez volt az este abszolút fénypontja.) Ráadásul ennek apropóján
megismerkedtünk a szomszédainkkal is – egy nagyon helyes,
barátságos spanyol házaspárral, Bendénél kicsit idősebb
fiúcskával. Amíg a gyerekek a ház előtt játszottak, mi
megbeszéltük, hogy hol vannak a helyi bölcsik, milyenek és
felajánlották, hogy ha a spanyol leckeírásaban segítségre lesz
szükségük a lányoknak, csöngessük be hozzájuk nyugodtan. Mit
mondjak, már többet beszélgettem a szomszédokkal, mint Angliában
két év alatt, ami azért megnyugtató, mert ezek szerint nem teljesen az én hibám volt, hogy ott nem sikerült vegyülni.
Szóval a társasági életünk beindult, amiben a helyi ünnepek és a szomszédság mellett a cserkészek is szerepet játszanak. Voltunk velük egy tengerparti tábortüzes családi pikniken, ami az időjárást tekintve nem volt szerencsés, mert esett, de mivel britek szervezték, nem maradt el,
gumicsizmában és esernyővel felszerelkezve piknikeztek a parton,
sütötték a hamburgert és énekeltek a tűz körül. A lányokat
amúgy nem zavarta az eső, nem akartak kabátot felvenni és
hazaindulni sem, hiába könyörögtünk nekik. Teljesen
megbritesedtek. De ezt magamon is érzem. Akármerre nézek,
minden spanyol nő csizmát hord errefelé, amit isten bizony nem értek, mert dög meleg van és nekem zokni nélküli papucscipőben sem fázik a lábam. Nem csoda, hogy a boltokban általában angolnak néznek. Tekintve, hogy a spanyol nők milyen állati elegánsak, az angolok meg híresen slamposak, ez nem feltétlen bók, csak remélem, hogy nem a külsőm, inkább a brites angol kiejtésem miatt gondolják ezt. De attól tartok, hogy ha nem akarok cikis lenni, előbb-utóbb be kell szereznem egy csizmát.
Örülök, hogy kezdtek beilleszkedni! ( én itt slamposodom az tuti... :-)
Nekünk is itt volt az első igazi Halloween :-)
Viszont az eső nagyon gáz, itt ömlik, sajnos ez csütörtökig így marad. Lehet, hogy mégis kell nekünk is gumicsizma?