Szeretem és gyűlölöm egyszerre,
hogy márványból van a padló a ház minden egyes helyiségében.
Kellemesen hűvös, könnyen tisztán tartható, nem recseg és van
valami luxus-érzésem mindig, amikor ránézek. Azt hittem, hogy
három gyerekkel nincs is ennél praktikusabb. De hamar kiderült,
hogy van ám vele gond. Leginkább az, hogy csúszik, és ez elég
durva baleseteket tud okozni. Naná, hogy nem is úsztuk meg.
Néha az őrületbe kerget, hogy mind a
három gyerek mindig rohan. Nem tudnak járni, mindnek szaladnia
kell. A lépcsőn sincsen megállás, merthogy ez a ház kétszintes.
Fenn vannak a hálószobák, lenn a nappali, a konyha és a terasz.
Kicsit béna elrendezés, mert ha az ember hazahozza a
nagybevásárlást, akkor macerás minden cuccos lecügölni a
lépcsőn, de végül is ez legyen a legnagyobb baj, gondoltuk. És
ez tényleg nem is gond.
A lépcső azonban nekem nagy parám
pár éve, amikor egyszer betegen sikerült legurulnom a lépcsőn.
Nagy bajom szerencsére nem lett, de kialakult egy lépcsőfóbiám,
ami szerencsére csak abban nyilvánul meg, hogy fogom a korlátot és
ha lehet, inkább lifttel megyek. Hát itt nem lehet.
Ám nem csak magamért aggódom, a
gyerekeket is féltem, ha a lépcsőn rohangálnak, így szinte az
első napon beszereztünk egy biztonsági rácsot a lépcső
tetejére. Igazából nem nagyon kellett volna, mert Bende
tökéletesen biztonságosan megy a lépcsőn, és ez nem egy meredek
darab. De úgy voltam vele, hogy ha fáradt, esetleg leszédülhet.
És bár ugyan még mindig rácsos ágyban alszik és érdekes módon
nem mászik ki belőle (bár meg tudja tenni) de arra gondoltam, hogy
mi van, ha egy este mégis hiányzunk neki és félálomban a lépcső
felé veszi az útját és legurul. Tudom, paramama vagyok, élénk
képzelettel. Mindenesetre ha egy korláttal meg lehet venni a
nyugodtságom, miért is ne tegyük. Megvettük, felszereltük és
persze megtanítottuk a lányokat, hogyan kell használni. Végül is
egy kilenc és egy tízéves gyereket nem fogok lakáson belül is
korlátozni. De mondjuk nem is nagyon kell, mert ők aztán mindig
ott vannak, ahol mi – napközben üresen áll az egész felső
szint, mind lenn vagyunk a nagy nappaliban és a teraszon, este meg
együtt jövünk fel fürödni, aludni. Alulra nem is vettünk és
tettünk korlátot, mert nem kell. Bende nem akar nélkülünk
felmenni, és ha mégis megy, akkor meg biztonságosan teszi, de
általában megyek is ilyenkor vele, de inkább csak azért, mert
kifejezetten szeret(ne) a lépcsőn ugrálni, ami nekem kisebb
szívrohamokat okoz, de eddig úgy néz ki, hiába tiltom, hát
inkább felügyelem.
A lányokkal nyilván nem megyek fel,
mert már nagyok, nem fogom a kezüket a lépcsőn. Akkor is így
volt, amikor fenn pakoltam épp a tiszta ruhát a szerénybe. Borsi
meg szaladgált le-föl. Először egy Barbie babát vitt le, aztán
cipőt neki, aztán még valamit fenn felejtett, rohant fel ismét.
Nem is hallottam, hogy mikor esett el. A márvány elég jó
hangszigetelő. De aztán meghallottam, hogy sír. Azt a fajta
fájdalmas, nyüszítő hangot, amit meghallva, rohan az ember.
Azonnal tudtam, hogy nagy baj van, ez most nem műsírás, hogy
összevesztek, vagy a babák játszanak. Egy pillanattal később már
Bíbor is kiabált: Gyere anya, Borsi feje csupa vér...!
Azt hittem, hogy betört a feje és az
vérzik. De amikor odaértem, láttam, hogy az arca csupa vér. Egy
pillanat alatt éveket öregedtem. Nagyon sok vér volt mindenütt.
Nem csak az arca, a keze, a lába, a haja, a dívány, minden csupa
vér volt. Fogalmam sem volt róla, hogy honnan jön ez a sok vér. Ő
meg csak zokogott fájdalmasan. Vittem persze a fürdőszobába, hogy
lássam, mi is történt. Az első megkönnyebbülés az volt, amikor
rájöttem, hogy a feje nem tört be. A másik nagy levegőt akkor
engedtem ki, amikor láttam, hogy egy foga se tört ki.
De azért erősen pofára esett. Éppen
felfelé szaladt, amikor a lába lecsúszott a lépcsőről és ő
épp az arcára esett. A kezébe Barbie baba volt, azt védte, nem a
fejét, így tényleg csúnyán megsérült. Erősen lehorzsolta az
állát, több helyen elharapta a száját, és a szemfoga előtt egy
kisebb darab ínye is lejött. Amikor lemostam, akkor már látszott,
hogy nincs nagy baj, de azért ezek a sebek elég mélyek voltak.
Igazából csak azért vittük el az ügyeletre (a szomszéd hegyen
van, két perc kocsival) mert az állán lévő seb elég mély volt,
és hiába kötöttem be, még egy óra múlva is erősen vérzett és
engem megnyugtatott, hogy az ínyére is ránéztek. De semmit nem
csináltak. Átkötözték az állát, de mire hazaértek, az is
átvérzett, csak órák múlva állt el a vérzés. Azt már csak
itthon vette észre Borsi is, hogy az egyik metszőfogából egy
picike darab azért letört, de tényleg csak pár milliméternyi, nem
is lehet látni, csak neki volt furcsa, hogy az érdesebb lett. A
sípcsontján lett még egy nagyobb zúzódás, de mivel azt azonnal
jegeltem, nem nagyon dagadt meg és be se lilult igazán.
Kicsit sokkos állapotba kerültünk
mindannyian, amikor végre minden elcsendesedett és kiderült, hogy
elég jól megúszta a kis figyelmetlen, annyira fáradtnak éreztem
magam, mint aki lefutott egy maratont. Rémálmaimban se jöjjön elő
a látvány, ahogy a kanapén ül, véres arccal.
Természetesen őt nem viselte meg
annyira az eset – azóta esett még egyet a lépcsőn, de
szerencsére akkor már kapaszkodott a korlátba, így nem ütötte
meg magát. Szóval jó ez a márvány, de most egy kicsit kevésbé
szeretem, mert nagyon megüti magát, aki ezen elesik és kemény az
éle is. De remélem, hogy többször nem találkozunk vele ilyen
közelről.
Amúgy elképesztő, hogy milyen gyorsan tudnak regenerálódni a gyerekek. Ez a kép két nappal a baleset után készült, azért ilyen lilás-barna az álla. Most egy héttel vagyunk a baleset után és már az állán csak egy pici horzsolás látszik, pedig durván mély seb volt. Az ínye teljesen normális, csak valóban az egyik metszőfoga fölött kisebb, ott az a darab hiányzik, nem tudom, hogy valaha visszanő-e. A szájában belül én még látok egy fehér foltot, ami alatt nagyon kemény valami van, de nem tudom, hogy ez kifakad vagy szépen felszívódik-e. Remélem, hogy az ínyével nem lesz baj, de a többi az rendben van.
Kedves Marcsi! Nem tudom, hogy bérelt házban lehet-e ilyet, de nálunk úgy volt megoldva, amikor kisebbek voltunk, hogy minden lépcsőfokra fel volt ragasztva szőnyeg. Nem nagyon estünk el rajta így,csak ha kimaradt néhány fok, pedig rohangáltunk mi is elég sokat. Nem csúszik nagyon, és ha estünk is mégis, legalább tompította, illetve kicsi volt az esély, hogy pont oda esünk, ahol nincsen szőnyeg, így nem kellett attól tartani, hogy felhasítja az arcot a lépcső széle.
Marcsi, örülök, hogy nem lett nagyobb baj és ilyen gyorsan javult Borsi!! Remélem, nem lesz több ilyen balesetetek!! Marcelnek egy évvel ezelött volt hasonló, ö is "pofára esett", csak ö átharapta az ajkát és becsúszott az egyik foga is... ´´Eletemben nem felejtem el, annyira vérzett, kb. 5 percig azt sem tudtam, mi történt, csak ömlött a vér a szájából... utána úgy nézett ki a fürdö, mint egy mészárszék...hát én is öregedtem tíz évet, az biztos, ráadásul egyedül voltam vele itthon.. neki össze kellett varrni, de hihetetlen módon regenerálódott, 2 napra rá már bukfencezett, igaz, enni egy hétig nem tudott... a foga is szépen visszajött a helyére, pedig ki akarták huzni, mondván elhaltak az idegek az ütéstöl, de az örangyalkája jó munkát végzett :)) a varrat látszik még néha, de összességében szerencsésen megúsztuk..
Mondjuk takarítani biztos egyszerübb a márványt, én parketta párti vagyok, valahogy melegebb hangulat lesz töle...
Szép hétvégét Nektek! Orsi
Örülök hogy nem lett nagyobb baj! Néha olyan nehéz vigyázni rájuk...
Jobbulást Borsikának!!! Pusszancs!