Három gyerekkel irány Spanyolország!

Úgy látom, hogy harmadik gyereknek lenni nagyon jó.Legalábbis Bende nagyon élvezi ezt a kitüntetett pozíciót. Na, nem mintha egy pillanatra is elhinné, hogy legkisebbnek lenni azt jelenti, hogy bármiben is megmondhatják neki a nagyok, hogy mit csináljon. Három év alatt ő lett az alfahím és az irányító-parancsoló-megmondó ember.

Sokat nőtt, komolyodott mióta ideköltöztünk. Az élet ugyan mindig is kellemes volt vele - de most már könnyebb is. Ráadásul pont a kulcsfontosságú dolgokban változott meg előnyére.
Múltkor panaszkodtam, Mollynak, hogy mennyire nincs étvágya a fiamnak, nem eszik semmit, csak palacsintát és tejberizst. Minden másra fújjog, különösen a húsra. Tejet azt inna, de mivel kiütéses lesz tőle a nyaka, ezért csak szójatejet adunk neki, amit meg nem szeret. Persze alma, körte, banán az még menő, meg a nutellás kenyér. De semmi, ami nem édes, le nem menne a torkán. Mivel már hónapok óta ez a helyzet, kezdek aggódni. Különösen, mert itt az oviban nincs menü, azt eszik, amit adunk neki - és ha nem akarom, hogy éhezzen egész nap, muszáj olyat adnom, amit megeszik, különben képes egész nap éhen várni minket, amitől aztán senkinek nem lesz jókedve.
Úgy látszik, csak kívánnom kellett, mert másnap megtörtént a csoda (legalábbis számomra igazi csoda volt) Bende megevett egy kicsi rántott husit, utána való nap egy kis virslit is, és a helyzet azóta csak javult. Tegnap egy akkora szelet fasírtot nyomott be, hogy csak úgy lestem. És bár nem szereti, most már megint megeszi a krémleveseket is, amiben karfioltól kezdve a brokkolin át a káposztáig én mindent belefőzök. A családból mindenki imádja - Bende hetekig minden nap sírt, hogy miért kell ezt ennie és nem akarja, de aztán kis krutonnal (felkockázott piritós) csak bement egy kicsi, és most már sírás nélkül is becuppan egy nagy adag. Bár nem mondom, hogy a kedvence, de nincs minden este zokogás azon, hogy csináljak neki palacsintát, mert semmi mást nem hajlandó megenni. (Megjegyzem, harmadik gyereknek azért is jó lenni, mert a rutinos anya nem kezd el meddő vitát egy éhes gyerekkel arról, hogy teli a hűtő minden mással, hanem rezignáltan összedobja a palacsintát, amiből aztán persze mindenkinek kell, szóval kis adaggal nem érdemes próbálkozni.)
Megmondom őszintén, jó darabig nem aggódtam amiatt, hogy nem eszik, csak mini adagokat, és abból se feltétlen a legegészségesebbeket, mert úgy voltam vele, hogy mi viszont igen. Mutatjuk a jó példát, és Bende lelkes kóstolója is a kajáknak, csak épp ki is köpött mindent, és közölte, hogy akkor inkább tejberizs. Vagy palacsinta. És ilyenkor hiába mondtam, hogy nincs, elfogyott stb - akkor sem evett mást, inkább semmit. Az éhes, nyűgös háromévessel meg nehéz aztán kijönni, értelmetlen az eszére hatni, így hát mentem a könnyebb úton, remélve, hogy majd észhez tér. Nem mondom, nehéz volt kivárni - de úgy tűnik, hogy most már csak a borsót és a babot kell vele megszerettetnem, azon kívül mindent megeszik. (Ezeket is, csak kiköpi. Újra és újra. Én meg adom neki, újra és újra. Előbb utóbb győzni fogok, tudom.)
Ezzel párhuzamosan a szobatisztaság project is szépen megerősödött. Ugyan már tavaly nyáron is próbálkoztunk vele, hogy had járjon pelenka nélkül, de egyáltalán nem érdekelte a téma. Akkor és ott jött, aminek jönnie kellett, amikor akart. Láttam Bendén, hogy bár két és fél éves, szóval kora szerint akár erőltethetnénk is a dolgot, de nem érdemes, mert nem érdekli. Mesélhetek én neki arról, hogy a nagyfiúk hogyan csinálják, neki ez nem téma. Az oviban kezdtük el újra, mert mondták, hogy ők ezt szívesen bevállalják. Hát legyen, gondoltuk. És lőn, 1-2 kisebb balesettől eltekintve, pillanatok alatt rájött, hogy mi az elvárás. De csak ott tartotta be a szabályt. Gyakran előfordult, hogy kiléptünk az oviból, és két perc múlva már jött is a baleset. Nekünk már nem akarta produkálni magát. Vicces volt figyelni (és persze rohadt idegesítő is egyben) hogy napról napra nőtt a távolság, amit száraz gatyával meg tudtunk tenni. Nagy öröm volt először szárazon hazaérni (és aztán persze ajtón belül rögtön takarítani) míg végül most ott tartunk, hogy csak éjszakára adunk rá pelenkát, de gyakran az is száraz marad.
De ami a legjobb, hogy az alvása teljesen rendeződött. Mióta a tesókkal alszik egy szobában, könnyebben elalszik este és gyakran ébreszteni kell reggel, hogy induljunk az oviba. Nagy szó ez ahhoz képest, hogy  egy éve még gyakran háromóránknét ébredt. Megjegyzem, nem csináltunk semmiféle hókuszpókuszt. Egyszerűen megért rá, gondolom.
És nem, a cicit még nem hagyta abba, bár szép lassan kezdi azt is kinőni. Az esti elalváshoz már nem kéri, és hétköznap reggel sincs rá szükség, csak hétvégén, amikor azért össze szoktunk bújni a nagy ágyban. Viszont a déli alvás enélkül elképzelhetetlen. Merthogy az még minden nap van. De hát ez is változik - most itt durmol mögöttem, és nem én altattam el. Borsikával összebújtak a díványon és egy vámpíros könyvből olvasott fel neki (a nagytesók előnye ugyebár...) Addig, addig duruzsolt, míg Bende álomba gömbölyödött mellette.
Nekem persze könnyebb lenne, ha ez a hároméves nagyfiú az oviban aludna - de itt ez nem divat. Hát úgy csináljuk, hogy hazahozom, kicsit még játszik, aztán az ölembe bújik és szépen elszunyókál.
A beszéde miatt sem aggódom már - elmond magyarul mindent, amit szeretne. Bár szerintem kevés verset, mondókát tud, de ez megint olyan, ami nem nagyon érdekli. Nem akarja visszamondani, utánozni, én meg nem erőltetem. Bízom benne, hogy ha azért én mondogatom, akkor majd előbb-utóbb meg lesz az eredménye. Viszont nagyon szeret rajzolni és gyurmázni. Hetente veszünk új gyurmakészletet, hogy a sok szép színt aztán hosszú órák munkájával szépen összekeverje egységes libafossá. Aztán egy darabig, míg ki nem szárad, még azt is formázgatjuk egy darabig, és amikor már törik, akkor jöhet egy újabb egy eurós beruházás a kínaiban. Ez amúgy közösségi program, azt szereti, ha valaki melléül és szép kígyókat formál, amiket ő késsel szétvagdoshat.
A rajzolást se egyedül szereti csinálni - a párosítós feladatok a kedvencei (kösd össze a nyuszit a répával, vagy találd meg mit eszik a kutya) azt is szereti, ha rajzolok egy utat és neki úgy kell vonalat húznia, hogy benne maradjon az útban, illetve az új kedvence, hogy rajzoljak apró csillagokat (kockát, szívecskét stb) és bekarikázza, vagy ő rajzol pöttyöket és én karikázzam.
13.5 kiló és nincs még egy méter.
Amikor elalszik, és ölbe vesszük, akkor olyan nagyon pici. Gyönyörű, csókolnivaló szája van, és nagyon jó vele puszilkodni, összebújni. Reggelenként mindig elmondja, hogy mit álmodik, általában "autósat". A kedvenc játéka, hogy kiszedi a kisautóit és sorba állítja őket a terepasztalos szőnyegen. Aztán elindul a konvoj és minden egyes darabot előrébb visz. Mindig van szempont, ami alapján kikerülnek. Van, hogy csak a piros kell, van, hogy csak a munkagépek, vagy a nénósok.
Viszont mindig gyönyörűen elpakol maga után, ha befejezi a játékot. (Ilyen gyerekem se volt még...)
De minden cukorfalatos édessége mögött ott a fiú, aki imádja a pukis poénokat, aki szeret messzire köpködőset játszani, a szörnybabáját elcserélte a szomszéd kisfiúval egy pisztolyra, és arról álmodozik, hogy bárcsak kapna egy kardot is. Aki az egyik kezével simogatja a lányokat, a másikkal pedig odacsap és nagyot ordít, hogy mindenki megijedjen.
Aki már nem fürtös angyal, hanem helyesen megnyírt kisfiú.
És hevesen tiltakozik, ha valaki azt mondja róla, hogy cuki.
Merthogy ő nem az.
Ő férfi.
Hároméves.